szombat, február 04, 2012

Hála mindannyiunk szüleinek

„Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek."

Lk 15,22-24

Mindig megdöbbent az apa szeretete Jézus régi példázatában. Mennyire odaadó, elfogadó, mennyire feltétel nélküli. Fontos dolgokra tanít meg bennünket. (Olvasd el a teljes példázatot Lk 15,11-32!)

1. Az önállóság nem egyenlő a függetlenséggel.

Ifjúként vágyunk az önállóságra. A bölcs gyermek meghallgatja szülei tanácsát és a döntését önállóan hozza meg. A bölcs szülő pedig nem parancsol, nem utasítja felnőtt gyermekét, csak szeretettel tanácsolja azt.

2. Ami a szüleimé, az nem az enyém.

Gyermekként mindent, mit a szüleinktől kapunk, természetesnek veszünk. Felnőttként azonban meg kell értenünk, hogy szüleink javai nem a mieink. Azért ők dolgoztak meg, amit tőlük kaptunk, az szeretetük bizonyítéka és nem járandóság, tehát nem követelhető.

3. Nem mindegy, milyen célokat tűzünk magunk elé.

Nem is sejtjük, mennyire meghatározóak ifjúkori álmaink, vágyaink. Hatással vannak azokra a célokra, amiket később kitűzünk magunk elé. Ha rossz célokat választunk, évekbe telhet, mire rájövünk: csak eltékozoltuk az időnket.

4. Meg kell tanulnunk, ki az igazi barát.

A tettrekészség, az erős akarat, a tehetség sokszor vonzza azokat az embereket, akik mindig csak másokból élnek. De csak addig maradnak, míg hozzájuthatnak valamihez, amiért nem kell tenniük semmit. Óvakodj tőlük!

5. Van-e visszaút?

Ha mégis hibáztál, ha rossz döntéseket hoztál, ha úgy tűnik, hogy minden hidat felégettél magad mögött, tudd, mégis van visszaút. Ez mindig az alázaton, a bűnbánaton, a megbocsátáson keresztül vezet.

6. Mindannyian tékozlók vagyunk.

Csupán az a különbség köztünk, hogy vannak, akik az atyai háztól elfelé és vannak akik már visszafelé tartanak. Albert Schweitzertől származik a következő gondolat: Isten nem a sikert várja tőlem, hanem az erőfeszítést. Nem a célba érést írja elő, csupán menet közben akar találni visszatérésekor."

péntek, február 03, 2012

Isten igazságot tesz


„Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket?”
Lukács 18:7.

A példatörténetben egy bíró és egy asszony szerepel. Az asszonynak valamilyen peres ügye volt, de a bíró – mivel tisztességtelen volt – valószínű kis-pénzűnek nézte ezt az asszonyt – elodázta a döntéshozatalt, azaz ’nem szolgáltatott neki igazságot’. Azonban a példázatbeli asszony nem hagyta annyiban a dolgot. Szüntelen a bíró nyakára járt, hogy döntsön már végre, mondja ki az igazságot. Bár a bíró nem volt emberséges, mégis, mivel megunta, hogy ez a szegény asszony szüntelen a nyakára jár – igazságot szolgáltatott a javára.
Jézus ezt a példázatot azért mondta el, hogyha egy igazságtalan bíró is kész igazságos ítéletet hozni – csak azért, mert valaki kitartóan könyörög – MENNYIVEL INKÁBB kész Isten igazságot szolgáltatni azoknak, akik Hozzá könyörögnek.

Tehát Te se fáradj bele a könyörgésbe, mert Isten készségesen felhozza igazságodat, és megadja mindazt, amire szükséged van, SOKKAL INKÁBB, mint bárki más ezen a földön.

Nincs miért aggódni! Isten szeret és figyel rád ma is. Tedd kezébe gondodat – Ő megoldja!

csütörtök, február 02, 2012

Értelmetlen?


