szombat, augusztus 02, 2014

Modern bálványimádás


A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.

Apostolok cselekedetei 17:30

„Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az Istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek." Azokban a sötét korszakokban, amelyek Krisztus megjelenését megelőzték, a világegyetem Uralkodója elnézte a pogányok bálványimádását; most azonban Fia által eljuttatta az igazság világosságát az emberiséghez és elvárja mindenkitől - nemcsak a szegényektől és alacsonysorsúaktól, hanem a földkerekség büszke filozófusaitól és fejedelmeitől is -, hogy üdvösségük érdekében megtérjenek.” (E. G. White: Apostolok története)

Elgondolkodtam ezen az idézeten. Egyértelmű, hogy Jézus Krisztus óta annak, aki akarja, világos képe lehet arról, hogy kicsoda Isten. A Biblia, benne az evangéliumokkal, ma minden ember számára elérhető és mégis milyen kevesen olvassák. Természetesen ebben nagy részünk van nekünk, keresztényeknek is. Hiszen a középkorban az egyház vezetésével került olyan sötétségbe a világ, hogy ahhoz képest a pogány ókor bálványimádása világosságnak számított. A keresztény egyház annyit küzdött a tudni akaró emberekkel és küldött máglyára, kínpadra tudósokat, kényszerítve őket tanaik visszavonására, míg mára, legalább is úgy látszik, a tudomány és a hit teljesen szembe került egymással. Az emberi tudat természetfeletti után való vágyát pedig újra az olcsó babonaság, a saját kultúrájában megbukott és a saját civilizációját többször romba döntő keleti filozófia, az erkölcsi bajnoknak látszó, ám valójában igencsak erőszakos iszlám, vagy a misztikus New Age millió ága próbálja betölteni. Így jutunk el oda, hogy amint Pál korában, úgy nekünk is millió bálványunk van. Sőt, az egy főre jutó istenségek száma több mint kettő.
Mi akkor a kiút? Nem egyéb, mint amit Pál is tanított: ki kell lépnünk a tudatlanságból. El kell fogadnunk, hogy Isten megismerhető és meg kell találnunk a legmegbízhatóbb forrást. Az idő sürget. Kezd el még ma és Isten segíteni fog!

péntek, augusztus 01, 2014

Reménység



Állhatatossággal és az Írások vigasztalása által reménységünk legyen – és teljes egyetértés uralkodjon köztünk Jézus Krisztus szerint – írja Pál a Rómaiakhoz (15:4-5.vers)
Állhatatosság, vigasztalás, reménység, egyetértés… csupa olyan jelző, ami talán ötven év múlva az ismeretlen kifejezések süllyesztőjébe kerül.
Nézz szét magad körül. Kitartó, állhatatos, elvhű emberrel ritkán találkozol. De ez az Ige azt mondja, ha tanulmányozod Isten Igéjét, akkor az kitartóvá, állhatatossá formál, megvigasztal és reményt ad.
És az ilyen ember környezetében igazán jó lenni. Akiből sugárzik az optimizmus, a bátorítás, aki nem egykönnyen adja fel. Aki reményteljesen néz a jövő felé, mert tudja, honnan jött, és hova tart. Aki le tud hajolni, képes megvigasztalni.
Isten szeretné, ha Te lennél ez az ember. Adta számodra a mai napot. Kezdd hát el gyakorolni ezeket az elveket, és tulajdonoddá lesznek. Ne add föl, ha elsőre nem sikerül. Használd a kézikönyvet, a Bibliát, s meglásd, sikerülni fog! Kitartást!

csütörtök, július 31, 2014

Ne légy bosszúálló

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.”
Példabeszédek könyve 20:22

Ősi szokás, hogy a rosszért rosszal fizetnek. A vérbosszú például olyan erősen beleivódott bizonyos kultúrákba (Korzika, Szardínia, Albánia, bukovinai székelyek, kaukázusi népek, stb.), hogy a megtorlás kötelezettsége több generációkon át, apáról fiúra száll. A bosszú motivációja ezeknél a népeknél a meghalt ősök szellemétől való félelem. Ha a hozzátartozó nem torolja meg a megölt rokonán esett sérelmet, átok telepszik a családra.

Ma már talán nem hiszünk az ilyen mesebeszédben, de a bosszú bizonyos formáit még mindig elfogadhatónak tartja a társadalom. Koller Éva pszichológus például így fogalmaz: „Bármennyire is furcsa, a bosszúval paradox módon éppen a megsérült kapcsolat helyreállítására törekszünk. A legfőbb jó ugyanis az életünkben az, ha együtt tudunk részt venni a helyzetekben. Arra törekszünk, hogy megosszuk egymással az érzéseinket.”

