péntek, november 14, 2008

Jézus hívta a gyermekeket

„Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek,
és ne tiltsátok meg nekik,
hogy hozzám jöjjenek;
mert ilyeneké a mennyeknek országa.”

Máté evangéliuma 19:14


Ma egy gyermekközpontú társadalomban élünk. Nem ritka azt látni, hogy apukák, vagy anyukák gyermekeik különféle teljesítményében versengenek. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, ma sok szülő számára saját gyermeke egyfajta bálvány. Mondom ezt azért, mert sok esetben a gyermek megelőzi Istent a szülő életében, értékrendjében. Pedig Isten szerint a gyermek helye a családban a harmadik hely. Első Isten, második a házastárs, majd a gyermek. Ez a hely egyfajta védettséget is biztosít a gyermek egészséges növekedéséhez, hiszen kettős burok veszi őt körül – a szülők egymás iránti, és Isten iránti szeretete.

Az a társadalom, amelyben Jézus élt patriarkális berendezkedésű volt, ebből kifolyólag nem értékelte sem a gyermekeket, sem a nőket. Egy gyermeknek, - de még nőnek sem volt szabad egy tanító közelébe menni, sem azzal beszélgetni. Jézus felrúgta ezt a társadalmi szokást (sok más esetben is), mivel nem illeszkedett Isten értékrendjébe.

Az evangélium feljegyzése alapján Jézus határozottan jelezte, hogy a kisgyermekeknek joguk van hozzá, s rajta keresztül Istenhez közeledni. Azzal a kijelentésével, hogy a kisgyermekeké az Isten országa, minden bizonnyal az ott álldogáló felnőtt férfiakban kisebb felháborodást keltett, míg az anyukák szívét bizonyára megsimogatta.

Néhány verssel korábban Jézusnak egy másik, nagyon fontos tanítását olvashatjuk a gyermekekkel kapcsolatban: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.” (Máté 18:3). Két dolog jut eszembe, ami talán Jézust is arra indította, hogy éppen a kisgyermekeket állítsa példának. Az egyik, hogy egy gyermek nem tart haragot, legalábbis nem úgy, ahogyan azt egy felnőtt teszi. Ő gyorsan túlteszi magát a megbántódásokon, s néhány perc múlva teljesen őszintén fordul ahhoz, akivel korábban konfliktusa volt. A másik, hogy egy gyermek tanítható. Mi, felnőttek ha tanácsot kapunk, többször így vélekedünk: majd én tudom, hogyan kell csinálni, ne mondja meg nekem ezt egy ilyen és olyan ember.

Isten országába csak úgy juthatunk: (1) ha megtanulunk olyan gyorsan és annyira szívből megbocsátani, ahogyan arra egy gyermek képes, (2) ha életünk végéig taníthatók maradunk a Szentlélek befolyása előtt, hiszen a megszentelődésnek az az alapfeltétele, hogy utolsó leheletünkig hajlíthatók maradjunk Isten keze alatt.

Imádkozzunk ma azért, hogy olyanok lehessünk, mint a kisgyermekek, legalábbis ebben a két dologban mindenképpen.

csütörtök, november 13, 2008

Mindenhova elér az Úr

„Íme, sok halászt hívatok - így szól az ÚR -, hogy halásszák ki őket. Azután sok vadászt hívatok, hogy hajtsák össze őket minden hegyről, minden halomról és sziklahasadékból.”
Jeremiás próféta könyve 16:16

Isten sohasem beszél az ítéletről a kegyelem nélkül. Isten néhány mondattal az idézett szöveg előtt ítéletet hirdet a bálványimádás miatt a népének, de közvetlenül ezután az összegyűjtésről, a megmentésről, a hazajövetelről beszél Jeremiás által.

Ne nősülj, ne legyenek gyermekeid, mert borzalmas végük lenne, se gyászolókhoz, se vigadozókhoz ne menj! – nem túl biztató a jövőre nézve még egy prófétának sem. Pedig Isten ezt kérte Jeremiástól. Nem éppen örömüzenet előhangjai. Bevezetője volt ez annak, amit Isten látott előre, nem mintha ezt Ő így tervezte volna, de tudta, hogy nem fog a népe megtérni a bálványimádásból, ezért az ítélet következik. De Isten, mivel soha nem eredeti terve a büntetés, csak a legutolsó, ezért rögtön az ítélethirdetés után a kegyelem üzenetét is küldi.

Mindenhova elér az Úr. Akkor is, ha titkolnivalónk van, de akkor is, ha keres bennünket, mert annyira elvesztünk, hogy senki sem tudja, hol vagyunk. Nem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha sokszor úgy érezzük, hogy már a szívünk is elhagyott bennünket.

