szombat, május 28, 2011

Fel a fejjel!

"Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért."

1Jn 3,16

Az önzetlenség legmagasabb foka az önfeláldozás, de mi késztet erre valakit? Képzeld el a történetet:

Az ellenség rohamozza a vár falait, számuk annyi, mint a tenger habja. A hősök hiába aprítják őket, egyiket a másik után, mert egyre csak jönnek, nem törődve a rájuk váró halállal. Arcukon és szemükben a vad elszántság és a gyűlölet mind ellenetek irányul. Ők győzni akarnak és semmi sem számít már. A sok borzalom, ami a csatában körülvesz, mindenkit érzéketlenné tesz, csak robotok harcolnak. A védők száma egyre fogy, így nő közöttük az elkeseredettség. „Csak tartsd a vonalat!” – jár a fejedben. A vállad szinte összeér a bajtársadéval, mert mindketten tudjátok, ha az ellenség mögétek kerül, meghaltok mind. A vár falai és bástyái, mint hullámtörők a kikötőben, állják a hadsereg erős ostromát. A küzdelem sokáig áll a holtponton, egyik fél sem bír a másikkal. Aztán tőled távolabb történik valami, egy magyar zászló hullik alá a mélybe, majd kicsit később egy másik követi. Az ellenség lélektani hadviselést folytat. A zászlókat pusztítja, hogy sajátjait tűzze a helyébe, jelezve sikerét. De egyelőre nem sikerül. A bajtársak ordítva biztatják egymás mindkét oldalon. Ők kapcsolnak először. A mélyben újabb létrák szegeződnek a falhoz, mindegyiken lófarkas török zászló tör a magasba edzett harcosok kezében. Olyan sokan vannak, hogy a meggyengült egysoros oszlop nem bír velük, hiába igyekeznek. Egyiket a másik után törik el és dobják le a hordozójával együtt, de az egyikük túl erős. Senki nem tud győzni ellene a párbajban. Izmos karja jobbra- balra vág, szemében az őrület szikrája lobog. Már egy magyar zászló sincs azon az oldalon és a védők elfogytak. Rikkantva emeli magasba zászlaját, hogy kitűzze. A pillanat most szinte egy örökkévalóságnak tűnik. A hősök karja megáll a levegőben, a védők szívébe rémület költözik. „Végünk” – gondolják. Aztán egy kicsit távolabbról mozdul valaki. Nagy lendületet véve vetődik a törökre, szorosan megragadva őt. Együtt zuhannak a mélybe. A közös halálba. Döbbent csend, majd mindenki ordít. De ez az ordítás erőt ad a védőknek. „Valaki közülünk feláldozta magát értünk, már nem veszhetünk el!”

Dugovics Titusz régi története beleitta magát közös magyarságtudatunk emlékezetébe. Kevesen tudják, hogy értünk most egy épp ilyen kegyetlen lelki harc folyik. Az ellenség, Sátán és angyalai, mindent megtesznek, hogy mindannyiunkat elpusztítsanak. Mi emberek nem is tudunk sokáig ellenállni és a belső falaink omladoznak a kísértő ostromok alatt. Az ellenség mindent megtesz, hogy kitűzhesse zászlaját: „Ez az ember is az enyém, mert istentelen!” De ekkor jön egy Hős, Aki az égből szállt alá, emberré lett. Minden isteni hatalmát letette, hogy velünk és értünk küzdhessen. És pontosan az utolsó pillanatban, akkor, amikor már úgy tűnik, mindennek vége, önfeláldozó halálával kivívta a győzelmet a kereszten. Mégis van remény! Van menedék, van út vissza Istenhez! Nem vagyunk elhagyottak, elveszettek, kárhozottak, mert Krisztus győzött! Hát fel a fejjel!

péntek, május 27, 2011

Félelem vagy bátorság


„Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is. Az igazak, mint az ifjú oroszlán, bátrak”

Példabeszédek 28:1.

Minden istentelen fut.

’Istentelen’ nemcsak azt jelenti, hogy elvetemült, gonosz, hanem azt is, hogy Isten nélkül élő, Istentől távol levő, az Istennel nem törődő ember.

Az ilyen ember lót-fut, sosincs ideje – még egy szusszanásnyi ideje sincs. Reggeltől estig robotol, sosincs megállás.

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget.” Zsoltár 127:1-2.