Így, vagy úgy, de a bosszú mindegyik megközelítése – a vérbosszú, vagy a modern pszichológus magyarázata – abból indul ki, hogy te irányítod a sorsod. Vagy azért, hogy így elhárítsd a családodat fenyegető átkot, vagy azért, mert csak érzéseidet szabadon kifejezve élhetsz kiegyensúlyozott, teljes életet. Isten azonban valami egészen mást tanácsol. Ha magadban bízol, akkor félresiklik az életed. Ha azonban a Mindenhatóban, akkor biztonságban vagy. Nem azért, mert akkor senki nem bánthat meg, hanem azért, mert tudod, Isten majd gondoskodik arról, hogy a végén mindenki igazságosan kerüljön ki az eseményből. Ha sérelem ér, akkor nem nekünk kell cselekednünk, hanem bízhatunk abban, hogy Isten majd lerendezi az ügyet. Akkor lesz kiegyensúlyozott és nyugodt az életünk, ha képesek vagyunk ezt elfogadni, és képesek vagyunk letenni a bosszú dolgát Isten kezébe. Higgyük el, így nem csak nekünk, hanem a másiknak is jobb lesz.

szerda, július 30, 2014

Hűség



„Sok ember kegyesnek mondja magát, de igazán hűséges embert kicsoda találhat?” /saját fordítás/
(Példabeszédek könyve 20. fejezet 6. vers)

Az embereknek nagyobb része hirdeti kiki az ö jó-vóltát: a’ki pedig mindenben igaz mondó vólna, ki találhat ollyant?/Eredeti Károli Gáspár/

No, de bármelyik fordítást is nézzük, a valóság, hogy Salamon megállapítása ma is éppúgy igaz, mint háromezer évvel ezelőtt.

Fellángol bennünk egy érzés, hűséget fogadunk barátnak, házastársnak, Istennek, aztán múlik az idő, ami addig rózsaszín volt, most néha szürke, s tán van, hogy fekete. Amikor jönnek a nehézségek, akkor látszik meg, ki az, aki nemcsak szájával mondta ki; Jóban rosszban, egészségben betegségben…

Ilyenkor mindig eszembe jut Jézus szava; „kevesen voltál hű…” (Máté 25:21) aztán elénk hoz olyan történeteket, melyeken keresztül meg akar tanítani, a valódi hűség, és az igaz ragaszkodás szépségére.

Egy ilyen Greyfriars Bobby története, aki egy skye terrier volt. Egyedül élő gazdája minden szerdán elvitte magával ez edinburghi heti vásárba. Ott az 1 órát jelző ágyúlövéskor mindig elmentek ebédelni ugyanabba a vendéglőbe, ahol Bobby kapott   süteményt.

Bobby gazdája 1858-ban meghalt. A greyfriarsi templomkertben temették el, ahova kutyákat nem engedtek be.

Három nap múlva a vendéglős meglepve tapasztalta, hogy Bobby 1 órakor ismét megjelent - immár  egyedül  a szokott  helyén. Adott neki megint süteményt, amivel a kutya elment.

 Innentől a kutya mindennap délben megjelent, kapott enni, aztán elment. A vendéglős egyszer utánament, megtudni, hogy hova tűnik Bobby. Akkor látta, hogy a kutya a temetőkerítés egy lyukán keresztülbújik és egyenest a gazdája sírjára fekszik.

 A vendéglős másnap is ezt tapasztalta és lassan kiderült, hogy Bobby egész nap a gazdája sírján fekszik és  csak délben  hagyja el, amikor enni megy.

 Az állat a temetőben, gazdája sírján lakott. Eltűrték a temetőben és később eszkábáltak neki egy kis lakot  is, de csak a  legcudarabb téli időben ment be oda, egyébként nem hagyta el a sírt. 14 éven keresztül őrizte a sírt, mikor 1872-ben meghalt.

 Ott temették el őt is, sírján a következő olvasható: "Greyfriars Bobby, meghalt 1872. január 14-én. Hűsége és odaadása legyen példa mindannyiunk számára"

kedd, július 29, 2014

Egységben élni


Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. Zsoltárok 133


Ez a zsoltár az ún. bölcs mondások közé tartozik. Ez a zsoltár a fogság utáni időkre mutat, és hétköznapivá vált ez a zarándokének. A Hermón hegy, és a Sion összekapcsolása is ezt támasztja alá, valamint a főpapról szóló rész és emberek egyetértéséről szóló rész is azt támasztja alá, hogy hétköznapi zarándokénekről van szó.
 
A zsoltáríró az emberek együtt élésének a pozitívumát ragadja meg, ugyanis régen ez egy léleksimogató dolog volt. Gyakran megesett, hogy az apa halála után a testvérek az örökséget nem osztották fel, hanem együtt tartották, és együtt művelték a földeket, és látták el a gazdasági feladatokat. Így nagyobbak voltak a lehetőségeik, és a veszélyforrások pedig csökkentek. Ha az emberek egyetértésben élnek ez olyan üdítőleg hat, hogy a zsoltáríró azzal a hasonlattal él, „mint drága olaj a fejről lecsordul a szakállra…” vagyis annyira nagy boldogságot szerez ez az embernek, hogy az olaj amivel megkenetik túlcsordul. Óriási öröm ez, ha egy család együtt marad, ha egy közösség együtt marad.

