szombat, január 22, 2011

Az állatember


Nabukodonozor királyt Isten hét évig arra ítélte, hogy állatként éljen a földön. Az ítélet oka, a király felfuvalkodottsága volt, mert mindent, amit elért, saját magának tulajdonította. Nem vett tudomást arról, hogy ő, a Mindenható Isten akaratából az, ami.

Nincs bennem semmi tudatos, nem látom kívülről magam és nem szörnyülködöm, csak teszem, amit akarok. Az ösztöneim irányítanak. Egész nap csak azt keresem, mit egyek, hol igyak, biztonságban vagyok-e? Mindenért meg kell küzdenem. Az állatok között nem én vagyok a legjobb, de nem is a legrosszabb; úgy a középmezőny az enyém. Jobb vagyok, mint egy kutya, de nem vagyok oroszlán. Nem mindig sikerül megszereznem, amit szeretnék, de kevéssel is beérem, elég az, ami jut. Már nincsenek nagy igényeim. Mások csak addig érdekelnek, amíg nem zavarnak meg valamiben. A legjobb, ha békén hagy mindenki. Nem aggaszt, hogy egyedül vagyok, amíg nem tudom, hogy egyedül vagyok. Ki vagyok téve az időjárás szeszélyeinek, tűz rám a nap, áztat az eső, szárít a szél. A lelkem, mint meztelen talpamon a bőr, egyre keményebb a hosszú úttól, amit minden nap bejárok. Nincs múltam, nincs jövőm, csak jelenem van. Én csak minden nap élem az életem, nem érdekel a holnap, mert számomra csak a most létezik. Csak az érdekel, ami itt van az orrom előtt, itt a földön. Nem gondolok arra, mi lesz velem, ha kimúlok, ha megszűnök létezni, hisz arra sem emlékszem, hogy éltem. Nem fogok senkinek hiányozni, legfeljebb annyira, mint a tegnapi ebéd. Betölti helyem a következő.

Aztán felnéztem az égre…


„Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre.” (Dániel 4,34)

RL

péntek, január 21, 2011

Szüntelen kapcsolat az Úrral


„Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez!”
Zsoltár 42:9.

De sokszor hallom: Nem tudok aludni! Nem jön álom a szememre! Elalszom és egy óra múlva már teljesen éber vagyok – és többé nem jön álom a szememre.


Gondolhatod, melyik korosztályhoz tartozók panaszkodnak így?!
A zsoltár írója sem lehetett már fiatal, amikor ezeket a gondolatokat leírta. Nem tudott aludni.

De aztán rájött valamire: Amikor csendben fekve énekelni kezdett – akkor megnyugodott. És amikor hálaimát mondott a menny Istenének – békére lelt. Aztán már el is felejtett panaszkodni. Hiszen az éber órákat – ágyában fekve – énekléssel és imádsággal töltötte. S érezte, hogy nincs egyedül.

A világegyetem Ura vele együtt virraszt és újabb és újabb dalt ad szívébe. Ne légy szomorú az álmatlan órák miatt! Kezdj hálaénekbe és hálaimába. Elröpül az éjjel! És boldog lesz szíved!


Ha ismered ezt az éneket, máris elénekelheted!

Refrén:
Éjjel, nappal
Angyal szeme vigyáz rám, Uram,
Éjjel, nappal
Angyal szeme vigyáz rám.

1. A nap lemegy nyugaton,

Angyal szeme vigyáz rám, Uram,
Eltölt teljes nyugalom,

Angyal szeme vigyáz rám.


Refrén:
Éjjel, nappal
Angyal szeme vigyáz rám, Uram,
Éjjel, nappal Angyal szeme vigyáz rám.

2. Lepihenek csendesen,

Angyal szeme vigyáz rám, Uram,

Reád bízom életem,

Angyal szeme vigyáz rám.


Refrén:
Éjjel, nappal
Angyal szeme vigyáz rám, Uram,
Éjjel, nappal
Angyal szeme vigyáz rám.

csütörtök, január 20, 2011

Tükröm, tükröm...




„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.”

Korinthusiakhoz írt első levél 13:12

„Tükröm, tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” - hangzik a kérdés egy mindannyiunk számára jól ismert mesében. A tükör fontos szerepet játszik az emberek helyes önképének kialakulásában, de túlzott használata hiúságuk táplálójává válhat. Manapság nincs ház tükör nélkül, s talán egyikünk sem indul el ma reggel anélkül, hogy tükörbe nézne.

Nem így volt ez régen. A tükör a régi időkben különleges luxuscikknek számított. Feltalálása előtt a víz sima felülete töltötte be valamelyest a szerepét. Az ókori Keleten használt első tükrök voltaképpen ezüstből, rézből, majd bronzból készült fényesre csiszolt lemezek voltak. Ezek a tükrök csak újkorukban, viszonylag rövid ideig mutattak tiszta képet. A levegővel érintkezve ugyanis igen hamar oxidálódtak és fokozatosan elhomályosodtak. Nagy értékük miatt azonban még így is mindaddig használták őket, ameddig teljesen tönkre nem mentek. Ilyen tükörre kell gondolnunk tehát, amikor ezt az igét olvassuk.

