szombat, április 28, 2012

Ábrahám nyomdokain


Nem kételkedett Isten ígéretében hitetlenül, hanem erős maradt hitében és megadta az Istennek járó tiszteletet. Meg volt győződve, hogy van hatalma ígéretének beváltására. Ez szolgált megigazulására. De nem csak miatta van megírva: „(Megigazulására) szolgált” - hanem miattunk is. Nekünk is arra szolgál, ha hiszünk abban, aki föltámasztotta halottaiból Urunkat (Jézus Krisztust), aki vétkeinkért halált szenvedett és megigazulásunkért föltámadt.”
Róma 4,20-25

Az öregember a fia után ment fel a hegyre, kezében a késsel és a tűzzel. Csak nézte sudár termetét, fiatal kora ellenére izmos, arányos testalkatát, délceg járását. Ahogy a fejét tartotta, az anyjára, Sárára emlékeztette. Hogy fog belenézni az asszony szemébe – gondolta –, ha egyedül tér vissza hozzá a szolgákkal? Hisz ez a fiú minden reményük, öregségük gyümölcse, Isten csodálatos ajándéka, akit meg sem érdemeltek. Igen, itt a hitetlenségük következménye, a próba, amit ember el nem viselhet, fel sem foghat. Hogy adhatná vissza őt, hiszen még csak most kapta. Még alig pelyhedzik a szőr az állán, még nem ismert asszonyt, még valóra sem válthatta, mit az Isten megígért. Tudta, a lehetetlennel néz szembe. Vegye el annak életét – parancsolta az, Aki még mindig igazat mondott-, akit a legjobban szeret a felesége után. Oltsa ki fia életét, akiben az Ő ígérete vált valósággá: „Nagy néppé teszlek!” Még ha nem is élheti meg, de fia és annak fiai idejében mindez valóra válhatott volna. Egy kérdés égette a lelkét. Nem az, hogy megtegye-e, amit kell. Nem is az, hogy lesz-e ereje hozzá, mert a próbákban megtapasztalta már, hogy az engedelmességhez Isten mindig ad elég erőt. Csak az az egy, hogy Az, Aki őt elhívta, hogyan fogja valóra váltani azt, ami így lehetetlenné válik? Ahogy az út végéhez közeledtek, úgy ért vívódásai végére is. Nincs más lehetőség, csak az engedelmesség, ha kell, a halálon át is. Tudta, ha fia meghal, abba a saját életének nagy része is belehal, alig marad meg valami, amiből Isten újjáépítheti a hitét. De Isten egyszer már megtette a lehetetlent: gyermekkel ajándékozta meg őket vénségükre. A terméketlen mezőket változtatta ezzel édenné, a halálból adott életet. Hát nem maradt más, csak a hit engedelmessége, a hit reménye, hogy Ő majd most is tud a gyilkos halál után újból életet adni. Hitte, ha Isten el is veszi most fiát, visszaadja majd. Nem gondolt azonban egyre, a Helyettesre.

A Golgota hegyén is egy Atya gyermeke áldoztatott meg, de ott nem volt kegyelem, nem volt irgalom, nem volt helyettesnek odarendelt bárány. Nem volt angyal kiáltó szava sem, ami megállította volna a végzetes, embertelen szertartást. Ott a kezek lesújtottak és elvették az életet. Annak életét, Aki egyedül volt ártatlan az egész földön, Aki egyedül volt igaz. De az Isten ekkor sem volt kegyetlen, ekkor sem volt igazságtalan, de még bosszúálló sem. Habár elvette az életet, de cserébe tette ezt a mi bűneinkért. Sőt, Ő rendelte el, hogy Önmaga legyen az áldozat, hogy mi, kik bűnösök voltunk, most általa igazak lehessünk.

péntek, április 27, 2012

István a mennybe tekintett



„Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek fiát az Isten jobbja felől állani”

Apostolok cselekedetei 7:56.

Micsoda különbség van aközött, amikor valaki néz valamit, vagy megLÁT egy dolgot. István az égre NÉZETT és MEGLÁTTA Jézust. Ezzel kapcsolatban egy gyönyörű vers jutott eszembe, amit soha nem bírok elérzékenyülés nélkül elolvasni. Itt Ámon, az ács szeme nyílott meg. És amint nézte JÉZUST, meglátta Őt a trónon. Ma ezt a szép verset írom le neked. Kívánom, hogy sorai lelked mélyéig hatoljanak!

Túrmezei Erzsébet:

Ámon, az ács

Két szálfát hoztak Ámon udvarára
és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj:
Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára.
Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat.
Sürgős.” És Ámon munkához fogott.
Fejszecsapások hullottak a fára.
Akkor hajnalodott.