Azután ezt a példázatot mondta: "Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta erre a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki." (Lukács evangéliuma 13:6-9)

Megfigyeltem, hogy a szakemberek két csoportba oszthatók egy szokás alapján. Vannak, akik gyűjtögetnek, és vannak akik nem. “Ez még jó lesz valamire!” - mondta a vízszerelő a kicserélt alkatrészekre és magával vitte őket. “Ez már semmire sem jó, ki kell dobni!” - mondta az autószerelő a lecserélt hibás váltóra. Szakmai okok, vagy talán személyiségi jegy, ami meghatározza a szakemberek elromlott alkatrészekhez való hozzáállását?  Vagy talán a fogyasztói mentalitás az ami kiirtja a “tegyük félre, hátha jó lesz még valamire” filozófiáját?
A gazda nézőpontja talán még a mindent megtartó ember számára is érthetetlen. Hiszen a fügefának nemcsak egyszer, de többször is teremnie kellett volna évente. Sőt, már három év telt el azóta, hogy először teremnie kellett volna. Nincs értelme tovább várni: ebből a fából bizonyosan semmi sem lesz a természet törvényei szerint. A vincellér ötlete nem állja ki a logika próbáját. Vajon mennyi az esélye, hogy jövőre terem az a fa, amit addig is minden évben megtrágyázott, körbeásott? Értelmetlen még egy évet rápazarolni.
Vannak dolgok, amiket sose dobnánk ki. Vannak fák, amiket sose vágnánk ki. Azok, amik a szívünkhöz nőttek! Bármilyen rozsdásak, bármilyen haszontalanok, bármilyen értelmetlenek is legyenek, nem válunk meg tőlük.
Isten sem válik meg tőlünk! Vár még egy évet: hátha megteremjük a szeretet, az öröm, a béke, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, és a önmegtartóztatás gyümölcsét…

Értelmetlen? Szeret!

szerda, február 01, 2012

Az új ember életmódja

„Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel és felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt:”
(Kolossebeliekhez írt levél 3. fejezet 9-10. vers)


Ó, de sokszor hallottam és prédikáltam már arról, hogy Jézus megismerése, a megtérés egy új életformát eredményez szívünkben. A hiú, földi célok elhomályosulnak, helyettük egy új, az örök élet elnyerése válik fontossá.

S milyen szomorú, hogy miközben annyit hallok és beszélek erről, még mindig azzal szembesülök nap, mint nap, hogy még mindig nem vagyok tökéletes. Bűnöket követek el, hibázok, gyengeség vesz erőt rajtam.

Tudom, nem vagyok egyedül ezzel, és azzal a kérdéssel, ha még mindig vissza-visszaköszön az ó ember gondolataival, indulataival, cselekedeteivel, akkor mi értelme van a naponkénti imádságnak és Igetanulmányozásnak?

Volt egyszer egy öreg néni, aki a maga egyszerűségében élte a mindennapokat, és híres volt arról, hogy sosem maradt el a templomból. Hétvégén, épp az istentiszteletről jött haza, mikor unokája megkérdezte, mi volt az aznapi Ige, de ő míg hazaért elfelejtette, csak annyit mondott: - szép volt.

Ez addig ismétlődött meg, míg az unoka egyszer kifakadt: - Mama, ha maga már hazáig sem tudja megjegyezni, miről beszél a pap, minek jár a templomba!

Tudod fiam, - válaszolt a néni - olyan ez, mikor kosárral mész a kútra vízért. Teletöltöd, de mire hazaérsz, a víz mind kifolyik. Viszont, minél többször mész, annál tisztább lesz a kosár.

A mai Ige üzenete: Sose gondold, hogy kárba vész a Jézussal töltött idő!

Mert, ha nem is érted, nem is éled azonnal, a változás nem marad el.

„Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” (Ézs.55:11)

kedd, január 31, 2012

Hinni a reménytelenség ellenére is…..

„Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, a szerint, amint megmondatott: így lészen a Te magod.” Róma 4,18.