Ugye nem szeret egyedül élni senki. Persze vannak, akik mondják, hogy milyen jó egyedül lenni, de ők is vágynak a társaságra. Most családok egymástól elszakítva élnek több ezer kilométernyi távolságban. Bizonyára nem így tervezték a jövőt, hogy szeretteinkkel majd csak jó esetben karácsonykor találkozunk. Nem fantasztikus volna, ha egyetértésben élnénk? Nyilvánvalóan igen! 

Az Úr csak oda küld áldást ahol így élnek. Egyetértésben. Még ha nem is élünk szeretteinkkel fizikai közelségben, de legalább egyetértés legyen köztünk, mert Isten a széthúzást nem tudja megáldani. Egy irányba tartunk, Ismerni akarjuk Krisztust! Ehhez kell, hogy egységben éljünk.

hétfő, július 28, 2014

Vetés és aratás

"Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet."

Pál levele a galáciaiakhoz 6:7-8

"Billy Graham leányával készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: 
- Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?

Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:

- Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? 

Hare (akit meggyilkoltak) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben. 

Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat... és mi azt mondtuk, rendben.

Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket. (Spock fia öngyilkos lett.) És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztethessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.

Aztán egy vezető azt mondta, mivel a fiúk úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik.

Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.

És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk TV-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra, és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja.


"Kedves Isten! Miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? 
Tisztelettel: egy Érintett Tanuló."

"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten."

Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkozni, miért megy a világ a kárhozatba.

Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond.

Furcsa, hogyan mondhatja valaki, hogy hiszek egy Istenben, miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz Istenben!

Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre.

Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit, és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.

Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálón, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken.

Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló az istentisztelet napján, és láthatatlan keresztény a hétköznapokban?

Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?"

Forrás: http://www.inditlak.com/irasok/vilagnezetek-pergtzeben/190-amit-vet-az-ember-azt-aratja.html

vasárnap, július 27, 2014

Egységben az erő

„... a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők”
Pál levele a rómaiakhoz 12:10

Együtt kellene mennünk, összefogva, a másikat segítve, de ehelyett az ujjak egymás felé mutogatnak, hogy ő kezdte, ő a hibás. Könyökök fúródnak az oldalakba, gáncsok és taposás. Mert ha én buktam, a másik bukjon nagyobbat, és úgy már jobb lesz nekem. Ha én elestem, a másiknak még a nadrágja is szakadjon el a zuhanás közben, és akkor kevésbé érzem a szégyent a saját kudarcomért. Ha én a padlón vagyok, lerántok mást, hogy a helyére kerülhessek. - Agyad csak zakatol tovább, keresed az adandó alkalmakat, mikor előrébb léphetsz, amikor mást magad mögé utasíthatsz, mert itt most rólad van szó, neked győznöd kell, és nem adod alább. És ezt gondolja körülötted mindenki. Mindenki győzni akar, és senki sem szeretne utolsóként kullogni a cél felé. Senki sem akar lemaradni a pozíciókért folytatott harcban, itt mindenki Valaki akar lenni, ki akar törni a szürkeségből, csak épp senki sem veszi észre, hogy eredetileg mindenki különböző és ez a harc, ez az egymás tiprása tesz minket egyszínűekké. 

Egyszer csak a távolból meghallasz egy szelíd, ám határozott hangot: „Állj! Álljatok meg! Ez így nem mehet tovább. Így nem fog senki sem győzni, mindannyian vesztesek lesztek. Nyújtsatok kezet egymás felé, és fogjatok össze! Együtt vagytok erősek, együtt tudjátok végrehajtani a küldetést, együtt, egymást segítve érhettek célba.”

Néhány ember körülötted felkapja a fejét, az üzenet elérve szívükig, változásra készteti őket. Lassan leeresztik könyöküket, kezet nyújtanak egymásnak, és indulnak a földön fekvők felé. Mások hatalmas hahotában törnek ki: Összefogni? Mi ez az őrültség? Hisz ember embernek farkasa, és minket ezek a törvények irányítanak. 

Kezdik félretaszítani a segítőket, ám mindegyikük esése után kettő áll fel a földről összekapaszkodva. Valaki téged is felhúz a padlóról, és már te sem ütöd le a melletted levőt. Már te is nyújtod valaki más felé a kezedet, és egyre többen fognak össze a szelíd hang hatására, ami még mindig szól, egyre erősebben, egyre átütőbben. 

„Szeressétek egymást! Lássátok meg a másikban is Isten képmását! Fogjatok össze, mert én közösségre teremtettelek benneteket! Együtt könnyebb, együtt győzhettek!”