Isten nélkül feszült, ideges, depressziós az ember. Félelmek gyötrik, nem tud – talán már nem is akar kommunikálni.

És mialatt lót-fut, mindent elveszít. Pedig de sokat próbál felmarkolni!

Elveszíti a jókedvét, az örömét, a derűjét, az optimizmusát.

Elveszíti – sok esetben – a házastársát, a gyermekeit.

Elveszíti a barátait.

Ezekkel az emberekkel összehasonlítva – azok, akik keresik az Istent, akik figyelnek Rá – olyanok, mint a fiatal oroszlán – bátrak!

Ma még választhatsz, kik között érzed jól magad; az Istentől távol élők között, vagy a szorosan vele járók között?

Hosszú távon vajon melyik oldal a „jobb”?

csütörtök, május 26, 2011

Hogyan segít Isten?

"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem."

Zsoltárok könyve 50:15

Milyen elvárásaink vannak Istennel kapcsolatban, hogyan segítsen nekünk?

Először is azonnal. Ne legyen bizonytalanságban eltöltött idő, amikor kértem, azonnal szeretném, mert csak az a biztos. Pedig Isten gyakran akkor vár a legtöbbet, amikor emberileg a legkevesebb idő van a várakozásra. Amikor mi kapkodnánk, Istennek akkor van a legtöbb ideje. Ábrahám ígéretet kap Istentől egy fiú születéséről. Ez az ígéret gyermeke 25 évvel később születik meg, pedig emberileg már az ígértet pillanatában is késő lett volna. De az Úr másképp mér.

Másodszor teljes körű, azaz tökéletes segítséget szeretnék. Nem elég az enyhülés, teljes gyógyulást akarok. Pál apostolnak Isten azt mondta, hogy az én erőm erőtlenség által ér célba. A folyamatos Istentől való függés az igazi tökéletesség.

Szenvedés nélkül a legkívánatosabb a segítség. Ha szenvedni kell, akkor nem tűnik isteni segítségnek, ami történik velünk. Olyan sokszor elfelejtjük, hogy az ellenség földjén vagyunk, és bár a mi hadvezérünk győzött, de még nem jött értünk. Ezért nem csodálkozhatunk, ha nem a jó uralkodik még, és a rossz az erősebb.

Hozzá méltó nagy csodával a leghitelesebb a segítség. A kicsi segítséget sokszor elvitatjuk Istentől, csak a nagy csodát fogadjuk Tőle érkezőnek. Istennek miért kis csodája az, hogy Ő Józseffel volt Egyiptomban és magas rangra emelkedett, bár természeti törvényeket nem kellett felfüggesztenie hozzá?

Feltételek nélkül szeretnék segítő kezet kapni. Úgy, hogy közben nekem ne kelljen megváltoznom, hanem Isten segítsen elérni az én céljaimat. Isten elfogad úgy, ahogyan vagyunk, de nem hagy úgy, ahogyan voltunk. Isten nemcsak a mi életünket látja jól, hanem a teljes képet is ismeri. Ezért jobb, ha ráhagyjuk magunkat, és arra vezet, amerre Ő akar.

Végül véglegesen szeretnék birtokolni mindent, amit egyszer már megkaptam. Ami egyszer az enyém volt nem szeretném sohasem elveszíteni. Jézus 3 embert támasztott fel a halálból: egy kislányt, egy ifjút Nainból és Lázárt. Mindegyikük meghalt később - ők kétszer haltak meg. Itt a földön semmi sem örökre a miénk. De az Újföldön Isten mindent véglegesen, ott már szenvedés nélkül, tökéletesen, hozzá méltó hatalmas csodával fogja az övéinek adni. Ami az alap igényünk, azt Isten be fogja tölteni, de nem itt a Földön, hanem Isten országában.

Ezért fogadjuk a segítséget, úgy, ahogy Isten adja, mert úgy a legjobb nekünk.

szerda, május 25, 2011

Isten kegyelméből élünk




„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!”
(Jeremiás siralmai 3. fejezet 22-23. vers)


Milyen szép és felüdítő ez a Bibliavers. Csak a szövegkörnyezet, az életkörülmények, ahol ezek a szavak elhangoznak. Egy siralmas helyzet közepette. Mikor minden kietlenné vált. Sírás és sírás mindenünnen, s a próféta is zokog.

