szombat, július 31, 2010

Lélekszobrász

„Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!”
Ézsaiás 35,3-4

Pár héttel ezelőtt egy gyermektáborban éppen kézműveskedtünk, amikor észrevettem, hogy Laci fiam agyagból milyen ügyesen formálja az ókori katona alakját. Ő volt az egyetlen, aki merevítésképpen száraz növénypálcikákat használt. Ezek köré formázta a lábakat, karokat, a törzset. Mások is ügyes alakokat készítettek, gombás kosarat hozó asszonyt, térdelő rózsavitézt és még sorolhatnám. Nekem mindegyik nagyon tetszett. Kiégetni nem égettük őket kemence hiányában, így estére, ahogy az agyag száradt, sok figura elvesztette valamelyik darabját. Leesett a kosár, egy kéz, még egy fej is, de a rendíthetetlen katona csak állt szilárdan. Elárulom a titkot: a fiam most végzett a művészeti iskolában. Neki volt szakértelme, hisz éveken keresztül formáztak különféle alakokat agyagból úgy, hogy soha nem égették ki, mert a sulinak nem volt pénze rá.

Arra szólít fel minket Isten, hogy erősítsük a lankadt kezeket, tegyük erőssé a tehertől roskadt térdeket és beszéljünk a remegő szívűeknek, de hogyan? Tudomásul kell vennünk, hogy másokon segíteni felelősség, nem mindegy, milyen lélekszobrászok vagyunk! Sokan gondoljuk, hogy tudunk „hozott anyagból” dolgozni, csak formálnunk kell az elképzeléseink szerint. Így próbáljuk alakítani a gyülekezeteinkben egymást. Szólunk, vágunk, csípünk, marunk, toldunk, foldunk, de hol a szakértelem, a felhatalmazás? Attól, hogy hosszú idő óta hitben járok, netán bukdácsolok, mi jogosít fel arra, hogy testvéreimet, barátaimat formázzam? A lélekszobrászatot éppen úgy, mint mindent, tanulni kell. Hosszú évek kellenek hozzá és elhívatás, empátia, lelkiajándék. Ezek hiányában ne akarjunk másokat formálni, mert lehet, hogy egy napig, rövid ideig szép lesz az eredmény, de hosszútávon…? Ja, és ne feledjük, mind csak a föld anyagából vagyunk, szükségünk van a Mester életadó lehelletére!
Restás László

péntek, július 30, 2010

Céltudatos élet

"Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.
Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült."

Zsidókhoz írt levél 12:1-2.

A ma reggeli igét több fordításban is elolvastam. Íme, néhány közülük.

A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért hát, mi is dobjunk le magunkról mindent, ami akadályoz bennünket! Még azt a bűnt is, amely annyira tapad ránk, és el akar gáncsolni! Kitartással fussuk meg a versenyt, ami előttünk van! Közben le ne vegyük szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője. Ő elszenvedte a kereszten a halált. De mivel arra az örömre gondolt, ami rá várt, nem törődött a szégyennel, amit a kereszten való kivégzés jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán.

Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az e¬lőttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az eléje tárt öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül.

Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül.

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.

Ezért mi, akiket a tanuknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül.

Számomra mindegyik verzióban más gondolatra esett a hangsúly. Vajon Neked mit mondott Jézusról és a céltudatos életről?

csütörtök, július 29, 2010

Könyörülő Isten

"Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy."
Zsoltárok könyve 103:8

Reményik Sándor:
Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

szerda, július 28, 2010

Isteni késztetés

„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.”
(Filippibeliekhez írt levél 2. fejezet 13. vers)

Volt egyszer egy mélyen vallásos halászember. Sokat imádkozott, olvasta a Bibliát, és igyekezett a környezetének is átadni a kapott áldásokból. Egy alkalommal ima közben egy különös késztetést érzett, Isten megszólította őt: - A kis tengerparti faluval szemben, ahol laksz, van egy kis sziget, azon a szigeten él egy remete, és én azt szeretném, ha elmennél és megtanítanád tutajt építeni.

Az emberünk elköszönt szeretteitől, fogta a kis csónakját, átevezett a szigetre, ám a tengeren hatalmas vihar támadt a csónak és a csomag jó része odaveszett, úszva ért partot. Mikor egy kicsit magához tért elkezdte keresni a remetét, ám mikor az észrevette őt, elszaladt. Ismét keresni kezdte, az megint elszaladt. Hónapok teltek el, mire sikerült megértetni a remetével, hogy ne féljen.

