szombat, július 23, 2011

Hova visz az utad?


Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.” Új fordítás, Péld 16,9

Voltál már úgy valaha, hogy útnak indultál egy határozott céllal és mégis, valami egészen más lett belőle? Péterrel többszörösen is megesett mindez, íme a története.

Gyerek korában nagyon vonzotta a tanári pálya, különösen a történelem. Kezdetben nagyon jó tanárai voltak, akik inspirálták őt, hogy kövesse példájukat; de a középiskolában minden megváltozott. A történelemtanár, aki tanította, egy idegi gyengeséggel küzdő asszony volt. Nehezen bírta a diákok fegyelmezetlenségét, ilyenkor hamar elvesztette a fejét és azonnal kiabálni kezdett. Péter nehezen tűrte a hisztizéseit és hamar leszokott a tanulásról. Erre az órára sem szívesen ült be, ha tehette más tárgyakba fektette energiáit.

Az érettségin már a humán tárgyak helyett a reáloldalt részesítette előnyben. Képességei elmaradtak mások mögött és sem a fizika, sem a matematika vizsga nem sikerült túlságosan jól. Mondanom sem kell, nem vették fel egyetemre. Először dolgozni akart, aztán mégis belevágott egy továbbképzésbe. Vegyipari szakmát választott. Az eredmény újból csak magáért beszélt. A szakvizsga csak másodjára sikerült, állást is nehezen kapott.

Szabadidejében azonban állandóan a történelemmel foglalkozó könyveket olvasta. A tv műveltségi műsorainak kérdéseit is mindig megválaszolta kedvenc témájában. Barátai unszolták is, miért nem nevez be az egyikbe, de nem vágyott ilyen babérokra. Néhány évvel később egy történelmi és bibliai témájú előadássorozatra figyelt fel. Az alkalmakon lenyűgözötten hallgatta a bibliai próféciák és a történelem összefüggéseit. Az elsők között keresztelkedett meg. Ma egyháztörténelmet tanít egy teológiai szemináriumban.

Vannak emberek, akik az útjuk során valahol elvétik a célt. Gyermekkorukban még egészen pontosan tudták, mit várnak az élettől, de a régi értékek megkoptak és ők más irányba tértek. Isten minden ember útját, vágyait és céljait is ismeri. Ha rábízzuk magunkat akaratára, minden rendbe jöhet.

péntek, július 22, 2011

A szíveket ismerő Isten


„Ha éhínség uralkodik az országban, pestis, üszök, gabonarozsda, sáska vagy féreg pusztít, ha ellenség ostromolja kapuit vagy bármi csapás vagy baj éri, minden imát, minden könyörgést, amit egynek is kiejt a szája, amint mindig akad valaki, akiben fölébred a lelkiismeret, úgyhogy kitárja kezét a templom felé; hallgasd meg az égben, ott ahol trónodon ülsz, bocsáss meg és segíts, és bánj mindenkivel tettei szerint, úgy, ahogy ismered a szívét. Egyedül te ismered az emberek fiainak szívét.”

1. Királyok 8:39.

Salamon templomszentelési imája ma is aktuális. Ha bármilyen gond támad – betegség, természeti csapás, vagy rosszakaratú emberek támadása – és az ember Istenhez fordul – könyörögve. Isten letekint rá az égből és meghallgatja imáját.

Mert ismeri az ember szívét. Tudja, hogy őszintén vagy színből imádkozott-e. És azonnal válaszol! Látom, mosolyogsz. Még hogy azonnal válaszol? Nem mindig érzed ezt – gondolod most.

Pedig így van. Isten MINDEN imát meghallgat.

Van, amit úgy, hogy nem-mel válaszol rá. Ő tudja, miért. Tudja – nem válna javadra, ha igent mondana imádra. Ettől függetlenül te kierőszakolhatod, ő megengedi, de nem lesz örömöd benne.

Vannak imák, amikre azt mondja: Rendben. De várj egy kicsit. Elég türelmes vagy? Tényleg akarod? Nem csak egy hirtelen fellángolás volt ez részedről?

És végül vannak imák, amikre ’zöld’ jelzést mutat. Itt van: Alig vártam már hogy kérjed.

Minden őszinte bűnbánatot meghallgat. Minden bűnbocsánatkérésre igen-nel válaszol.

Hiszed-e ezt?

Próbáltad már?

csütörtök, július 21, 2011

Az ég felé emelt kéz

"És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb."

Mózes második könyve 17:11

Van-e lényegtelen szolgálat? Vajon mindegy-e, hogy imádkozunk, vagy nem? Kit támogatsz csupán annyiban, hogy az a látható másik elvégezhesse a rá kiszabott, talán még nem is közvetlenül látványos munkát?

Áron és Húr mellékszereplők, de a történet egészét tekintve mégsem. Ők tartották Mózes kezét, hogy elvégezze a legfontosabbat: Istentől kérje a segítséget.