S ahogy olvassuk ezt a könyvet, mely egyben egy pontosan megszerkesztett irodalmi remekmű, rádöbbenünk, hogy mennyire másként zokog az Isten embere, mint mi.

Most itt a betegágyban pirít rám, mikor olvasom. Mert azon gondolkodom, miért pont velem, miért pont most, miért kellett mindez. De elfeledkezem arról, hogy bizony ott is maradhattam abban a balesetben.

Mennyire igazad van öreg Jeremiás. Nem rajtam fordul meg sorsom kereke, hanem az Ő kegyelmességén, az Ő irgalmán. Nem azon kell filozofálni, miért, s miért se.

Ő ott volt, életben tartott, de nem a miértek kincsének kiásására, hanem hogy ahol vagyok, Róla beszéljek, Őt mutassam be.

S te is, aki e sorokat olvasod, adj hálát, hogy Isten felkeltett ma reggel és adott még egy esélyt, arra hogy még szorosabban kapaszkodj az Ő segítségébe.

S hűségét abban mutatja meg, hogy:

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (1Kor.10:13)

S elmondhatjuk, hogy

„Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra.” (2Kor.4:17-18)

kedd, május 24, 2011

Nem halt meg, hanem alszik….


„És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.” Márk 5,38-39.

Néhány napja megdöbbentő hírt hallottam! Az egyik ismerősöm nagyon el volt keseredve. Elmondta, hogy a barátnője férjhez ment egy református lelkészhez. Nagy boldogságban és hitben éltek, de nem született gyermekük, pedig nagyon vágytak rá. Sok idő múltán mégis az Isten megkönyörült rajtuk és áldott állapotba került az asszonyka. Egészséges gyermeket hozott a világra, akiért már az első napon hálát adtak. De az ötödik napon minden előjel nélkül meghalt a gyermek! Természetesen kérdések merülnek fel bennünk, amelyet nem is tudunk megválaszolni… Miért???? Hogyan fordulhat elő mindez egy hívő házaspárral???? Miért adta Isten a gyermeket, ha utána elveszi????
Nem tudom, és nem is akarom megmagyarázni, hiszen minden szó ilyenkor csak nehezíti a helyzetet…. De egyet tudok! Egy szerető, bölcs Istenünk van, aki mindent sokkal jobban tud, mint mi és semmi sem történik olyan, amit ne akarna javunkra fordítani!

A bibliai történet szerint a zsinagóga vezetőjének a lánya halt meg. Jajgatás, siránkozás, zűrzavar mindenfelé! Jézus viszont azt mondja, hogy „a gyermek nem halt meg, hanem alszik!” Azért a kettőt meg lehet különböztetni, nem???? Mit értett Jézus e szavak alatt?

A Biblia két halálról és két feltámadásról beszél. Amikor az első halált említi, minden esetben ezt csak „alvásnak” nevezi, mert ebből van felébredés. A második halál a kárhozat halála, amely a végső megsemmisülés. Jézus a keresztfán nem önmagáért halt meg, hanem magára vette minden bűnünket, elszenvedve a második halált. Éppen ezért mindazok, akik hisznek Benne és bevallják bűneiket, nem lesz részük a kárhozat halálába, hanem örök életet kapnak, mivel Jézus az ő bűneikért fizette le a halált. Viszont az első halálban, az „alvás halálában” lehet, hogy részük lesz, ha csak nem érik meg Jézus második eljövetelét élve….

Bármilyen szomorú is tehát a búcsúzás, a keresztény tudja, hogy ez nem végleges állapot. Az első halálból lesz feltámadás! Mindazok, akik Benne hisznek, fel fognak támadni mikor Jézus visszatér dicsőségben és hatalomban! Eljön a nap, mikor Jézus megjelenik, mint Királyok Királya és Uraknak Ura, és vége lesz minden szenvedésnek, és a végső ellenség, a halál is eltöröltetik! Ha nehéz is az elválás, mégis Jézus biztosít bennünket arról, hogy lesz találkozás! Ez a nap mindennél fontosabb! Ezért még ma meg kell erősítenünk a kapcsolatot Istennel, hogy amikor eljön Jézus, azok között legyünk, akik öröklik azt az országot, ahol megszűnik minden bánat és eltűnik a sóhaj…..


