szombat, május 05, 2012

Mindig van egy pont...

„És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.”

2Kor 12,9

Egyedül voltam. Csak a lábam vitt folyamatosan előre. Élveztem a ritmus egyhangúságát, „egy – két – há – négy, egy – két – há – négy…” számoltam a talpam csattogását a hegyi úton. Néztem a futás közben elsuhanó fák, bokrok lombjait, a tavaszi virágzás szépségét. Tudtam jól, ügyelnem kell a légzésemre, de az emelkedő túl meredek volt. Először csak sajgott az oldalam, majd egyre erősebb lett a szúró fájdalom. „Ne figyelj rá, ne figyelj rá!” – futottam tovább. De az érzés felül kerekedett rajtam. Rám tört a légszomj és egyre jobban ziháltam, kapkodtam a levegőt. Egyre erősebben dübörgött egy hang belül: „Úgyse bírod már tovább!”…
 
Ahogy a sportnál, úgy az életünkben is mindig van egy pont, ahol véget ér az erőnk és megtapasztaljuk, hogy Isten a mi határainkon túl lakozik. Adynál ez a pillanat akkor következett be, amikor ezt írta:
„…mikor a lelkem roskadozva vittem…” /Az Úr érkezése/
 
Legtöbben nem akarjuk elismerni, hogy van ilyen pont az életünkben, mert az erőre neveltek minket. Tudjuk, az élet nehéz és helyt kell állnunk, már csak a ránk bízottak miatt is. Segítenünk kell gyermekeinknek, szeretteinknek, barátainknak. Értük – miattuk is erősnek kell lennünk. Ezért hát összeszorított foggal megyünk tovább, tartjuk az élet ritmusát és küzdünk inunk szakadtáig. Mit is tehetnénk, hiszen mennünk kell tovább, meg nem állhatunk. De szükségünk van segítségre, különben úgy járunk, mint a maratoni távot futó hírvivő: a célban meghalunk. De ki tudja, lesz-e legalább annyi vigaszunk, hogy a küldetést elvégeztük?
Isten megoldása különleges. Nem akarja, hogy feladjuk, de azt sem, hogy felemésszük maradék erőnk. 

Urunk csak annyit akar minden ilyen ponton: „Csak ismerd el, hogy szükséged van rám!” Ha megtesszük, adja az Ő erejét a folytatáshoz.
 
…A fájdalom azonban ismerős volt, nem először futottam. Lassítottam egy kicsit, tudtam, rendeznem kell a légzésem és egy kicsit várnom. És valóban, a fájdalom megszokottá, egyre tompábbá vált, majd elmúlt, csak a ritmus maradt. Újra az elsuhanó tájat néztem. Gyönyörködtem a tavasz virágaiban.

péntek, május 04, 2012

Isten munkája bennünk



                                                
„Hálát adok az én Istenemnek valahányszor megemlékezem rólatok és mindenkor, minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mivel az első naptól fogva mind ez ideig közösséget vállaltatok az evangéliummal. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjáig.” 
Filippi 1: 3-6. (Rev. Kar.)

Ma reggel különösen megszólított engem ez az Ige. Elképzeltem, hogy a lelkipásztorom minden reggel imádkozik, sőt mi több könyörög értem. Odavisz engem naponta az Úr elé. Méghozzá örömmel beszélget rólam Jézussal! Áldást és erőt kér számomra, elmondja, milyen boldog, mert tudja, hogy odaszántam életemet az Úrnak. Örül azoknak a tapasztalatoknak, amiket Jézussal szereztem – és ezt az én lelkipásztorom megköszöni! Hálás értem az Úrnak, mert elfogadtam az evangéliumot, az örömhírt, amit Jézustól ajándékba kaptam, és mert odaszántam életemet e jó hír terjesztésének.
S végül meg van győződve arról, hogy az az Isten, aki elhívott, aki a szívemben el kezdett munkálkodni, aki elindított az úton – nem végez félmunkát. Befejez engem! Felkészít és elkészít Isten országa – az Örök Élet számára.
TE is lehetsz valakinek ilyen LELKI PÁSZTORA! Akiért felelősséget érzel, akit vezetni szeretnél, akiért örömmel hálát adhatsz az Úrnak, akiért naponta kitartóan könyöröghetsz. Biztosan van valaki a környezetedben, akivel együtt örülhetsz Istennel szerzett tapasztalatain.
TE is bátoríthatsz ma valakit, hogy „Ne aggódj Barátom! Az az Isten, aki elkezdett életedben dolgozni, befejezi munkáját, és elkészít Téged az ő dicsőséges eljövetelére.

