szombat, április 14, 2012

Na, majd most megmutatom!

„Ezért most megmutatom, ezúttal megmutatom nekik kezemnek hatalmát,…

Ismered a benned bujkáló, téged hajtó indulatot, amit oly jogosnak tartasz? Igen, a bosszúról és a bosszúvágyról beszélek. Nem más az, mint harag és gyűlölet. Egy negatív érzés, amely nem csak célja ellen tör, hanem megrontja azt is, aki utat enged neki szívében. Egy olyan érzés, ami után vágyakozunk, kívánjuk, ha vélt vagy valós sérelem ért bennünket, mert egy olyan mintát tápláltak belénk, hogy ez a mi utunk. Ha odavágnak, mi visszavágunk, hogy megmutassuk hatalmunkat. Ezt sulykolják belénk a magányos hősök látványos történetei, akik rengeteg szenvedésen mennek keresztül, hogy együttérzésünket kivívva, és támogatásunkat elnyerve, a film második felében elpusztítsák a gonosz ellenfelet és elnyerjék a megnyugvást. De ez csak illúzió, csalás és hazugság. A bosszú nem vezet el a megnyugváshoz, nem vezet el a boldogsághoz, mert bennünket is lealacsonyít annak az embernek a szintjére, aki rászolgált megvetésünkre, haragunkra.

De akkor mit tegyek? – kérdezed.

Azt, amit sokkal, de sokkal nehezebb. Szeresd!

…és megtudják, hogy ÚR az én nevem!”

Jeremiás 16,21



péntek, április 13, 2012

Oltalmazó Istenünk


„Mint a fészkén fellebbenő sas, fiai felett lebeg. Kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket. Egymaga vezette őt az Úr, idegen isten nem volt Ővele”

5Mózes 32:11-12.

Tudod, hogyan tanítja meg a sas-mama a fiait repülni? Először is a hegycsúcson készít egy hatalmas fészket. Alul vastag majd egyre vékonyabb ágakat hord össze. Hatalmas fészket képzelj el, ne egy cinkének valót! Kibéleli saját tollával és oda rakja tojásait, 4-5 darabot. Miután kikelnek, nagyon gyorsan fejlődnek, hisz igen jó étvágyuk van, alig győzik a szülők etetni őket. Lassan elérkezik a szárnyra kelés ideje. De kis fiókák olyan nagyon jól érzik magukat a puha meleg fészekben, hogy eszük ágában sincs repülni.

Ekkor a sas-mama egy rettenetes dolgot tesz. Fogja egyenként a tollakat, és szélnek ereszti azokat. De a fiókákat ez nem érdekli, repülni nem akarnak. Ekkor a mama tovább megy. A fészekből kezdi kiszórni az ágakat. A fiókák meg csak bámulnak: Mi történt a mamival? Pedig eddig egész rendes volt hozzánk. Közelebb bújnak egymáshoz. A mama meg csak szórja, dobálja kifelé az ágakat. Lassan már csak a külső váz marad. Ekkor az egyik fiókát, amelyik ott gubbaszt a fészek szélén, ’véletlenül’ kilöki. Szegényke zuhan, zuhan lefelé a szikláról. Próbál „kézzel-lábbal” segíteni magán, de már látja a végzetét, a mélységben egy hatalmas sziklát, és tudja, hogy az már ott a vég. Becsukja szemét, és várja a rettenetest. De ekkor történik valami. Sas-mama kecsesen alárepül, és a kis szerencsétlen fióka a szárnyai között landol. Ezután még rosszabb dolog történik. Sas-mama felviszi a hátán, csakhogy sokkal magasabbra, mint ahol a fészek volt, és ott ’leejti’ megint. És az eset újra, meg újra megismétlődik, egészen addig, amíg a kis sas meg nem tanulja, hogy csak akkor tud repülni, ha elengedi magát, ha nem kepesztet, ha kitárja szárnyait, és engedi, hogy ’szárnyra keljen’.

Ilyen a mi Istenünk. Néha tönkreteszi komfort-zónánkat csak azért, mert valami csodás dologra akar megtanítani. Szeretné, ha megéreznénk, mit jelent oltalmat találni szárnyai között. Mit jelent, amikor tollaival véd. Soha nem akarja vesztünket. A legrosszabb dologba is, ami velünk történik, belerejti az Ő szeretetét.

Higgyük el, hogy szárnyai oltalmában valódi békességre lelhetünk!

csütörtök, április 12, 2012

Megbánás

"Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel."
Lukács evangéliuma 7:38


"Visszaszívom!" "Mintha meg sem történt volna!": gesztus. Legtöbbször nem elég.

"Bocs!" "Elnézést!" "Bocsánat!": nem kerül semmibe, de fontos. Sokszor mégsem elég.

"Visszahoztam!" "Többet nem teszem!" Ez már valami: tenni is. Pedig sosem elég.