Isten azt mondja, hogy a mi gondolataink nem az ő gondolatai (Ésaiás könyve 55:8). Ugyanígy elmondható ez a mi látásunkról is. Mi teljesen más szemszögből, sokkal homályosabban látjuk a velünk történő és körülöttünk végbemenő dolgokat. Olyan ez, mintha régi, oxidálódott tükörben próbálnánk megvizsgálni külsőnket. Sokszor méltatlankodunk, hogy miért történt valami úgy, ahogy történt: miért nem szabadított meg Isten egy balesettől, miért ért bennünket ilyen súlyos betegség, miért van annyi meg annyi igazságtalanság életünkben?

Ez az ige azt mondja, hogy a mi látásunk homályos, ismeretünk pedig töredékes, akár egy régészek által megtalált agyagtábla.

Nem látjuk a teljes képet. Legfeljebb találgathatunk, hogy miért engedett meg Isten bizonyos dolgokat életünkben, de a dolgok valódi oldalát, a teljes képet nem láthatjuk meg, legalábbis még nem.

A jó hír ma reggel az, hogy nem maradunk örökre a homályban. Istennek terve van velünk és tartogat számunkra egy „akkor”-t, amikor kitisztul előttünk minden, megértjük a látszólag érthetetlen dolgokat, és mindent az Isten szemével látunk majd.

Addig is, míg ez az „akkor” bekövetkezik, ne feledjük, hogy a szeretet Istene tartja kezében életünket, és a ködben, a homályban is ott van mellettünk.

szerda, január 19, 2011

Nincs ok a csüggedésre!


„Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.”
(Korinthusiakhoz írt második levél 4. fejezet 16. vers)


Mindannyiunk életében előfordulnak olyan pillanatok, napok, hetek, talán évek is, melyek nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk. Amikor semmi nem jön össze, sőt…

Igyekszünk, igyekszünk, de mégsem megyünk semmire. Aztán sokszor olyan dolgok felett is aggodalmaskodunk vagy szomorkodunk, melyekre abszolút nincs befolyásunk.

Mindenesetre, nehéz nem elcsüggedni, mikor összecsapnak felettünk a hullámok. Munkanélküliség, betegség, katasztrófák, hontalanság, szenvedélybetegség, eladósodás…

Olyan súlyos dolgok ezek, melyekre csupán egy ’Ne csüggedj!” odavetése, nem sokat ér. Ám ugyanakkor ezek a mélységek mutatják meg számunkra milyen törékenyek vagyunk és a legtöbben csak így gondolkodnak el azon, miért is vannak a világon.

S valóban, mikor valaki megízleli a halál közelségét, másként kezdi látni az addigi és az azutáni életének céljait.

Az apostol épp ezekre a célokra tekintve buzdít ma bennünket is mindennapi teendőink átgondolására, átértékelésére.

Így bármit terveztél is mára, ne feledd ’a külső ember megromol’, vagyis a földi dolgokat előbb vagy utóbb, de megemészti az enyészet. Viszont, ami megmarad, „a belső”, épp a külső megromlásának megtapasztalása által újul meg napról napra.

Csüggedésre tehát csak akkor van okod, ha számodra a múlandó dolgok számítanak csupán.

Ma reggel én azért imádkozom, hogy minél többen meglássák a Jézus által felkínált örök élet értékét.

„Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; …Gondoljatok tehát őrá, …hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek.” (Zsid.12:2-3) /Káldi ford./

kedd, január 18, 2011

Üdvnek ruhái, igazság palástja…



„Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit.” Ésaiás 61,10.

Manapság nagyon kevés embert látok igazán örülni! Hiányzik a felszabadultság, az önfeledt való öröm a világból. Ehelyett szomorúság, depresszió, lehangoltság jellemzi az emberiséget. Ha valaki véletlenül mégis mosolyog, az legtöbbször nem őszinte, csak „amerikai” mosoly! Az igazi nagy probléma az, hogy sokszor még a hívő emberek is „lógó orrúak”. Vajon miért? Pedig annak, aki Jézust követi, igazán van oka az örömre! Ezek az örömök nem földiek, hanem túlmutatnak e földi léten. Ha valaki megtér Istenhez, egészen más lesz az értékrendje, mint előtte. Más örömei lesznek, mint a világi gondolkodásúaknak.

A próféta is erről beszél! Nem annak örül, hogy sok pénze van, vagy bizalmi állást tölt be valahol, hanem annak, hogy Isten az üdvnek ruháit adja rá, és az igazság palástjával veszi őt körül. Nincs is annál nagyobb öröm, mint hogy biztos vagyok az üdvösségemben! Hogyan lehetséges ez? Magamtól? Vajon, hogy nézne ki a saját ruhám, ha abban kellene megjelennem Isten előtt? „És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink” Ésaiás 64,5. Jézus elmond egy példázatot a tékozló fiúról. Hogyan tér haza az atyai házhoz? Milyen a ruhája? Elképzelhetjük, hogy milyen lehetett a disznók mellett! Az atya mégis magához öleli Őt, és azt mondja: „Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá.” Luk.15,22. Ezt a legszebb ruhát a mennyei angyalok szövik azok számára, akik készek arra, hogy feladják bűnös gondolataikat, nagyravágyó énjüket, helytelen cselekedeteiket! Mindazok, akik szívüket, lelküket átadják Krisztusnak, életük megváltozik, és Isten nem úgy tekint rájuk többé, mint valamilyen bűnösre, hanem, mint megváltott gyermekére.

