szombat, március 28, 2009

Vizsgálj meg, Uram!

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”

Zsoltárok könyve 123. zsoltár 23-24. verse

Nagy bátorságról vall, amit Dávid kér! Isten elé állva Istent szíve – gondolatai érzései így egész valója – vizsgálatára kéri fel. Ha elolvassuk, a megelőző verseket azt láthatjuk, hogy Dávid mérhetetlen csodálattal és örömmel énekel Isten jóságáról, ami végigkíséri élete kezdeteitől, vagyis a magzati létének pillanataitól egészen a jelen pontjáig. A vizsgálata nem mást jelent, mint Isten „a szabadság tökéletes törvényét” mint tükröt tartja elénk, amiben megismerhetjük gondolataink és érzéseink valódi indítékait. Mit miért teszek? Vajon a jót, a másik iránti kedvességemet nem valamilyen rejtett önérdek irányítja? Nem azok csoportjába tartozom, akik csak azért és addig kedvesek és figyelmesek a másik felé, amíg az egyénéi boldogulásom vagy üzleti érdekem megkívánja…
„…ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton,…” – ezt a kérést talán így is megfogalmazhatnám: Uram, ahogy te ismersz, úgy ismerjem én is önmagam, nehogy hamis illúziókban ringatva magam letérjek az igaság útjáról. Én szeretnék olyanná válni, formálódni általad, aki lélekben és igazságban imádja az Atyát, mert tudom az Atya is ilyen imádókat keres magának.
Segítséged nélkül nem ismerhetem meg teteim igaz indítékát, s azokat megtisztítani csak veled és általad tudom, hogy az élet, az örökélet valóságával összhangba kerüljenek!
Vágyam és kívánságom, hogy erre az összhangra ma reggel is rátalálj kedves olvasom!

péntek, március 27, 2009

Meggyógyít az Úr

„Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt. Vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!”
Ézsaiás 57:18-19

Ézsaiás könyvének 57. fejezete Isten feddő beszéde, a tőle elpártolt népe iránt. A nép felcserélte az igaz Isten imádatát a bálványokkal, elhagyta Urát a haszonlesés miatt. A fejezet elején Isten elmondja panaszát népe bűnös cselekedetei miatt. Isten haragját tükrözi az is, ahogyan népét megszólítja: „Jöjjetek csak ide, ti boszorkányivadékok, te hűtlen, parázna fajzat!” (3. vers). Az Úr feltárja népe előtt, hogy a bálványok – akikben most bíznak, nem tudnak majd segíteni rajtuk a nyomorúság idején: „Én tudom megmondani, hogyan boldogulsz. De amit te csinálsz, az nem használ neked. Ha segítségért kiáltasz, tud-e rajtad segíteni bálványaid tömege? Valamennyit fölkapja a szél, a szellő is elsodorja. De aki hozzám folyamodik, az örökli az országot, és részt kap szent hegyemen.” (12-13. vers)

Miután szembesítette népét esztelen és bűnös tetteivel, az ember azt várná, hogy kitölti rajuk haragját. Ezzel szemben ezt olvashatjuk: „Mert nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom, hiszen elalélna előttem a lélek, az emberek, akiket én alkottam.” (16. vers). Isten megkönyörül népén, s nem törli el őket haragjában. A jogos büntetés végrehajtása helyett azt tervezi, hogy eltávolít népe útjából minden akadályt, ami bűnre csábíthatja őket. Így olvassuk: „Ezt mondja: Töltsétek, töltsétek, egyengessétek az utat, vegyétek el népem útjából, amiben megbotolhat!” (14. vers)

A legszebb ebben a szakaszban az, hogy Isten ugyan tökéletesen tudatában van népe görbe útjainak, akik elpártoltak Tőle és a maga eszén jártak (17. vers), mégis szeretettel válaszol hűtlenségükre. „Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt.” Az Úr közösséget vállal ezzel a néppel, mert bűnbocsátó szeretetével akarja őket gyógyítgatni. A Mindenható szándéka az, hogy a gyászolóknak vigasztalással, a bűnbetegeknek gyógyítással, a zúgolódóknak és elégedetleneknek hálaadással, a háborúságban élőknek békességgel fizet. A szövegben kétszer is elhangzik a „meggyógyítom őt” kifejezés. Ez arra utal, hogy az Úr eltervezett szándéka, hogy népét kigyógyítása a haszonlesésből, vagy ahogyan Károli Gáspár fogalmaz a telhetetlenségből adódó hűtlenségből (lásd még: 1Tim 6:10).