Mert mit mondjunk és mit tegyünk, ha nem lehet visszapörgetni az eseményeket. Mert amit kimondtunk, megtettünk, az visszavonhatatlan, mint a tóba dobott kavics. Balgaság mást gondolni!

Mária széthullt életének szilánkjait nézte. A múltat, amin nem változtathat. Pedig lehetett volna másképp is... Amint hozzá ért, felsebezte az ujja hegyét. Mária érezte a rideg jelent, mert a múltnak ára volt: megvető tekintetek, bezáródó ajtók és keserű önvád. "Mi lett volna, ha..." Azután találkozott Jézussal: elfogadás, lehetőség, félszeg mosoly. "Mi lenne, ha..." Jövő!

És Jézus azt mondja, hogy meg kell halnia, mert a múltnak ára van. És Mária könnyeivel áztatja Jézus lábát, és hajával törli. Megbánta. Megbántam.

Jézusnak mégis meg kell halnia, mert a jövőnek ára van!

Jézus nem bánta meg sose.

Csizmadia Róbert

szerda, április 11, 2012

A természet Ura

„Leküldi parancsolatát a földre, nagy hirtelen lefut az ő rendelete! Olyan havat ád, mint a gyapjú, és szórja a deret, mint a port. Darabokban szórja le jegét: ki állhatna meg az ő fagya előtt? Kibocsátja szavát s szétolvasztja őket; megindítja szelét s vizek folydogálnak.”
(147. Zsoltár 15-18. vers)


Valószínűleg mindannyiunk fejében megfordult már; de jó lenne, ha befolyásolni tudnánk az időjárást. Akkor sütne a nap, akkor fújna a szél, és akkor esne az eső, amikor mi szeretnénk.

Az igazság az, hogy bizonyos szinten valóban befolyásoljuk a természet rendjét. Csakhogy ez a befolyás sokkal inkább a káosz, a szélsőségesség és nem a rend felé alakítja környezetünket.

S mikor azt hisszük, már minden természeti törvényre ismerjük a választ, és tudjuk, mi miért történik, akkor újabb miértekre bukkanunk és nem várt következményekkel kell szembesülnünk.

Bizony, el kell ismernünk: Nem mi vagyunk a természet urai. S be kéne látni végre; a Teremtő elleni folytonos lázadásunk, földünk egyre gyorsuló és visszafordíthatatlan pusztulását eredményezi.

Emberi természetünkről pedig ne is beszéljünk… Ugyanazt műveljük lelkünkkel, mint a környezettel. Eltereljük vagy gátat emelünk Isten áldásainak folyamai elé. Kivágjuk, letépjük, eltapossuk az Élet fáját, leveleit és virágait.

Kizsákmányoljuk magunkat, kapcsolatainkat, lehetőségeinket, míg végül teljesen elfogy minden szeretet, hit, és remény készletünk. Mily sokszor igazolódik életünkre Ézsaiás szava: „Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!” (Ézs.1:3)

Az Örökkévaló, mint a természet Ura azt kéri ma tőled, ne lázadj tovább! Lásd be végre, hogy egyedül nem tudod jobbá tenni sem önmagad, sem a körülötted levő világot.

Borulj le elé üres szíveddel és engedd, hogy megtöltse életed sosem múló boldogsággal, örömmel és szeretettel.

„És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ez.36:26-27)

kedd, április 10, 2012

Ne csüggedj! Nézz felfelé!

Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak; de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy.” Lukács 12,27.


Ilyenkor tavasszal csodálatos a természet! Minden olyan szép! Ragyog a nap, zöldellnek a fák, és különböző színekben virulnak a növények! A tél mozdulatlansága után minden újjá éled és az ember lelke szinte megújul a zord hideg után.
Jézus ezért mondja, hogy ne aggódjunk. Ahogy a téli tájat nézve senki sem gondolná, hogy ilyen csodálatos lesz a tavaszi újjáéledés, így nekünk sincs miért aggódnunk akkor, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, mint hogy szeretnénk.

Sokszor az élet tele van meglepetésekkel. Hasonlóan a tél rideg valóságához, mi sem tudjuk elképzelni, hogy jól fognak alakulni körülöttünk, Jézus mégis biztat, hogy higgyünk neki! Ő a legrosszabb helyzetből is jót tud kihozni, ha rá nézünk és nem a körülöttünk lévő sötét felhőkre. Nézz felfelé! A nap ragyog az égen, még akkor is, ha nem látod! A rossz dolgok elmúlnak, de nem attól, hogy felettébb aggódnál! Azt veszed észre, hogy csak úgy „magától” minden a helyes mederbe kerül. Függetlenül Tőled és attól, hogy mennyit sírsz, megoldódnak a problémák… A liliomok sem tesznek semmit azért, hogy ilyen szépek! Csak úgy, „magától”… Mi emberek mindent elrontunk, de a mi szerető Istenünk ott áll mellettünk, és segít nekünk. Nem mintha megérdemelnénk, de erőt ad minden helyzethez, és segítséget minden mennyiségben.