A megkeresés, a mindent megmozgatás viszont nem jogosítja fel az embert a bűnözésre. Éppen mivel Isten minden követ megmozgat akkor, amikor keresi az övéit, hogy újra összegyűjtse őket, ugyanennyire megtalál bennünket akkor is, ha olyant teszünk, ami Előtte nem kedves. Hallatlanul nagy egyensúly és még logikus is! Amilyen irgalmas Isten, éppen annyira igazságos is. Amennyire szereti a bűnöst, éppen annyira gyűlöli a bűnt.

Meddig ér el az Úr keze? A tenger mélyére dobja minden vétkünket (Mikeás 7:19) – azaz nagyon mélyre. Amilyen magasan van az ég a föld felett, olyan a szeretete az istenfélők iránt (Zsoltárok 103:11) – azaz olyan szélesre nyitja Isten a két karját, hogy mindenki, aki az ég és a föld között lakik, beleférjen ebbe a kitárt karba.

Jézusnak volt egyszer, de örökre egy olyan mozdulata, amellyel olyan szélesre és olyan magasra tárta ki a karját, hogy Istent az emberrel és az embert a másik emberrel ölelte egybe, amikor a kereszten függött. Istennek a keze olyan messzire elér, hogy képes és hajlandó bármilyen súlyos vétket megbocsátani, és úgy kezelni a bűnöst, mintha sohasem vétkezett volna.

Ez az Isten az egyes ember életében is messzire nyúlt a hatalmas kezével. Elért a pusztába, ahol Mózes legeltetett, mindenki által elfeledve, élve eltemetve a juhai között. Utánanyúlt Józsefnek, aki egy elfeledett egyiptomi börtönben ült már hosszú évek óta egy el nem követett vétek miatt azért, hogy Egyiptom és a környező népek ne haljanak éhen nyolc évvel később.

Az az Isten, Aki kész megbocsátani az Ő saját népének, hogy Őt elfelejtik – annyira, hogy még bálványokat is imádnak Őhelyette – és minden eszközt felhasznál arra, hogy ezt a hálátlan népet a büntetés eltelte után összeszedje a világ minden tájáról, hogy átélhessék a szabadulást, ez az Isten a mi életünkben is tartogat olyan csodát, amit mi most lehetetlennek tartunk. Pedig Istennek száz útja van ott, ahol mi egyet sem látunk.

szerda, november 12, 2008

Isten csodálatos ajándéka

„Akkor meglátod és ragyogsz örömtől, és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jő a népeknek gazdagsága.”
(Ézsaiás könyve 60. fejezet 5. vers)
Ézsaiás az Ószövetség evangélistája. Megjövendölte, hogy Izrael népe a hűtlenség és a hitehagyás következtében fogságba megy, de vizionálta azt is, ahogy majdan a maradék, a próbában mindvégig kitartók visszatérnek és az édeni állapothoz hasonló békességben élnek. Erről a visszatérésről szól Ézsaiás könyvének utolsó néhány fejezete.

A fent olvasható vers egy ígéretsornak csupán egyetlen része, mely úgy kezdődik: „Kelj fel, világosodj” (Ézs.60:1) Egy gyászoló szülő képe tárul itt szemünk elé, ki elhurcolt gyermekeit siratja. Majd búslakodása határtalan örömmé változik, amint meglátja messziről jövő fiait és leányait, kiket ölben hoznak (Ézs.60:4), távoli szigetek kincseivel megrakott tevekaravánok. Vajon egy szülő számára ebben a pillanatban mi jelenti az igazi ajándékot?

Gyermekkoromban mikor szüleim rövidebb- hosszabb távollétükből megérkeztek, mint minden gyermeket legjobban a megérkezett csomagok tartalma foglalkoztatott, semmint a körém fonódó kezek, melyek inkább béklyóként tartóztattak a nekem szánt meglepetések felkutatásában. Akkor még nem tudtam helyesen mérlegelni a dolgok valódi súlyát, igazi értékét. Ma már nem az számít, mit hoznak magukkal, hanem hogy jöjjenek, illetve, hogy találkozzam velük.

Ez a néhány ézsaiási sor a maga reményteljes módján komoly kérdéssel ostromol.

Ebben az eltárgyiasult, elszemélytelenedett korban, amikor az ember egyre kevésbé fontos, vajon én, aki kereszténynek vallom magam, hogyan viszonyulok másokhoz? Számomra is fontosabb a virtuális világ a maga látványelemeivel, mint a szeretet valódi érintése?

Isten ajándéka ma sem az arany és az ezüst, hanem azok az emberek, akik hordozzák azokat. Igen, Isten csodálatos ajándéka a házastársad, a gyermekeid, rokonaid, barátaid, ismerőseid, szomszédod, munkatársad, és az az egyszerű járókelő, aki veled szembejön az utcán…

Csak talán még nem nőttünk fel oda, hogy ajándékként értékeljük őket. Elmegyünk, eléldegélünk egymás mellett és észre sem vesszük, milyen értéket hordoz a másik.