Felkelt az asszony is, a gyermek is.
„Édesapám, milyen két furcsa fa.
Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé,
ne is kérdezd!”– döbben föl az apa
Kis Salomé vidáman elszalad.
Milyen erős a nemrég béna láb!
De jó is volt Jézushoz vinni őt,
követve szívük halk sugallatát.
Csodálatos volt az a pillanat!

Ámon dolgozik. Készül a kereszt.
Nehéz a szíve. Ki is hordja majd?
Valami gyilkos, lator, lázadó
nyomorult emberteste függ le rajt.
Akárkié, annak nem hirdetett
bocsánatot szelíd Názáreti,
mint őneki.
A kis Salomé sírva jő megint:
„Édesapám, ne ácsold azt a fát,
valami úgy fáj a szívem körül.”
Ámon, az ács, verejtéket törül.

És két pribék cipeli már tova.
„Hová, emberek? Csak azt, hogy hova
kinek? Szóljatok! Két kérges kezem
keresztet, mást mindennap annyit ácsolt,
de soha semmit ilyen nehezen!”
„Eh, valami hamis próféta volt.
Jézus. Hiszen hallhattad a nevét.
Nem emlékszel rá?” „Jaj! emlékezem.”

„Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt.
Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki.
Ha igazán Isten fia, ne félj,
majd leszáll róla a Názáreti.
Őrajta lesz, nem a te válladon.”
Ámon csak áll, csak áll, s két szót dadog
szünettelen: „Nem adom. Nem adom.”
„Megvettük, Ámon. Mi közünk veled?
Ácsolhatsz egyet önmagadnak is.
Ma az ács fia, holnap meg az ács.”
„Nem, nagyurak, kérlek, ma engemet.
Énrám sújtson le ostor, kalapács!
Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.
A gyermekemet gyógyította meg!
Ha vért akartok, itt van az enyém!”
„Elég volt, Ámon. Vidd a pénzedet.”

Kavargó, lármás, gyülevész menet.
Látni akarnak, egymáson taposnak.
„Ni hogy' vérzik! Ni már megint verik!
Odanézzetek, már megint leroskad!”
Ki hederítne rá, hogy valaki
ott tördeli kezét a vad menetben:
„Nem az övé! Az enyém, az enyém!
Nekem adjátok! Az az én keresztem!”

Csak másnap reggel vetődik haza.
Semmit se szól, semmit se kérd az asszony.
A nagy kereszt ott állt a Golgotán
s ő fenn maradt, hogy álmatlan virrasszon,
és faggassa a kereszt titkait,
a nagy keresztét… hiszen az övé volt…
ő ácsolta… Virrasztott végtelen,
míg el nem kezdett pirkadni az égbolt.
Most hazajött. Az asszony is remeg.
Egymásra néznek; sír bennük a bánat.
Szívükbe hasít az a kacagó,
boldog gyermekhang. Szegény Salomé,
szegény, ó mit se sejt. „Édesapám,
álmomba' láttam ám édesapámat!
Ékes királyi széket faragott
két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült.
Koronája volt. De egész olyan volt,
mint mikor meggyógyította a lábom.
Fényes angyalok álltak körülötte
és uralkodott az egész világon.
Édesapám, úgy-e gyönyörű álom?”

Ámon sötét szeme látóra tágul:
„Királyi széket… faragtam neki…
és uralkodik az egész világon?
Királyi szék lesz véres keresztfábul…
A te váltságod az Ő vére, Ámon.
Igen, kis Salomém, egyetlen lányom,
gyönyörű álmod volt: próféta-álom!”

szerda, április 25, 2012

Ne félj!

„A Smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Első és Utolsó, a ki halott vala és él: Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.”
Jelenések könyve 2. fejezet 8-10. vers


Nemrég olvastam egy felmérést, melyben kutatók azt próbálták bizonygatni, hogy a félelem teljesen átjárja életünket, sőt nagyon sok esetben életünk meghatározójává, és mozgatórugójává válik.

Sokakat megbénít, de még többeket motivál a félelem; a bizonytalanságtól, a múltban elkövetett hibák következményeitől, jövőtől, az egzisztencia, az egészségünk, szeretteink, vagy akár a mennyország elvesztésétől.

Így sokszor az Istenhit sem más, mint puszta megfelelési kényszerből fakadó üres cselekmények egymásutánja. Ám ezzel csak magát áltatja az ember, Isten ugyanis nagyon jól ismeri dolgainkat, indítékainkat.

Mennyei Atyánk arra vágyik, hogy ne azért keressük fel naponta, ne azért beszélgessünk vele, és ne azért olvassuk üzenetét, mert a pap, vagy a lelkész a szószékről azt mondta, hanem azért, mert megismertük Őt, aki előbb szeretett minket és mi viszont szeretjük Őt.

„A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1Ján.4:18)

kedd, április 24, 2012

Érted?



„Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le e templomot és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? Ő pedig z ő testének templomáról szól vala. Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt mondta, és hívének az Írásnak, és a beszédnek, amelyet Jézus mondott vala.” 
János 2,19-22.