Az Úr útja tehát a gyógyítás, a reménység, a bűnbocsánat útja. A zsoltáríró ezt így fejezte ki: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.” (Zsoltár 103:10). Ő gyakorolja magát azokban, amelyekre bennünket is tanít: „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” (Róma 12:21)

Isten jósága, bűneink miatti jogos haragjának csillapodása nem jogosít fel bennünket arra, hogy továbbra is bűnben éljünk. „Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?” (Róma 2:4). Adjunk ma hálát Istennek azért, hogy kegyelmes hozzánk, hogy szeret és elfogad méltatlanságunk ellenére is. Ne éljünk vissza jóindulatával és szeretetével, hanem kérjük tőle, hogy segítsen hozzá hűséges életet élni. Ez az Ő útja, ez az üdvösség útja!

csütörtök, március 26, 2009

Az Úr útjai

"
Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!"Ésaiás 55:8

Az egyik cserkésztáborukban történt. A vezetők közül páran előre siettek a tábor helyszínére, hárman pedig vezettük a kiscserkészeket vissza. Valahogy sikerült eltévedni térképpel a kezünkben. Kezdtem aggódni, mert lemenőben volt már a nap, a gyerekek fáradtak voltak, és még mindig nem volt meg a turista jel. Majd egy órát keringtünk, miközben kitartóan imádkoztam Istenhez az "útmutatásért". Végül megtaláltuk a haza vezető utat és mindenki örült. Amikor ismeretlen helyre kell mennem, gyakran sikerül elkeveredni, ez kevésbé nyomasztó, de ha másokat is vezetned kell, akkor hmm...

Ez a történet arra emlékeztet engem, hogy az élet "turistaösvényein" is gyakran el lehet haladni jelek és útjelző táblák mellett. Nem tudom ki hogyan van vele, de Istennek sokszor erőteljes védőeszközök bevetésével kell engem megakadályoznia egy -egy útirány változtatásnál. Az ember nem lát a jövőbe, nem tudja mi jó neki és jónak tűnő út is sok veszélyt rejt magában.

Isten adott nekünk útjelzőket, amelyeket az Igében azonosíthatunk. Ilyen volt pl. kezdetben Évának és Ádámnak adott kérés, később a 10 parancsolat, ami védelmezi Isten és ember, ember és ember közötti kapcsolatokat és a további útmutatásokat ad a boldogságunkra nézve. Ezért megtudhatunk Isten gondolataiból annyit, amennyire szükségünk van az életben való boldoguláshoz. A kerítésről, ami védi a mi életünket, és segít eligazodni az élet sűrűjében.

Ha csak szabályokat látsz az Isten által kijelölt úton akkor gondolj csak arra, hogy az életünk enélkül nincs biztonságban. Ma reggel mielőtt kifordulsz a garázsból, adj hálát az életért, és próbáld betartani a sebességkorlátozást, hiszen az életed védi. Nem a kiküldött bírság miatt, hanem azért, mert a keresztény ember minden pillanatban egyenes és becsületes. Ma reggel legyél kedvesebb a gyerekedhez és beszélgess vele Istenről. S mondd a társadnak, hogy "szeretlek", mert értékelni fogja. Vigyél virágot az édesanyádnak és légy kedves a mogorva bolti eladóhoz.

De főként járj Istennel egész nap. Figyeld a hangját és haladj Vele az Úton!

szerda, március 25, 2009

A levágott fa kihajt

„Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.”
(Jób könyve 14. fejezet 7. vers)
Jób története, az emberi szenvedés szimbólumává vált. S bár sokan úgy vélik, hogy nem valóságos történelmi személy volt, mondván; ennyi probléma nem érthet egy embert. Viszont, ha nyitott szemmel élünk, környezetünkben is felfedezhetjük hasonló nehézségek és próbák között vergődő embertársainkat, a mai Jóbokat.

Jób végeredményképp a küzdelmek után kiállta Sátán támadásait és vádját, hogy csak érdekből szereti Istent (1:9-10).