Érdekes, hogy soha többet nem olvasunk a Bibliában arról, hogy valaki látótávolságban imádkozott volna, amíg a többiek harcoltak. Reméljük csak azért, mert annyira természetessé vált, hogy mindig volt egy imádkozó - de sajnos nem valószínű, hogy ez az ok.

10 csapás, kivonulás Egyiptomból, Vörös-tenger kettéválása, a keserű víz megédesedik, az Úr fürjet és mannát ad, víz fakad a sziklából - ezek az előzményei a történetnek. Eddig nagy csodákat láttak Izrael fiai, Isten Maga cselekedett értük. A népnek azon túl, hogy gyalogolni kellett és fel kellett szedni a mannát a földről - persze szem előtt tartani a mannahullás természetét - nem volt aktív részük a szabad életben. Isten Maga tette a csodákat, a népnek veszteg kellett maradni.

Ez az első alkalom, hogy a nép nem passzív többé, hanem harcolniuk kell. Nem kellett félteni ezt az idegen népet a pusztulástól, mert korábban bemutatták igazi természetüket: "levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak" (5Mózes 25:18). Sajnos a bűn történetében mindig is voltak olyanok, akik a gyengéket bántották - a holokauszt nem történt volna meg, ha sikerült volna a Földről kiirtani a gyengék és elesettek bántalmazására irányuló hajlandóságot. Ha az emberiség hosszútávra tervez ezen a Földön - mégpedig boldog életet -, akkor mindig a legszentségtelenebb ember az ellensége ebben. Az, akinek semmi sem szent. A kérdés mindössze annyi lehet, miért nem Isten Maga vette el az életüket, miért kellett Izrael népének harcolnia?

A felemelt kéz elismeri, hogy a parancs Istené, a felelősség Istené, a segítségkérés és a harc pedig az emberé. A segítség pedig mindig Isten ajándéka, még akkor is, ha mi harcoltunk a harcmezőn.

szerda, július 20, 2011

A múltbeli tapasztalatok emléke

„Ha azt mondod a te szívedben: Többen vannak e népek, mint én, miképpen űzhetem én ki őket? Ne félj tőlük; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Fáraóval és mind az Egyiptombeliekkel.”
(Mózes 5. könyve 7. fejezet 17-18. vers)



Egy konferencián, melyet a világ legsikeresebb és leggazdagabb üzletembereinek rendeztek, egy fiatal riporter odalépett az egyik legnagyobb bank igazgatójához és faggatni kezdte:
- Elárulná, mi áll sikerei mögött?
- Két szó: Jó döntések - volt a válasz.
A fiatalember elgondolkozott, majd ismét kérdezett:
- De mégis, honnan tudja, mikor, mi a jó döntés?
- Hát, tudja - mondta a bankár - ehhez kell a tapasztalat.
- És hogyan szerez tapasztalatot? - faggatózott tovább a riporter.
- Ennek titka ismét két szó: rossz döntések.

S valóban, fogantatásunktól fogva gyűjtögetjük a tapasztalatokat, melyek nemcsak a világról alkotott nézetünket, de jellemünket, sőt istenképünket is meghatározzák és a naponkénti tanulás folytán azokat módosítgatják.

Így be kell látnunk, bár vannak, akik a múltat végképp eltörölnék, mégis múltunk jelentős befolyással van jövőnk alakulására. Gondoljunk csak a mindennapi rutin dolgaira, felkelés, mosakodás, öltözködés, étkezés, stb. vagy akár; reggeli imádság, Bibliatanulmányozás. Az évek alatt begyakorolt rossz szokásokról pedig ne is beszéljünk.

De ma reggeli Igénk nem a mi jó, vagy rossz döntéseinkből származó tapasztalatainkra mutat. Hanem arra az Örökkévaló szeretetre, mely döntéseink ellenére naponta kézzelfoghatóvá válik.

Nem arra kell ma emlékezni, mikor, kivel, hol és mit, tettünk vagy nem tettünk, hanem arra, hogy Jézus, most, téged, ott ahol vagy, szeretne megérinteni, átölelni, ha kell kissé megdorgálni, tanácsolni.

S ha mennyei tapasztalatokat szeretnél szerezni, fogadd meg szavát:

„És ez igék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.” (5Móz.6:6-9)

kedd, július 19, 2011

Kiben bízhatunk?



„Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg.„ Zsoltárok 20,8.