csütörtök, május 03, 2012

A hit fejedelme

"Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült."

Zsidókhoz írt levél 12:2

Sokan a kötelezőt sem teszik meg. Mások megteszik, de csak azért, mert kötelező. Ismét mások megteszik azt is, ami nem kötelező, mert szeretik azokat, akikért áldozatot hoznak. Minél magasabban vagy, annál nehezebb áldozatot hozni. Minél több öröm ér az életben, annál nehezebb a fájdalomra vállalkozni.

Jézus volt az Atya után mindig is a Leghatalmasabb a Világegyetemben. Neki a Mindent kellett feláldoznia, hogy megmutathassa, hogy szereti az emberiséget. Olyant mutatott be, amit senki sem kérhetett volna Tőle és nem is volt elvárható. Ha Jézus Maga nem ajánlja fel az életét az emberiségért, akkor sem vádolhatta volna senki gonoszsággal, de szeretetlenséggel sem, csak a világ szegényebb lenne a leghatalmasabb csodával, ami az Univerzum történetében megtörtént. 

Ahogyan nem várható el tőled, hogy ma odaadd az egyik vesédet egy idegenért - bár hatalmas áldozat, ha valaki megteszi, de nem elítélhető az sem, aki nem vállalkozik rá - ugyanígy Jézus sem lett volna gonosz szereplő, ha nem adja oda a saját örökkévaló életét az emberért. 

Megtette, ami nem volt kötelező! Az Univerzum leghatalmasabb trónján ülve meghozta a döntést! A végzés nem egy látogatásról szólt az elátkozott bolygóra, nem is egy hét kényszer-leszállásról a legszebb városba ezen a fonák Földön, hanem Isten Fia arról döntött, hogy az összes vérét és az összes könnyét, 33 és fél év tömény küzdelmét, az Élet Forrásától való örök elszakadás veszélyét vállalja azért a kétes kimenetelű célért, hogy lehet, hogy nagyon kevesen fogadják el ezt a végtelen áldozatot. Ha csak egyvalaki lesz is, akiért érdemes, akkor is megteszi azért az egyért.

Méltán Ő az Egyedüli, Aki méltó az uralkodásra, Aki mindig is birtokolta a hatalmat. Bemutatta, hogy egyedül Ő az igazi Uralkodó ebben az Univerzumban.

Csodálkozzatok egek, ámulj, ó, Föld!

szerda, május 02, 2012

A jótettek jutalma

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”
Galátziabeliekhez írt levél 6. fejezet 9. vers


Bármilyen gonosz legyen is a bennünket körülvevő világ, a legtöbb szülő mégiscsak jóra próbálja nevelni csemetéit: „Ha jó leszel, kapsz egy cukrot, vagy csokit. Ha jól viselkedsz, megveszem neked azt a játékot.”

Így próbálnak felkészíteni arra, hogy minden cselekedetünknek következménye van és kitörölhetetlenül hordoznunk kell lelki és testi lenyomatait. Ahogy Pál is írja: „amit vet az ember, azt aratándja is” (7. vers)

De álljunk csak meg egy pillanatra! Mert az elmélet, miszerint a jóért mindig jó jár, a rosszért pedig rossz, látszólag éles ellentétben áll a gyakorlattal. Mondhatnánk a valóság nem ilyen fekete-fehér.