Határozzuk el együtt, hogy ma növünk legalább egy centit egymás értékeinek felfedezésében! Amikor embertársunkra tekintünk Isten részünkre tartogatott csodálatos ajándékát látjuk, és ennek örömét kifejezésre juttatjuk, szavakkal és tettekkel.

kedd, november 11, 2008

Örülök a találkozásnak!
„A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. „Bizony, mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit láttok, de nem látták, és hallani, amit hallotok, de nem hallották.”
(Máté 13, 16-17)

Vajon mi az, helyesebben Ki az, amit/Akit szerettek volna látni a próféták és igazak sokan?
Erőteljesen fejezi ki Ézsaiás próféta könyve 35. fejezetének 4. verse ezt a tiszta, semmihez sem hasonlítható vágyakozást.
Így hangzik:
”Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, ... jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” ,
valamint a 42. fejezet 1-4-ig terjedő versei:
”Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.”

Az Úr Jézus éppen önmagáról beszélt, amikor a magvető példázatába beágyazza, a tanítványoknak adott válaszát: azért használ a mindennapi életből vett képeket mondandója közlésére, mert hallgatói annyira elszoktak az egyértelmű tanításoktól, hogy nem értenék, amit mond.

És itt következik a mi mai gyönyörű szép igénk, amibe olyan diszkréten rejtette el önmagát a Megváltó: „Bizony, mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit láttok, de nem látták, és hallani, amit hallotok, de nem hallották.”

Tizenhárom éves voltam, amikor idős, szeretettel teli emberek közreműködésével felfogtam, hogy Valaki, akire viharos gyerekkorom minden percében vágytam, ott jött velem végig az utamon. Nem láttam Őt. Talán azért, mert túlságosan magammal voltam elfoglalva, vagy ki tudja miért. A lényeg, hogy Ő ott volt. Bár nem követtem őt klasszikus döntési szertartás keretében, most ahogy visszanézek, pontosan tudom, hogy olyan bölcsen, lépésről-lépésre vezetett önmagához. Emlékszem arra is, milyen határtalan boldogság kerített hatalmába, amikor találkoztam vele. - „..A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.”

Egyetlen kérdés zakatol a fejemben ma reggel. Boldog vagyok én attól, hogy ismerem Jézust?
Egymást követő korszakok nemes képviselői vágytak arra, hogy ismerjék, hallgathassák Őt.
Magyarországon olyan könnyű itt hallani Róla. Olvashatjuk igéjét, hallhatunk Róla a rádióban, gyülekezetekben, templomokban; leülhetünk tévé elé, s tudományos, vagy éppen kalandfilmszerű feldolgozásokat nézhetünk személyéről. A Szentlélek köszönhetően soha nem volt közelebb Isten Fia az emberiséghez, hozzánk, mint napjainkban.
Ézsaiás, Jeremiás és a többiek mindenüket odaadták volna, hogy találkozhassanak Vele.

Mire indít ez Téged?

hétfő, november 10, 2008

Megfizet az Úr

„Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint”.
(Jelenések könyve 22:12, MBT)

Ezek szerint a cselekedeteim alapján fogok üdvözülni vagy épp elkárhozni? Ha elég jó voltam és engedelmeskedtem megkapom a jutalmam? Hol van akkor a hit? Hol van itt a csodálatos kegyelem? Ha a cselekedeteink számítanak, hány jó cselekedetre van szükségem? Mennyi időt kell szolgálnom, hogy megkapjam Istentől méltó béremet?

Feltehetném ezeket a kérdéseket, nem? Lenne bibliai alapja is, hiszen szeretnünk kell Istenünket és egymást, meg kell tartanunk a parancsolatokat, és a Hegyi beszéd szerint még a gondolati szinten elkövetett bűnök is halálosak.
Hadd kérdezzek tovább. Mikor hangzanak majd el ezek a szavak? Miután minden egyes személy sorsa visszavonhatatlanul eldől. Mikor Isten azt mondja, hogy „aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent legyen szent ezután is.” (Jelenések 22:11).
Egészen eddig még nyitva áll a kegyelem. Eddig a pontig Isten még fogad munkásokat a szőlőskertjébe. Mindegy, hogy ki mennyi időt tölt munkával, a jutalom ugyanaz lesz (lásd: Máté 20. fejezetében a szőlőmunkások példázatát). A történet szerint a nap végén minden munkást ki kell fizetni. Egyforma bért kapott az is, aki reggeltől fáradozott és az is, aki csak egy órát dolgozott. Volt is nagy zúgolódás és méltatlankodás. Micsoda dolog, hogy ugyanazt a bért kapja mindenki? Hol itt az igazság?