Majd évek teltek el, mire sikerült közös nyelvet találni, megbarátkozni. Megtanította a remetét írni, olvasni, házat és tutajt építeni, imádkozni is úgy, ahogy.

Egy idő múlva emberünk súlyos fertőző betegséget kapott és kétségbeesetten feküdt ágyában. Istenhez imádkozott a következő szavakkal: - Uram, most úgy érzem lezárul az életem és sajnos, nem tudtam eleget tenni a kérésednek. Nem tért meg a remete.

Ima közben ismét megszólalt benne az a belső hang, a Szentlélek hangja: - Én azt kértem tőled, tanítsd meg tutajt készíteni, ezt megtetted a többi az én dolgom.

Emberünk megpihent. A remete eltemette egy pálmafa alá. Majd épített egy tutajt és kievezett a szárazföldre, ahol nagy tanító vált belőle.

Mi hívő emberek, akik vágyódunk, hogy velünk is ilyesmi történjen, mégsem élünk át ilyen tapasztalatot. Miért?

Egyrészt, talán mert nem halljuk az Ő szavát.

Másrészt, mert nem isteni késztetésre cselekszünk, hanem csak úgy a saját fejünk után megyünk, és az ilyen vállalkozásaink bármily nemesek is, kudarcba fulladnak.

Harmadrészt nem hisszük el, hogy az evangélium munkája nem a miénk. Mi akarunk mindent megoldani, holott mi csak eszközök vagyunk.

Ma Isten arra hív, ha hallod az Ő hívását, késztetését, menj tedd meg, amit tőled kér, de ne többet, s hidd el a többit majd Ő megoldja.

Így bízd Őreá magad!

kedd, július 27, 2010

Hagyd, hogy Isten vezessen!

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.„

(Ézsaiás 55,8)

A tizedik és tizenegyedik versben így teszi még érthetőbbé Ézsaiás a feni mondatot: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”
Bizony keresztényként gyakran rajtakaphatjuk magunkat azon, hogy úgy érezzük, sok-sok praktikára van szükség ahhoz, hogy embereket Őhozzá vezessünk. Az alábbi történet, szolgáljon valamennyiünknek tanulságul és bátorításul az őszinte bizonyságtevés megkerülhetetlenségére.

Egy keresztény előadó a nyugdíjas korhoz közeli, mogorva, elutasító bankigazgató jelenlétében beszél Istenről.

„Amikor helyet foglaltam vele szemben, összefonta a kezét, összeráncolta homlokát, mintha csak ezt akarná mondani: „Gyerünk, térítsen meg, ha van hozzá mersze!”…
- Szóval ön az a fickó, aki valamennyiünket térdre akar kényszeríteni. Sok szerencsét kívánok Önnek, mert arra bizony szüksége lesz…
ELŐADÓ:
Nézzék – kezdtem -, lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, Isten azt mondja, vannak itt ma este néhányan, akiknek meg kell bocsátaniuk neki. – Hirtelen megrémültem attól, mai elhagyta a számat. – Természetesen – tettem hozzá gyorsan – Ő nem tesz semmit, ami miatt meg kellene bocsátani neki, de ez néha mégis nagyon nehéz. Úgy értem nem túl könnyű vádat találni olyan valaki ellen, aki soha semmi rosszat nem tett. Ekkor egyszerre csak úgy tűnt, egyértelmű, hogyan kell folytatnom. – Úgy értem vannak itt közöttünk néhányan, akik mint a kisgyermekek, legszívesebben felmásznának Isten ölébe, és kis ökleikkel a mellét püfölnék, ezt kiabálva: „Gyűlöllek! Gyűlöllek! Gyűlöllek! Kértelek, hogy segíts, de te nem segítettél! Tudtad, mit érzek, tudtad, mire lett volna szükségem, és te mégsem tettél semmit! Azt mondtad, szeretsz, de ez nem igaz! Ha szeretnél, tettél volna valamit, de te nem csináltál semmit. Gyűlöllek!”…