Jót akarunk és jót teszünk, de nemhogy megköszönné a másik, sőt rosszal fizet mindezért. Hogy is van ez?

Jézus életét tanulmányozva még hangsúlyosabbá válik ez a kérdés. Pedig az Ő élete tényleg arról szólt, hogy: „széjjeljárt jót tévén” (Apcsel. 10:38) És mi volt a fizetség az ember részéről? Meg nem értés, hitetlenség, töviskorona, kereszt, fájdalom, halál…

Mintha csak Krisztusról írná Albert Schweitzer: „Aki céljául tűzi ki, hogy jót tesz, annak nem szabad arra várnia, hogy ezért az emberek majd eltakarítják útjából a köveket. Ellenkezőleg arra készüljön fel, hogy köveket hengerítenek útjába.”

De nem volt az a kő, mely Jézus útját állhatta volna. A feltámadás hajnaláig, az addig hiábavalónak tűnő tökéletes élet elnyerte jutalmát: téged és engem.

Ezért a jutalom tekintetében is igaz az apostol tanácsa:

„Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben.” (Kol.3:2-4)

kedd, május 01, 2012

Az erő veled van

„Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, a kik várjátok az Urat!”  
Zsoltárok könyve 31,25



"Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni." /Niccolo Machiavelli/


Egy köztiszteletben álló ember valami csúnya bűnt követett el. Reggel megállt a tükör előtt és meglátta az arcát. „Uram, ez nem én vagyok, én nem akarok ilyen lenni” mondta magában, és a tükörben szembe köpte magát.

Tisztelem ezt az embert, mert erős volt, ha pillanatnyi győzelmet aratott is rajta Sátán, fel tudott állni. Akiknek az Úrban van reménységük „… erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsaiás könyve 40,31

Az ember szíve érzékeny műszer. Ha Isten Szentlelke benne lakik, az Ige által mindig érzékenyebbé válik. A lelkiismeret egy egyenlő szárú háromszöghöz hasonlít, ami ott van a mi szívünkben. Ha teszünk valami rosszat, akkor fordul egyet és fáj. Ha még egyszer megtesszük, már kopnak az élei és kevésbé fáj. Ha sokszor elkövetjük azt a bűnt, már semmi fájdalmat nem érzünk.

Szörnyű annak, aki eljut ebbe az állapotba!

A ma reggeli igénk arra kér, hogy legyünk erősek és bátor szívűek. Ne a bűnben erősödjetek meg, ne a kifogások keresésében, hanem az Úrban. Élesítsétek Isten Igéjével a lelkiismereteteket. Ehhez kell az igazi erő.  

hétfő, április 30, 2012

Krisztus örökké él


"Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket."
Apostolok Cselekedetei 13:34

Halál és feltámadás. Misztikus, ijesztő, vagy bátorító szavak? Bibliai szempontból jó eséllyel mindkét dologban részünk lesz, nem árt tehát tisztában lenni a dolgokkal. Hála Istennek a Biblia tanítása nagyon egyszerű, érthető, ugyanakkor Sátán első hazugsága is a halálhoz kapcsolódik: "bizony nem haltok meg."

Azzal, hogy Ádám és Éva evett a tiltott fáról látszólag nem nagy dolog, mégis ami tettük mögött volt, egy ma is döntő kérdés: Isten vagy a Kígyó szavára hallgatunk? 

Isten azt mondta, hogy ha esznek a fáról, meghalnak. A Kígyó (Sátán) szerint nem halnak meg akkor sem, ha szembeszállnak Teremtőjük akaratával. Isten nyilván nem akarta az ember halálát, csak figyelmezette őket a bűn végső következményére. 
A Rómabeliekhez írt levél 6:23 is erről beszél: "Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."