Micsoda lehetőség! Szakadt, szennyes ruha helyett esküvői öltözet! Ezt kínálja neked Isten! Örülj és örvendezz!

Kormos Tivadar

hétfő, január 17, 2011

Istenhez fordulni a bajban

„De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.”
Zsoltárok könyve 107:19

Nyomorúság – ima – szabadítás. Nem hiányzik valami a sor végéről? Igen, a hálaadás.

A nyomorúság sokféle lehet. Egy részét magunknak köszönhetjük, más részét másoknak, vagy a bűn következményeinek. Az imádságunk is lehet egy jajkiáltás, vagy kitartó, hosszas könyörgés is. A szabadítás történhet gyorsan, látványosan, vagy szinte észrevétlenül. A hálaadást is elmondhatjuk magunkban, de még jobb közösségben megtenni.

A bibliai események sorozatát olvasva könnyen felismerhetjük ezt a visszatérő formulát (különösen a bírák korában). Az is megfigyelhető, hogy a nyomorúságot többnyire saját bűnei következményeiként tapasztalta meg Isten népe.
Ne bántsuk szegény Izraelt, mi is ebben a körforgásban élünk.
Egy kérdést azonban jó lenne átgondolni: MIÉRT?
Miért követjük el újra és újra ugyanazokat a hibákat? Miért keveredünk bele újabb és újabb bajokba? Miért élünk vissza olyan gyakran Isten kegyelmével és szabadításával?

A kérdés Istenhez is szól. Miért szabadít meg, mikor látja és tudja, hogy csak idő kérdése, és újra bajba kerülünk, újra hozzá fohászkodunk és újra szükségünk van rá?
Miért ilyen kegyelmes, hosszan tűrő, irgalmas… Isten?

A válaszok valahol ott vannak a jellemben, az ember és Isten természetének lényegében. Az ember lázadó, esendő mivolta és Isten hatalmas szeretete mozgatja ezt a körforgást.

Amíg Isten kegyelme tart, csak azt kérem, ne feledkezzünk meg a hálaadásról miden szabadító tette után. Másrészt azt se feledjük el, hogy kegyelme végtelen, de mégis van időbeli korlátja (lásd: Jelenések 22:11-12). 

Kérjük Istent, hogy ne csak a bajból, hanem a bűnből szabadítson meg. Akkor lesz igazán okunk a hálaadásra.

vasárnap, január 16, 2011

Halld meg, Uram, hangomat!

 „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” 
Máté evangéliuma 7:7-11

Egy 33%-osat kérnék Sárbogárdig! Azt a szélső félbarnát, legyen kedves, és hozzá még tíz zsemlét. Két darab 7 W-os energiatakarékos izzót kérek. Hozna nekem ebből egy számmal kisebbet? Egy Hawaii pizzát kérek sonka nélkül, kukoricával, hozzá pedig 3 deci gyömbért. Március elsejére, az oldalerkély első sorába kérek két jegyet a József és a színes szélesvásznú álomkabátra. Egy kis időt kérek, még nem fejeztem be. Kérlek, figyelj rám, ez most nagyon fontos… És kérsz, kérsz, kérsz folyamatosan. 


Kérsz megfogható és megfoghatatlan dolgokat. Amint kinyitod a szemed és kezdetét veszi a reggel, úgy indul a kérések sorozata is életedben újra és újra. Persze nem mindenkinek jár ugyanaz a kérés. A boltostól valami ehetőt kérsz; a buszon előtted álló hölgytől csak egy kis helyet, hogy le tudj szállni; a főnöktől fizetésemelést; a társadtól figyelmet és szeretetet; és Istentől?


Sokszor csak kicsúszik a szádon szorult helyzetben egy Jajistenem, de mernél tőle bármit is komolyabban kérni, úgy, mint egy olyan személytől, aki nagyon közel áll hozzád? 


Ma reggel Isten arra hív téged, hogy merj kérni tőle! Kulcsold össze a kezed, és mondd el neki őszintén, ami a szíveden van! Mondd el neki, hogy szükséged van a tanácsaira, arra, hogy vezesse a te életedet a neked szánt ösvényen; arra, hogy adjon erőt, és csinálja végig veled az előtted álló kemény időszakot. Kérj Tőle, kérd Őt bátran! Lehet, hogy éppen nem a jót kapod, mert Ő a legjobbat szánja neked. Hidd el, azt adja majd, amire igazán szükséged van, csak kérd bátran, Ő meghallgat!