Mondhatnánk: - Hát persze, jó hívő volt, természetes, hogy győzött. Hányszor hallom magam is a gyülekezetben; - Egy hívő ember nem lehet depressziós, nem lehet szomorú! Ehhez képest, ha végignézem a prédikáció közben az arcokat… és meghallgatom a látogatások alkalmával a különböző panaszokat…

Jób hozzánk hasonló ember volt. Barátaival való beszélgetéseiből kiderül, hogy milyen belső lelki vívódásokban volt része. Elátkozta saját születésének napját (3:11-12); korholja barátait (13:4-5); Sőt Istennel is perbe száll. (13:22-23)

Helyzetét reménytelennek látja, melynél még a fának is jobb sora van. De nem akármilyen fának van jobb sora. Néhány versel előbb életének elmúlását korhadt fához hasonlítja: „Az pedig elsenyved, mint a redves fa” (13:28)

Ez a kettősség árulkodik érzelmi hullámzásáról. Bánkódik, de reménykedik is. Érzi elesettségét, de látja Isten felemelő karját.

Bizony ugyanígy vibrál bennünk is a fenn és a lenn, bánat és öröm. Nem azért, mert nem hiszünk, hanem, mert ezen a bűnös földön élünk, melynek sorsán Jézus is számtalanszor sírt.

Ilyen helyzetben adjon erőt, hogy aki kitart, annak élete:

„olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.” (Zsolt. 1:3)

kedd, március 24, 2009

A mesterek Mestere

”Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet.”

(Máté 12,20)

Bizonyos kérdésekben természetemnél fogva hajlok a tökéletességre. Ha valamilyen háztartási eszköz nem működik megfelelően, csillapíthatatlan késztetést érzek rá, hogy azonnal szétszedjem. Ennek általában rossz vége szokott lenni. Gyerekkoromban sok minden kárát látta ennek. A nagymám mérlege, a csörgőóránk, tv-nk, a Simsonom, stb. Bár több eszköz túlélte a „beavatkozást”, sőt volt olyan, amelyiket sikerült megjavítani, egyes eszközök menthetetlenül kilehelték a lelküket a kezem között. Az olykor teljesen hasznavehetetlen romhalmazt egyszerűen ki kellett dobni.

Nem tudom, hogy Jézus az idézett Ézsaiási szakaszban pontosan mire gondolt a repedt nádszál, és a pislogó gyertyabél példájában, az üzenete mégis egyértelmű számomra.
Az emberi lélek rendkívül törékeny kincs. A minket körbevevő világ pedig vagy nem tudja, vagy pedig nem akarja megérteni ezt, s próbálja másként kezelni. A gépek világában az a fontos, mi, mennyire funkcionál a 100%-hoz képest. Amennyiben egy eszköz teljesítménye már nem kifizetődő, leselejtezik.

Sokan érezhetünk így egy emberrel, helyzettel kapcsolatban: „Amit főzött, egye meg.” „Reménytelen eset.” „Nem éri meg áldozatot hozni érte.” – és még hasonló ismerősen csengő mondatokat hallok lelki füleimmel, amikor ezt az igeszakasz olvasom.
Jézus ezt valahogy így mondaná: „Mentsük meg döntéseinek súlyos következményeitől.” „Adjunk neki még egy esélyt.” „Mindennél többet ér nekem, ezért meghalok Érte.”

Olyan nagyszerű lenne végre úgy tekinteni Isten szeretetteljes, kegyelmező lényére, ahogyan azt az alapigében olvassuk. Fájó sebek gyógyulnának, a környezetünkben élők bátorságot, hitet nyernének a következő napok küzdelmeihez.

Nem tudom, hogy repedezett nádszálnak, vagy pislogó gyertyabélnek érzed-e magad ma reggel. Akármelyik is vagy Jézus szeretne „megszerelni” egyszerűen azért, mert rossz így neked.

Úgy legyen!

hétfő, március 23, 2009

Bízni Isten kegyelmében

„Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.”

Zsoltárok könyve 13:6

A Biblia tanulmányozásának két alapkérdése lehet az, hogy mit mond az adott szakasz Istenről, és mit mond el rólam. Legyen ez a két kérdés a mai igénk kiindulópontja is.