Néha nem értjük az élet összefüggéseit. Nem fogjuk fel, hogy mi, miért történik velünk, és csodálkozunk azon, hogy olyan módon folynak az események, ahogy nem is álmodtuk volna. Sorsunk Isten kezében van, ezért soha nem lehet úrrá rajtunk a magabiztosság, hogy már mindent jól látunk…. Egyedüli reménységünk az Úr, aki biztos, hogy a lehető legjobbat hozza ki belőlünk!

Sokszor elcsodálkozom azon, hogy mennyire más rugóra járt a zsidók vagy akár a tanítványok agya is, mint Jézusé! Olvashatunk történeteket arról, hogy Krisztus előre megmondott dolgokat, és még a követői sem értették tisztán. Beszélt a saját szenvedéséről, elfogásáról, haláláról, és mégsem fogták fel a körülötte állók, hogy ennek be kell teljesedni.  Jézus nem azért jött le erre a földre, hogy megnősüljön, vagy családot alapítson, azután kormányozza a szilárd alapelvekre felépített földi országát, hanem azért született, hogy meghaljon! Még a feltámadása után sem értették ezt meg, csak szomorkodtak, sőt Tamás a végtelenségig elment hitetlenségében…

Azon gondolkoztam, hogy vajon mi, akik egy csodálatos nap előtt állunk, értjük-e az idők jeleit? Jézus azt ígérte, hogy nemsokára visszajön! Ha látó szemekkel járunk a hétköznapokban, akkor szinte már kiáltanak a jelek, hogy a világtörténelem legfontosabb eseménye az ajtó előtt van! Vajon látjuk-e, értjük-e Jézus zörgetését? Vagy el vagyunk foglalva az élet dolgaival, a megélhetéssel, a karrierrel, a mindennapi problémákkal? Sokan érzéketlenné válnak Isten dolgai iránt, mert szívüket teljesen elfoglalják más „fontosabb” események! Nehogy késő legyen kutatnunk az Írásokat! Bárcsak ne történne velünk az, hogy ami sok Jézus korabeli emberrel megtörtént, hogy a szemük előtt teljesedtek a próféciák, mégsem hittek értették Isten üzenetét!

Keressük most Isten akaratát, fordítsunk több időt azokra a dolgokra, amelyek örökkévalók! Értsük meg az idő szavát, és kövessük Jézust ma!

Kormos Tivadar

hétfő, április 23, 2012

A megöletett Bárány


"És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre."
Jelenések könyve 5:6




PEDIG

Elhagyták, utálták,
pedig
betegségeinket Ő viselte!

Azt mondták: Isten verte meg,
pedig
a mi vétkeink miatt kapott sebeket!

Megkínozták,
pedig
alázatos volt!

Bűnösök közé temették,
pedig
nem tett gonoszságot!

Életét adta a bűnösért,
pedig
csak mások bűnét hordozta!

Engem is szeret
pedig
...

(Kis István, 1998.)

vasárnap, április 22, 2012

„We are the champions...”

„De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.”
Pál második levele a korinthusiakhoz 2:14

Magadban már szinte saját életre kelt a Queen együttes száma, egyre dúdolod a régi dallamot, és elgondolkodsz azon, vajon milyen érzés a győztes oldalon állni? Egy műveltségi vetélkedőn, sportmérkőzésen, minősítő versenyen vagy akár tehetségkutatón a nyertes csapatban foglalni helyet. Bajnoknak lenni. Végigküzdeni magadat a pályán, és fent állni a dobogó legfelső fokán, hallani a Himnusz bús-borongós mégis reményt adó zenéjét, és a diadal ízével végignézni a közönségen, akik téged ünnepelnek.

Úgy érzed, talán soha nem lesz részed ebben? Túl kicsinek és jelentéktelennek gondolod önmagad, és szerinted mindig lesz valaki, aki nálad jobban teljesít? Vagy akár az élet viadalában úgy gondolod, te túl gyenge vagy, hogy talpon maradj?

Tudod, Barátom, győzelem lesz a vége, mégpedig a te győzelmed. Azért, mert valaki ezt már végigvitte helyetted. Győzött érted, és a nyeremény a tiéd. Nem kell egyedül állnod a sarat a mindennapok támadásaival szemben, hiszen a Hős melletted van, érted harcol, veled harcol, és a győzelem már most biztos.

Eljön az a nap, amikor a dobogó legfelső fokán állhatsz, mert Ő megszerezte ezt neked. Ő legyőzte helyetted a Rosszat, neked csak az a feladatod, hogy megismerd igazán a Jót, és maradj mellette bármi áron. Nos, a történet végét már tudod. Ma reggel pedig kaptál egy újabb lehetőséget, hogy dönts arról, akarsz-e tagja lenni a győztes csapatnak?