Istennél az engedelmesség nem hiúsági kérdés. Nem bosszúból öli meg a lázadókat. Az a világ, ahol a teremtmény, teremtőjétől, és annak törvényeitől függetlenül is örökké élne a világegyetem összeomlásához vezetne. Ez senkinek sem jó. Isten világában rend és szeretet uralkodik. Jézus pedig világosan ezt mondja: "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat." (János evangéliuma 14:15)

Végső soron Isten arra vágyik, hogy viszont szeressük őt. Minden áldását ránk árasztja, körülvesz szeretetével, kegyelmével, sőt örök élettel ajándékoz meg, ha őt választjuk.  

Jézus halála és feltámadása a bűn végső következményétől – a végleges pusztulástól – menthet meg bennünket. Ha vele együtt "meghaltunk" és "feltámadtunk" (ezt fejezi ki a keresztség jelképe), még nem jelenti azt, hogy soha nem halunk meg, viszont a lesz feltámadás az örök életre.

A Teremtőnknek nem probléma feltámasztani a halálból. Amivel viszont nem tud mit kezdeni, az a lázadó szívünk, és önző természetünk. Isten beváltja Ígéreteit. Te mit teszel vele? 

vasárnap, április 29, 2012

„...engedd a férfit megszületni”

„A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.”
Pál levele a kolosséiakhoz 2:12

Halál. Az egyik legsötétebb szó amióta az eszünket tudjuk. Halál, ami mindig veszteség, mindig fáj, és bármennyire is úgy gondoltad, hogy kész leszel a hírre, mindig váratlanul és alattomosan érkezik hozzád.

Halál, de az amelyik egy új életbe nyit kaput. Kérlek, ne gondolj valami túlvilági misztikumra. Egy könyvben olvastam a következő gondolatokat, melyek valahogy megfogják ennek a fajta halálnak a lényegét: „Öld meg a fiút magadban- mondtam neki azon a napon, mikor elhajóztam a Falra. Az uralkodáshoz férfi kell. Aegon, nem pedig Egg. Öld meg a fiút, és engedd a férfit megszületni.
Az öregember megérintette Jon arcát.
-Te feleannyi idős vagy, mint Egg volt akkor, és attól félek, a te terhed sokkal kegyetlenebb. Nem sok örömöt fogsz találni a parancsnokságban, de úgy gondolom, megvan benned az erő, hogy megtedd azokat a dolgokat, melyeket meg kell tenni. Öld meg a fiút, Jon Snow. A tél már a nyakunkon van. Öld meg a fiút, és engedd a férfit megszületni.”
(G.R.R. Martin, A Dance With Dragons, 118.)

Tudod barátom, valahol minden változás egy kisebb halált hoz az életünkbe. Amikor elballagsz az óvodából, meghal a régi és egy új korszak kezdődik. Amikor leérettségizel, felvesznek főiskolára vagy egyetemre, és elköltözöl otthonról, ismét meghal valami benned. Amikor döntesz valaki mellett, összekötitek az életeteket, és elindulsz egy új úton vele egy új család felé, ismét egy „kis halál” az mindannak, amit magad mögött hagytál.

Aztán meghozod a döntést Isten mellett, és itt már súlyosabb ez a halál. Mert Jézus valóságosan meghalt érted, és feltámadt, hogy te győzhess, és élhess vele örökké. És így te is meghalsz, amikor a keresztségben kifejezed, hozzá akarsz tartozni. Igen, te is meghalsz, és ez már sokkal komolyabb, mint az érettségi vagy az önálló élet miatti „halál”. Ez igen, ez valóságos.

Mert az addigi őrültségeidnek végleg hátat fordítasz, és egy új életet kezdesz Istennel. És igen, azt hiszem ekkor leszel igazán felnőtt, igazán ember, mert végre megtaláltad, hová tartozol. Ekkor hal meg a fiú, és születik meg a férfi, mert te magad hoztad meg a döntést Isten oldalán.