Ha tudnánk, hogy egy napi munka és egy órányi munka után is ugyanannyi bért kapunk, mikor mennénk el dolgozni? Nyilván senki sem fáradozna feleslegesen, ha csak anyagi oldalról nézzük a kérdést. De itt nem anyagiakról beszél Jézus. A mennyei jutalom sem elsősorban anyagi dolgokból áll. Jézus példázata úgy kezdődik: „Hasonló a mennyek országa…”
Ez egy hasonlat, melyben Urunk rá akar döbbenteni ezen az „igazságtalan” példán keresztül, hogy a „jutalom” nem a mi munkánkkal egyenértékű ellenszolgáltatás. (A középkori egyház gondolkodott úgy, hogy egyes szentek olyan sok jót tettek, hogy még mások üdvösségéhez is elegendő.)

Isten az ítéletben mérlegeli hitünket, hitből fakadó cselekedeteinket, hűségünket, szeretetünket, engedelmességünket… sok mindent. Elfogadja szabad akaratból hozott döntéseinket, Jézusra tekint és dönt örök sorsunkról. Ezután elhozza mindenkinek egyszerre a jutalmat, Isten örök országát.
Ha soha sem cselekednék rosszat, ha ezer évig szolgálnám is az urat, akkor sem érdemelném meg a dicső jutalmat. De ha „él bennem a Krisztus” vele élhetek örökké.

vasárnap, november 09, 2008

Isten országa kincs

„Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres.”
Máté evangéliuma 13:45

Vannak olyan tárgyak a gyermekkorodból, amihez emlékek fűződnek? Számomra a legrégebbi örömteli emlék talán a gokartom. Ma is világosan rajzolódik ki előttem a varázslatos doboz a Trabantunk hátsó ablakában. Egy sárga vázas gokart képe volt látható rajta. A szüleim szerint nagyon vágytam rá, és a kérdésre, hogy mit akarok, egyre csak azt hajtogattam elutazásuk előtt: „gokajtot, gokajtot”. Nagy kincs volt akkoriban egy gokart: csodájára jártak az utcabeli gyerekek. Nem feledkezhetem meg az első tolltartómról sem, amire annyira büszke voltam. Aztán eszembe jut egy kicsiny kulcstartó, ami igazából egy foszforpatronos pisztoly, vagy inkább mordály volt. Sokat nézegettem a kirakatban, mire összegyűjtöttem rá a zsebpénzt, és a kezembe vehettem. Akármennyire különbözőek is ezek a tárgyak, egy közös van bennük: már nincsenek meg. Valami, ami egykor olyan sokat jelentett, idővel elértéktelenedik. Elvesztek, elajándékoztam, kidobtam őket.

Úgy tűnik, mintha az ember csak azért nőne fel, hogy kicsit nagyobbra cserélje a kívánság tárgyát. Többé nem tolltartó vagy gokart az, ami után ácsingózik, hanem mobiltelefon meg autó és ház. Meg még nagyobb: kaland, szerelem, öröm, hírnév, vagyon, gondtalanság, titkárnő... Mintha örökké keresgélnénk! Mintha valami mindig hiányozna! Legyen azonban bármily nemes vagy nemtelen is a vágy, egy dolog közös tárgyaikban: nem tartanak örökké. Pedig szeretnénk megtalálni a tökéletest, a örökké tartót, a beteljesítőt, a békességet adót...

Lehet, hogy a mennyek országa ezért nem a gyöngyhöz hasonló? Lehet, hogy bármibe is akarnánk fektetni vágyainkat, csalódunk? Lehet, hogy a legnemesebb eszmék is a történelem szemétdombján végzik? Lehet, hogy életünkben a legfontosabb emberek is esendők és halandók? Lehet, hogy nincs is gyöngy?

Éppen ezért Isten országa a kereskedőhöz hasonló. „Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Isten országa hasonló ahhoz, ahogyan ez az ember kész mindenét eladni. Isten országa hasonló a kereskedőhöz, amiért nem megy el az igazán értékes mellett. Nem fecsérli idejét és pénzét valami értéktelenre, triviálisra, ami ma még izgalomba hoz, holnap pedig untat – ha el nem romlik, vagy el nem lopják. Isten országa hasonló talán a meggyőződéséhez, hogy megtalálta azt, amiben minden más érték benne van. Hiszen nem bolond! Kereskedő! Tudja mennyit ér az a gyöngy, hogy benne rejlik minden más kincs: az egész világ tükröződik benne!

Tegyük mi is a zsebünkbe ezt a gyöngyöt, mint a kereskedő. Éljük meg az életet úgy mint a világ legmegelégedettebb, legboldogabb, legjóságosabb embere. Olyan emberként, akinek van ideje és ereje, hogy jót tegyen és észrevegye a jót. Olyan emberként, aki nem siet el az élet mellett, amit Istentől kapott...