Néha nem sok okunk van a reménységre! Minden ellene szól ennek, és úgy érezzük, fölösleges hinnünk, mert úgysem úgy lesz, ahogy szeretnénk! Ábrahám története viszont bemutatja nekünk, hogy az Isten ígéretei biztosak és arra lehet építeni a sorsunkat. Annyira örülök, hogy a Biblia úgy mutatja be Ábrahámot és Sárát, mint valóságos embereket hibáikkal, gyarlóságaikkal együtt! Nem színezi ki a történetüket, nem hallgat el sötét részleteket életükből, amelyekre nem lehettek valami büszkék, hanem a Biblia a melléfogásaikat is elénk tárja, hogy tanuljunk belőle….

Ábrahám 100 éves volt, amikor végül is megszületett a megígért gyermek, Izsák. Hogyan is bízhattak volna Isten szavában, amikor Sára meddő volt, és már a 90. életéve felé haladt…. Ezért is folyamodtak a korabeli szokáshoz, mely szerint, ha az úrnő szolgálója szül gyermeket a férjtől, sajátjának tekintheti azt. Teljesen kézenfekvő volt, hogy Isten így teljesíti az ígéretet, nem? Mégsem ez volt az Úr útja! Így szólt a Teremtő egy napon szolgájához: „Kétség nélkül a te felesége Sára szül néked fiat. Nevezd annak nevét Izsáknak.” I.Móz.17,19. Lehet-e hinni Istennek? Rábízhatom-e az életemet? Még Sára is nevetett, amikor ezt a képtelenséget meghallotta…. Sokszor ilyen kilátástalannak tűnnek az Úr ígéretei, de tudd meg, hogy az Isten nem ember, hogy hazudjék! Beteljesíti, amit mondott! Minden emberi hitetlenség ellenére megszületett Izsák. El tudom képzelni, mennyire örültek az ígéret fiának a szülök! Biztos, hogy dédelgették, kényeztették, hiszen idős korukban született, és Ő viszi tovább a nevet… Mindent megadtak neki, óvták széltől, víztől, melegtől.  Egyszer csak, amikor már felnőtté vált Izsák, különös paranccsal fordult Isten Ábrahámhoz: „…Ábrahám!...vedd a te fiadat…. akit szeretsz, Izsákot….,áldozd meg..! I.Móz.22,2. Miről van szó??? Az ígéret gyermekét áldozzam fel??? Mégsem olvassuk azt a Szentírásban, hogy Ábrahám ellenkezett volna Istennel. Eleget járta már a maga útját, eleget hibázott már! Élete során megtanulta, hogy jobb az Istenre hagyatkozni még akkor is, amikor nem pontosan érti, hogy mi, miért van! Persze azért feleségének nem mondta meg a dolgot, ki tudja miért….?  Elindultak tehát a Mórija hegyére, hogy véghezvigye azt, amit emberi ésszel fel sem lehet fogni, de biztos, hogy a legjobb, mert az Úr mondta… kész lett volna feláldozni a fiát, akit annyira szeretett – lehet, hogy túlságosan is! Ekkor Isten megállította a kezét, és nem engedte, hogy megölje az ígéret gyermekét.

Elgondolkoztam azon, hogy miért kérte Isten ezt a kegyetlennek tűnő dolgot? Csak egy magyarázat van rá! Mivel Ábrahám már sokszor melléfogott rövid, de eseménytelen élete során, ezért be kellett bizonyítani Sátánnak és az el nem bukott világok lakóinak, hogy élete megváltozott, és felnőtt ahhoz, hogy Isten népének az ősatyja legyen. Az Úr biztos volt abban, hogy Ábrahám kiállja a próbát, de Sátán vádolta Istent, hogy ilyen eszközei vannak.… Ezért be kellett mutatni Ábrahámnak, hogy ki az első az életében… hogy még a legdrágábbat is képes feláldozni Érte!
Nekünk is fel kell mennünk legalább egyszer a magunk Mórija hegyére! Csetlő-botló életünk során bennünket is vádol Sátán bűneinkkel Istennél! Van is miért, és ezt jól tudja, hiszen Ő visz bele a bukásokba. Pedig nem az a lényeg, hogy mennyit vétkeztünk, hanem az, hogy megvalljuk Istent mindenki előtt, hogy Ő a legfontosabb számunkra. Nem kéri az Úr, hogy valóban áldozzuk fel életünk legdrágábbját, csak a szándék a fontos! Megtennénk, ha arra kerülne a sor, de ez nem elégséges. Istennek a maga Fiát kellett feláldoznia bűneink eltörlése végett…

Ma reggel mondd el az Örökkévalónak, hogy Ő a legfontosabb számodra, és öleld meg azt, akit kész lennél még akár feláldozni is Érte! Mert ha valakit nagyon szeretsz, kész vagy lemondani róla, ha ezt kívánja Isten….