BANKÁR:
- Amikor huszonegy éves fiatalember voltam, nagyon érdekelt a vallás, és nem csak úgy általában a vallás, hanem kimondottan a kereszténység. Ez már bizony jó régen volt. Az iskolában, az egyetemen meg mindenhol foglalkoztam vele. Aztán egyszer egy nyáron, amikor hazautaztam a szünidőre, a kishúgom, Millie, aki tíz évvel volt fiatalabb nálam…
A kemény arc kezdett lágyulni.
- Szóval az egyik délután Millie hirtelen rosszul lett, tényleg nagyon hirtelen… Csak annyit tudtam, nagy baj van. Miközben kivitték a mentőbe, hallottam azt a szörnyű hörgő hangot, ami kijött a száján, és egyedül maradtam otthon.
A remegő hang megtelt érzelemmel.
- Nagyon szertettem a kishúgomat. Csupa élet volt és derű. Valódi ártatlanság, talán ha tíz percig volt szomorú élete során. Millie. Az én kishúgom. Annyira akartam, hogy éljen. Felmentem a hálószobájába, letérdeltem a sok lányos játék közé, amelyeken oly sokat nevettek a barátnőivel, azok közé a játékok közé, melyek annyit jelentettek neki, és arra kértem Istent – tényleg kértem őt -, hogy gyógyítsa meg a kishúgomat, és hozza őt haza. Sírtam. Meg mertem volna esküdni, hogy hallott engem.
…Millie nem sokkal azután meghalt, hogy a kórházba ért. Valamikor akkor halhatott meg, amikor felálltam az imádságból.
- Ezek után már semmit sem akartam Istentől – ha egyáltalán létezik. Kértem Őt, könyörögtem hozzá, hogy mentse meg Millie-t, és Ő nem tett semmit. Miért nem? Senki sem tudott rá olyan választ adni, ami akár csak részben is válasz lett volna, de valójában nem is akartam senkit sem meghallgatni. Gyűlöltem Istent, és azóta is izzik bennem a néma gyűlölet.
… Amit ön mondott – hogyan fejezzem ki érthetően -, mintha résnyire kinyitotta volna az ajtót, amelyen egyszer átpréselem magam. És akkor, amikor elkezdett a megbocsátó Istenről beszélni – hadd kérdezzem meg, ön mindig beszél erről, úgy értem, ez is az előadásának a része?
– Eddig még sohasem tettem – ráztam a fejem. – csak úgy jött. Egy kicsit kellemetlen is volt.
Brian, a bankigazgató hozzám hajolt, és mint már korábban is, kezét a vállamra tette.
- Ne érezze magát kellemetlenül! – mondta halkan. - Tudja, én ma este hazamentem. Hirtelen eszembe jutott, hol is élek. Dühöngtem, megpróbáltam haragudni, sírtam egy kicsit, és ma este – ma este olyan nyugodtan fogok aludni, ahogy már régen nem aludtam.”
Adrian Plass, Kegyes kétbalkezes visszatér (Február 19. Szombat)

Hiszem, hogy Isten gondolatai és útjai, (az Ő akarata) kizárólag őszinte kereséssel fedezhető fel. És nem csak a hallgatók számára!

Ámen

vasárnap, július 25, 2010

Nem vagy egyedül...

"Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr."
Zsoltárok könyve 34:20

Ismét vége egy hétnek. A percek, órák könyörtelenül rohannak egymás után a messzi múltba. Visszavonhatatlanul tűnnek el a napok, és ma reggel feleszmélsz, hogy ismét vasárnap van, és egy újabb hetet leéltél a neked kiszabott időből.

Küzdöttél megállás nélkül álmaidért, az életedért, az előtted lebegő célokért, és térdig gázoltál a próbák mocsarában. Kedves voltál, és csak átkot kaptál viszonzásul; a végsőkig becsületes maradtál, és végül te buktad a legnagyobbat; segítettél annak, akinek szüksége volt rá, de a te égbe nyúló kezedet mindenki elkerülte. Mentetted a menthetőt, hálából te lettél nincstelen.

Néha, ha visszanézel, elborzadsz, mennyi mindenen mentél már keresztül, de még mindig játékban vagy, mert Valaki megtartott. Jönnek még bajok ezután is, még nincs vége a pályádnak, de egy biztos, Isten ott megy melletted. Megőriz a bajok közepén, és szabadulást ad neked. Megcsúszhat a lábad, elveszítheted az egyensúlyod, de Ő erősen fog a kezeivel, és nem engedi, hogy a mélybe zuhanj.

Vidd magaddal ezt az igét, kérlek! Ha majd a főnök ok nélkül kiáltozik veled gondolj erre! Ha valami rossz dolog ér otthon vagy a családban, jusson eszedbe! Sok baj érhet még, de veled van az Isten!