Ezért ne aggódj, ne csüggedj! Nézz fel ma is Istenedre! Ő keres Téged és vágyik arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerülj Vele! Most… mit válaszolsz?

Kormos Tivadar

hétfő, április 09, 2012

Meghalni a bűnnek


"Így tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek, ami Urunk Jézus Krisztusban."
Rómabeliekhez írt levél 6:11

Pál apostol a megtért, megkeresztelkedett hívőket emlékeztetni szeretni arra, hogy mit jelent az Krisztusban való új élet. Régi és új ember, halál és feltámadás… mit jelentsenek ezek? A kérdések mögött rejlő feszültséget az adja, hogy ezen a bűnnel terhelt földön, hogyan élhetnénk Isten szerinti, tiszta életet?

A bűn komolyságát ahhoz lehetne itt hasonlítani, mint amikor valakinek olyan hatalmas adóssága halmozódott fel, hogy már nincs hová fordulnia segítségért. Semmilyen esélye sincs megszabadulni az adósságától, kivéve, ha valaki le nem rendezi helyette. Ha ez nem történik meg, akkor már csak a halál szabadíthatja meg az adósság terhétől. "Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől." (Róma 6:7)

A bűn miatt adósságunk halmozódott fel, és ezt csak meghatározott módon egyenlíthetjük ki. "A bűn zsoldja a halál". Ez alól senki sem kivétel. Istennek azonban van egy nagyszerű megoldása erre a problémára. Meghalunk, tehát kifizettük a bűn "zsoldját", de valójában mégsem halunk meg. Hogyan lehetséges ez? A keresztség által. A keresztség (bemerítés) annak a szimbóluma, hogy mi teljes mértékben azonosulunk Krisztussal, elfogadjuk őt Megváltónknak. Így Ő, mint "Meg-váltó", érvényesíti rajtunk a bűn terhétől való megváltást, tehát szabadok vagyunk, új életet kezdhetünk. 

A keresztség egyfajta szövetségkötés, melyben jelképesen Krisztussal együtt én is meghalok, eltemettetek (a hullámsírban) és feltámadok egy új életre.

Így tehát Sátán, aki be akarja hajtani rajtam az adósságot, már tehetetlen, mert joggal mondhatom, hogy én már megfizettem, mert meghaltam. Ugyanakkor fel is támadtam egy új életre... Pál arra figyelmeztet, hogy ez az állapot még nem a végső győzelem. 

Amíg ő vissza nem tér, és el nem törli végleg a bűnt és a bűnösöket, nekünk is meg van a lehetőségünk visszatérni a bűn fogságába. Ha valaki már megtapasztalta az újjászületés csodáját, éljen Istennek, ha valaki még nem tette meg ezt a lépést, ne várjon senkire és semmire – szabaduljon meg mielőbb a bűn nyomasztó terhétől! 

vasárnap, április 08, 2012

Amikor közel jött az Isten

„Azon a napon férjednek fogsz hívni - így szól az Úr -, és nem hívsz többé Baalnak.”
Hóseás próféta könyve 2:18

Mi mondtunk neki nemet, mi mondtuk, hogy inkább megyünk tovább egyedül, és nem kell az Ő társasága. Mi döntöttünk úgy, hogy jobb nekünk nélküle, hogy elég nagyok vagyunk, és képesek vagyunk megállni a saját lábunkon.
De persze nem megy, te is látod, hogy az ember túl gyenge, túl erőtlen és túl könnyen bukik el, amikor mindenkinek talpon kéne maradnia. Az ember már nem ember, és ezen nincs erőnk, nincs esélyünk változtatni.

De jött Ő. Egyszerűen, szelíden, ha kellett csendben és magányban, ha kellett mindent átütő szóval és fellépéssel. Ha kellett, csak lehajolt a porba, és rajzolt. Ha kellett, korbácsot font a templom kapujában. Ha kellett, megérintette az érinthetetleneket, és elfogadott mindenkit, aki hozzá jött. Amikor kellett, kitárta karjait egy durván ácsolt fakereszten azért, hogy te és én kapjunk egy újabb esélyt az életre. Amikor pedig eljött az ideje, győztesként lépett elő a sírból egy új hét kezdetén.

Mindezt azért, hogy te ember lehess, Ő pedig a te Istened. Hogy helyreálljon a kapcsolat közted és közte, és végre merj kilépni a rekettyebokrod mögül. Merj kilépni, és merj nem félni Istentől, mert Ő szeret, és ezt már nem lehet jobban kifejezni.

Húsvét vasárnapjának reggelén azt kívánom neked, barátom, engedd, hogy Jézus Krisztus Istenként lépjen be az életedbe, és rádöbbenj végre igazán: Hozzá tartozol.