Mit mond a Zsoltáros Istenről? Nem teológiai definíciót kell keresni, hanem megtapasztalást. A megtapasztalás eredményezi a bizalmat a szerető és gondviselő Istenben. Mit tudunk meg tehát Istenről ebben a két mondatban? Azt, hogy Isten hűséges, megsegít és jót tesz az emberrel.

Isten hűsége számomra azt jelenti, hogy állja a szavát, nem hagy el, lehet rá számítani. Hűséges a szövetséges társához, a benne bízó emberhez. Sokszor megkísért bennünket a gondolat, hogy számba vegyük erényeinket, szorgalmunkat, hűségünket… és ezekre úgy tekintsünk, mint valamilyen érdemre, ami kiemel bennünket a többi ember közül, ezért várunk is némi elismerést Istentől. Sajnos ma már nem természetes a hűség az emberi kapcsolatokban. Parázna lett a világ testi-lelki értelemben. Ezért is nagy érték az a hűség, amit Istennel kapcsolatban megtapasztalunk.

Isten megsegít. Ez is a hűségének egyik jele. A házasság példájára utalva azt is mondhatnánk, hogy „segítőtársunk” az Isten. Annyi különbséggel, hogy mi csak elfogadói vagyunk ennek a segítségnek, cserébe nem keresünk más társat, hanem kizárólagosan Istent imádjuk. Naponta szoktuk kérni, hogy Isten segítsen meg dolgainkban, mert tudjuk, hogy nem a mi erőnk és képességünk számít, hanem Isten támogató jelenléte.

Isten jót tesz velem. Ez több mint az „elvárható” minimum egy ilyen szövetséges viszonyban. Ez egyértelműen Isten szerető „kedveskedése” felénk, mert örömmel látja, ha boldogulunk, jól mennek dolgaink, öröm és békesség van életünkben.

Mit tesz az ember, mikor megtapasztalja mindezt? Bízik, ujjong, énekel.
Bízunk Benne. Megnyugszunk, számítunk Rá. Rá számítunk.
Ujjongunk és énekelünk – ezzel is kifejezve hálánkat, és azt hogy egyszerűen jól érezzük magunkat ebben a helyzetben. Jól érezzük magunkat Isten jelenlétében.
Legyen ilyen a napunk ma is.
Bízzuk magunkat az Úrra és örüljünk segítségének, hűségének, jelenlétének!

vasárnap, március 22, 2009

Egyedül Isten ad megoldást

“Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.”
Zsoltárok könyve 62:2

Amikor felnyitok egy csillagászati könyvet, mindig parányinak érzem magamat. Olyan távlatokról olvashatunk, amiket szinte fel sem fogunk. Fényév: olyan hosszúságú út, amelyet a 300'000 kilométert másodpercenként száguldó fény egy év alatt tesz meg. Ez nem kevesebb, mint 9,4605 billió kilométer! És ez a távolság világunk kicsiny töredéke csupán. A csillagászat szerint Naprendszerünk egyike a galaxisunkat, a Tejutat formáló 200-400 milliárdnyi csillagnak. Napunk a Tejútrendszer középpontjától nemes nagyvonalúsággal 25'000 ± 1000 fényévre kering. És abba már belegondolni sem merek, hogy a világmindenséget nem a Tejút alkotja, hanem galaxisok megszámlálhatatlan sokasága.

Amikor ebből a perspektívából látjuk magunkat, akkor felmerül bennünk a kérdés: „Micsoda az ember?” Kozmikus méretben még csak porszem sem vagyunk! „Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik.” (9. vers) És milyen hatalmas hozzá képest Isten, aki mindezt a hatalmas és csodaszép világot teremtette?

Éppen ez a felmérhetetlen ellentét az, ami a zsoltárost megragadja: a Mindenható az én menedékem. Az, akinek kezéből ez a végtelen mindenség kikerült, hordoz bennünket legféltettebb kincseként! Ötvöz érdekünkben két olyan dolgot, amit mi emberek kizáró tényezőknek tartunk: „Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; nálad van, URam, a szeretet.” (11-12. vers)

Kozmikus erő és szeretet, mely a mi oldalunkon áll, ha igényeljük! Vajon milyen probléma vagy gond lehet az, amely megoldatlanul marad Isten íróasztalán?