Kormos Tivadar

hétfő, május 23, 2011

A hetedik trombitaszó

„A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké".
Jelenések könyve 11:15

A trombita hangjáról nekünk talán egy zenekar jut eszünkbe, de nem így volt ez a bibliai időkben. Háborúba hívott, ítéletre figyelmeztetett ill. előre jelzett valamilyen fontos eseményt. 

Az itt olvasott szakaszban mindhárom üzenet benne van. Egy nagy küzdelem folyik Krisztus és Sátán és az ő követőik között. Ebben a harcban mindenkinek döntenie kell, hogy kinek az oldalán szeretne állni. Isten végső ítélete már csak jóváhagyja, lezárja a döntéseinket, ami után elérkezik Isten dicsőséges országa, mint a várva várt nagy esemény.

A Jelenések könyvében is megszólal hét trombita, amelyek ítéletet és a gonoszság következményeit jelenítik meg különböző képekben. A Gonosz gyakorlatilag elpusztítja önmagát, a bűnösök saját döntésük következményeit kell, hogy elhordozzák.

A csapások sorát megtöri a hetedik trombitaszó, ami egy nagyszerű bátorítás, hogy Isten az Úr mindenek felett. Nem mintha most nem lenne az, de akkor ezt a tényt mindenki el fogja ismerni, bárkinek az oldalán is van most.

Ma a trombita hangja arra hívja fel a figyelmünket, hogy Jézus az ítélőnk és szabadítónk hamarosan visszatér, hogy örök uralmát helyreállítsa. Ő a világmindenség ura, de Úr-e feletted is?

vasárnap, május 22, 2011

A szomszéd fűje...

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”

Pál levele a filippiekhez 2:3-4

Bekapcsolod a tv-t, hogy megnézd a híreket, de undorral fordulsz el az egésztől néhány perc múlva. Napról napra foszlik szét a szép álom a szíved mélyén, mert nem olyan a világ, amilyennek te elképzelted. Bizalom? Megértés? Együttérzés? Szeretet? Néha már abban is kételkedsz, hogy az emberek ismerték-e valaha ezeket a szavakat. Igen, valahol ott voltak a mesében. De most ez a valóság.

Igen, a mesében mindig a jó győzött, és aki rosszat akart a másiknak, az a végén elnyerte méltó büntetését. Igen, a mesében ragyogott a nap, az emberek megbecsülték az egy szelet kenyeret, és a legkisebb, a legelveszettebb is győztes lehetett. A mesében a lány mindig kedves volt és szép, a fiú pedig lovagias, bátor és önfeláldozó. És ezzel a történettel a szívedben hunytad le a szemed, másnap ez élt a lelkedben, és megbocsátottál annak, aki tegnap azt mondta neked, hogy már nem a barátod. Játszottál azzal is, aki kicsit másként nézett ki, mint a többiek. Bíztál az emberekben, tudtad, mi a jóság, a szépség, az igazi szeretet. Amikor még gyermekként élted mindennapjaidat.

De korán fel kellett nőnöd, és meg kellett tanulnod, hogy az élet egészen más. Itt nem szabadít ki a szőke herceg, itt nem lehet három kívánságod, és itt sokszor nem a jó győz a nap végén. A saját bőrödön tapasztaltad az uralkodó farkastörvényt, rájöttél, hogy nincs önzetlen jócselekedet, mert mindenki csak a maga hasznát nézi. A szívedben még kiált egy hang: Nem lehet! Nem lehet, hogy ez az ember... hogy ennyi az ember. Nem lehet, hogy ne legyen jóság és szépség, hogy ne legyen igazi, igazi szeretet. És kiáltasz az égbe, kiáltasz Istennek, hogy vessen véget a szenvedésnek, és hozza el örök országát.

Igen, ez az állapot nem tarthat és nem is tart örökké. A történet vége a boldogság lesz, ahogy hajdanán mesélték neked az ágyad mellett egy hűvös, téli éjszakán. A történet vége győzelem lesz, a Jó, az Isten győz végleg a Sötétség felett, és neked nem kell többé félned semmitől.

Eljön nemsokára ez a nap, de addig neked élned kell itt. Élned kell, mégpedig Emberként, ahogy előtted az Emberfia bemutatta. Ne várd, hogy a másik legyen kedves, hogy a másik tegyen valamit érted. Kezd el te ezt, kezd el ma! Mosolyogj a veled szemen jövőre, tegyél valamit csak azért, hogy a másiknak jobb napja legyen, hogy legyen még zöldebb a szomszéd fűje.