Az első keresztények élete
"...kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel."
Sokszor úgy képzeljük el az első keresztények életét, mint amilyen például napjainkban a kínai kereszténységé. Keleti testvéreink annyira hozzászoktak az évtizedek óta húzódó üldöztetéshez, hogy amikor a 90-es, 2000-es évek környékén kicsit lazult az állami fegyelem, és könnyebben tudtak evangélizálni és istentiszteleteket tartani a magánházaknál, elkezdtek azon aggódni, hogy a következő generációk, a gyermekeik és unokáik hogyan fognak majd megtanulni keresztényként élni, ha nem üldözik őket. Mert kereszténység = üldöztetés, kirekesztettség, ellenséges magatartás. Valahogy úgy, ahogy az első keresztények is élhettek. Pedig ez az egyenlet téves.
Persze, mondhatnánk, hogy ott volt a keresztényeket üldöző Saul, bizonyára nem az egyetlen zsidó, aki az életüket veszélyeztette, meg ismerjük Néró császár beteg szórakozását is az arénákban. Mégsem mondhatjuk azt, hogy az első keresztények folyamatos kirekesztettségben éltek volna. Egy érdekes, Kr.u. 113 környékén írt levélben az Ifjabb Pliniusz, Bithünia helytartója Traianus császártól kér segítséget, hogy mit csináljon abban az esetben, ha keresztényeket jelentenek fel nála, hiszen ő ilyenen eljárásban még soha nem vett részt. Leírja azt is, hogy bizony sokukat kivégezte, de nem azért, mert keresztények lettek volna, hanem “mert meggyőződése..., hogy függetlenül vallomásuk tartalmától, makacsságukért és csökönyösségükért megérdemelték ezt a büntetést.” Látod az egyenletet? Makacsság, csökönyösség = üldöztetés, kirekesztettség, ellenséges magatartás.
A fentivel ellentétben, ahogy azt a mai igénkben is olvashatjuk, az első keresztényeket mindenki szerette! Szerették őket a rómaiak, a szomszédaik, azok, akikkel a kisboltban, vagy a hivatalban találkoztak. Szerették őket az utakon, mert nem hajtottak gyorsan, nem káromkodtak az utcán, és segítettek, akiknek csak tudtak. “Még azok is kedvelték őket, akik nem tartoztak közéjük.” (EFO)
— Ez a Marika milyen rendes, állítólag valami keresztyén, vagy mi!
— Mindenki messziről elkerült, de erre járt egy csoport keresztény, és ők adtak reggelire valót.
— A keresztények? Azok nagyon rendesek, ha bármikor gondom, bajom van, szívesen meghallgatnak.
Ki az igazi keresztény? Nem az, akit üldöznek. Pont nem. Jézus szerint a keresztényeknek egyetlen ismertetőjegye van: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János evangéliuma 13:35) Nem egy nap, nem egy étrend, nem egy mindenen végighúzódó gondolkodásminta. Szeretet.
Így ha a fenti egyenletet ki akarnánk javítani, valahogy így nézne ki:
Kereszténység = Krisztusiság = SZERETET