Ha körülnézünk világunkban azt látjuk, hogy bizalmatlanság uralkodik mindenfelé.
Vajon miért? Azért, mert sok a csalódott ember!
Évekig, évtizedekig hittek eszmékben, jelszavakban, vezetőkben, célkitűzésekben, és most rájöttek arra, hogy minden ígéret, amelyben bíztak, kártyavárként omlott össze. Rádöbbentek arra, hogy az emberek csak kihasználták őket, kizsigerelték teljesen, és most ott vannak remény nélkül, céltalanul, elveszítve még az életkedvet is! Nem sokat változott a világ a zsoltáríró kora óta! A régiek szekerekben, lovakban bíztak, a maiak a tőzsdében, bankokban, pártokban, egyezményekben…. így folytathatnánk a sort végtelen sok dologgal, amiben reménykedünk! Íme néhány idézet a bizalomról:

A reményhez

"Főldiekkel játszó, Égi tűnemény, Istenségnek látszó, Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának, A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál."
(Csokonai:részlet)

“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!” (Müller Péter)

“Ha gazfickóval van dolgod, csak egyetlen módon hozhatod ki belőle a legjobbat, ha úgy bánsz vele mint egy tiszteletreméltó úriemberrel. Előlegezz neki bizalmat. Ez a bánásmod annyira hízeleg majd neki, hogy talán meg is akarja érdemelni, és büszkévé teszi az a tudat, hogy valaki bízik benne.” (Lewis E. Lawes)

“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.”
(Hudson Taylor)

“Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.” (Seneca)

“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.”
(Walter Anderson)

A Bibliában is találunk hasonló gondolatokat.

„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét…” Jer.17,5

„Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját.” Mik.7,5

Talán most arra gondolunk, hogy akkor milyen lesz az életünk, ha már senkiben nem bízhatunk? A bizalom alapvető szükséglete az embernek!!!

„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” Zsoltárok 118,8

Kormos Tivadar

hétfő, július 18, 2011

Az Istent dicsérő ember bizalma

„Istenben, akinek igéjét dicsérem, az ÚRban, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!
Zsoltárok könyve 56:11-12

Dávid sokféle küzdelmet átélt élete során. A zsoltár eleje megemlíti, hogy abból az időből származik az írás, amikor a filiszteusok fogságába került. Az ellenségei szó szerint üldözték, támadták, életére törtek. Mindezek ellenére hűséges volt Istenhez, aki sok bajból kimentette.

Ha valamilyen támadás ér bennünket, akár szóban, akár tettlegesen – könnyen hatalmába keríthet a félelem. Ez az érzés megvédhet bennünket a nagyobb bajtól, de meg is béníthat, erőtlenné tehet. Dávid vallomása felvillantja számunkra, hogy milyen ereje van az igazi Istenbe vetett bizalomnak. A hit nemcsak egy világnézet, hanem egy olyan kapocs, amely az élő, mindenható Istenhez köt bennünket. A hitem segít túl látni az adott helyzeten és az emberek mögött meglátja azt a láthatatlan Hatalmasságot, aki fel tudja őket használni saját céljaira.

Pál apostol nagyon világosan figyelmeztet: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Eféz 6:12)

Ezek szerint miközben emberekkel küzdünk, egy tágabb értelemben vett nagy küzdelem részesei vagyunk. Sátán többnyire embereket használ fel, hogy támadja Isten embereit. A történelem során nem egy esetben valóságos üldözéseket, szenvedéseket, támadásokat kellett elszenvedniük, csupán azért mert Istenben bíztak. Olyan is volt nem egyszer, hogy börtönbe vetették, megkínozták, vagy megölték őket. De még ekkor sem lehet valóban ártani annak, aki Istenhez tartozik. Mert ahogyan Isten legyőzte (és hamarosan elpusztítja) Sátánt, ugyanúgy tud adni életet, örök életet az övéinek.

Emberek árthatnak nekünk, mindenünket elvehetik – még az életünket is. Az örök életünket viszont senki nem veheti el, e felett nincs hatalmuk, ezért nincs is mitől, kitől félnünk – legfeljebb azoktól kell távol tartani magunkat, akik az Úrhoz való hűségünkben akarnak bennünket megingatni.

vasárnap, július 17, 2011

Ősi szó

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”
Zsidókhoz írt levél 4:12

Felötlik benned a vágy, és elkezdesz keresni, kutatni a lakásban. Keresni valami régit, valami elfeledettet, valamit, ami valaha talán sokat jelentett az egyik ősödnek. Így találsz rá egy könyvre egy dobozban a padláson, ott, ahova évtizedek óta nem nézett be senki. Óvatosan kiveszed, lefújod róla az elmúlt évszázad porát, és lassan lapozni kezded az elsárgult, vékony lapokat.

Egy helyen csak úgy, kíváncsiságból nekiállsz olvasni, és csak haladsz egyre előre, egyik mondatról a másikra, bekezdést bekezdés után teszel magadévá, fejezetek köszönnek egymásnak a fejedben. Te csak olvasol, és egy különleges érzés kerít a hatalmába: mintha Valaki neked üzenne a rég elfeledett könyv lapjain. És neked szól minden, amit olvasol.

Mint egy kard, olyan élesen hatol a szívedbe egy-egy szó, és összetörik benned valami. Büszke emberi lényed egyszer csak engedni kezd valami felsőbb Hatalomnak, és végre kezded érteni mi a Jó és a Rossz, mert Isten Igéje megszólított, és benned él tovább.