Kormos Tivadar

hétfő, január 30, 2012

Jézus nem utasít el


"Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el."
János evangéliuma 6:37

Semmi sem áll távolabb a valóságtól, mint az a gondolat, hogy Isten nem törődik az emberekkel, és arra törekszik, hogy jól megleckéztessen, megbüntessen mindenkit. Nagyon egyszerűen lemérheted ezt a kérdést: mit érzel általában Istennek kapcsolatban? Érezted-e már nyomasztónak mindent átható tekintetét? Vagy talán csak bosszúsan gondoltál rá, ha valamilyen nehézséggel küzdöttél? 

Isten sokszor elérhetetlennek, érthetetlennek tűnik számunkra. Ezzel nincs is semmi probléma, mert bűneink miatt egyre távolabb kerülünk a szent és tiszta Istentől. Hogyan is mehetnék én hozzá? Méltó vagyok-e arra, hogy kegyelmébe fogadjon? Az igazi kérdés inkább az, hogy bízok-e én benne, jól ismerem-e ahhoz, hogy hozzá forduljak.

Az Istennel kapcsolatos kétségeink, aggályaink abból adódnak, hogy elfeledkezünk arról az időről, amikor az Isten ember volt. Az Isten-ember Jézus Krisztus elérhető, megközelíthető, bizalomgerjesztő volt. Nem kellett félni attól, hogy valakit elküld, mert nem méltó hozzá.

Jézus nagyszerűsége mégsem csupán az volt, hogy kézzelfoghatóan, fizikálisan elérhető volt. Ő nemcsak elfogadta, hanem kereste, hívta maghoz a bűnösöket, hogy általa lehetőségünk és bátorságunk legyen megállni Isten trónjánál.

Jézus ma sem küld el senkit, aki rajta keresztül szeretne üdvözülni, örök életet és irgalmat nyerni. Az ajtó viszont bezárulhat előttünk, ha nem lépünk hittel és kellő alázattal.

vasárnap, január 29, 2012

Tudom, Uram, hogy jót akarsz...

„Én pedig szüntelenül remélek, és folyton dicsérlek téged. Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. Az ÚRnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem.”
Zsoltárok könyve 71:14-16

Nem, nem tudod felsorolni, hisz igazán sosincs vége. Isten él, és cselekszik. A te életedben is. Akkor is, ha nem látod, vagy nem úgy látod. Akkor is, ha nem jön, vagy nem az a válasz jön, amire te vártál - Ő akkor sem marad tétlen. Ő érted tesz gyalogot a gyalog után, érted lépteti át a futót a pálya egészén, és igen, érted áldozza fel még a királynőt is.

Tudom, néha nagyon nehéz meglátni az örök kéz nyomát, de kérlek, tegyél ma reggel velem egy próbát. Nézz vissza eddigi életedre úgy, mint még soha. Ha kell, fogj egy nagy lapot, és kezdd el rajzolni azt az utat, amit a mai napig bejártál labirintusokkal, kereszteződésekkel, körforgalmakkal és S kanyarokkal együtt, és keresd mindenhol Isten érintését!

Keresd, hol és hogyan nyúlt bele az életed sűrűjébe, mi is lett azokból a dolgokból, amiket Ő rendezett érted. És hidd el, más fényben fogod látni a mai napodat, azokat a körülményeket, melyekben most élsz, akár kellemesek, akár nem. Mert meglátod bennük Isten gondviselését, jelenlétét, aminél többre nincs szükséged. 

Aztán kezdj el beszélni! Először Hozzá a hála hullámhosszán, majd másokhoz, és mond el, mit tett érted a Mindenható!