szombat, június 30, 2012

Az áldozat


„Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: "Íme, az Isten Báránya!"
Jn 1,35-36

Agnus Dei (Isten báránya). Jézus Krisztus egyik neve, a legkorábbi Krisztus-szimbólum és ugyanakkor a keresztény ikonográfia legközismertebb, egyik leggyakoribb motívuma. Sok képen szerepel a keresztes zászlót tartó, máshol az oltárra helyezett, leölt bárány, még városi címerekben is. Ez a szimbólum oly jelentős, hogy ábrázolása ma is nagyon fontos keresztény körökben. Modern formáiban Jézus jelenik meg, mint egy gyöngéd pásztor, ki a bárányt szeretettel kezében tartja.

Számomra mégis Dieric Boust (1420-1475) flamand festő alkotása jelent sokat. Pontosan azt a pillanatot ragadja meg, amiről a mai bibliaidézetünk is szól. A németalföldi művészekre jellemzően finom vonásokkal ábrázolja Jézust, Keresztelő Jánost és annak tanítványát. A tekintetek nyugodtak, a szemek szinte élnek; a részletek aprólékosan kidolgozottak.

Jézus egy újabb napon ismét találkozik a Jordán mellett Jánossal és tanítványaival. Csak egy napja, annak, hogy megkeresztelkedet. János bizonyságtétele még élénken él a tanítványok szívében: Ő az Isten báránya, Ő az eljövendő áldozat, aki még a Bemerítőnél is nagyobb. Ez az a szent küldetés, amiben a Megváltó éppen foglalatos. A festő a kor szokása szerint ezért ábrázolja őt kegyes testtartással, sietve. A Mester nem néz Jánosra, sem annak tanítványára, mert már az Isten ügyében jár el. De ők mindketten Őt nézik. János kezét kinyújtva mutat az Isten Fiára. A tanítványról először nehezen döntjük el, hogy a keresztelés szertartása miatt, vagy Krisztus előtt térdel-e. Levett, földre helyezett kalapja azonban megmutatja, hogy tisztelete mindannyiunk Urára mutat.

Miért van ez, a számunkra mai szemmel talán túlzottnak is mondható, nagy imádat és ez a szent áhítat ezen a képen? Mi késztette a festőt, és korának embereit ily nagy hódolatra?

Nem csupán a kegyesség kötelező formalitása. Megtudhatjuk a választ, ha egy kicsit utána járunk az áldozat fogalmának. Az Ószövetség istentiszteletein központi szerepet játszik az áldozat, legtöbb esetben a bárányáldozat bemutatása. Minden reggel a jeruzsálemi templom papjai ezzel a ceremóniával kezdték a napot és minden este ezzel fejezték be. A bárány kiontott vére engesztelést hozott minden napra, minden szolgálattevőnek. Ha valaki bűnt követett el, az is minden esetben ezzel az áldozattal jött a templomba, hogy személyesen is engesztelést nyerjen önmagának. Egy esztendőben egyszer pedig maga a főpap végzett hasonló szolgálatot az egész népért.
Gondoljuk magunkat tanítványnak, vagy legyünk egyszerűen csak a néphez tartozók, bűneink miatt mindannyian Krisztus gyöngéd szeretetére szorulunk. Keresztelő János útmutatása ma is Hozzá terel mindannyiunkat. Mert Jézus az, kinek mindennapi békességem, Isten előtti tisztaságom, az Isten népéhez való tartozásom köszönhetem. Mert Ő, az Isten báránya!

péntek, június 29, 2012

Mustármagnyi hit


„Az apostolok így szóltak az Úrhoz: "Növeld a hitünket!" Az Úr ezt válaszolta: "Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben - az engedelmeskedne nektek."
Lukács 17:5-6.

Ebből a szövegből azt érzem, hogy mintha a tanítványok azért bánkódtak volna, hogy kevés a hitük, és kérték Jézust, hogy növelje meg azt. Jézus válasza: Nem az a kérdés, hogy mekkora hitetek van, hanem hogy egyáltalán van hitetek, vagy nincs hitetek. Mert ha nincs, akkor nincs miről beszélni. De ha van, és az bármilyen picike, akár mintegy mustármag – akkor is hatalmas dolgokra képes.
Ma sem az a kérdés, hogy valakinek mekkora hite van. Milyen csodákat képes tenni. A kérdés az, hogy kért Istentől hitet vagy nem kért.
Vagy rábízom magam Istenre teljesen, vagy nem.
Vagy elhiszem, hogy Ő képes megtenni, vagy én erőlködöm tovább.
Nem lehet egy kicsit házasnak lenni.
Nem mondhatod úszáskor, hogy egy kicsit vizes lettem.

Egy kedves gyermekének jutott eszembe:

Adj hitet énnekem, élő hitet.
Én Uram, én Istenem.
Taníts meg engemet élni hit által.
Átadni Néked szívem

csütörtök, június 28, 2012

Jézusra várva


"Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik." (Lukács evangéliuma 12:37)

"Fáradt vagyok. Már jó ideje ülök itt, a bejáratnál, várva, hátha csörög a kulcs és megmozdul a kilincs. Amikor befejeztem mára a munkámat, akkor még álldogáltam és járkáltam az ajtó előtt. Arra gondoltam, milyen jó is lenne ott lenni, amikor megérkezik, és már nyitni is az ajtót. A kezdeti lelkesedésem azonban elszállt. Fáradt vagyok.
Leültem. Innen, a karosszékből sokkal kényelmesebb a várakozás.  Mégiscsak kellemesebb, mint állni. Ő ugyanis késik. Nem is keveset. Először azt hittem, hogy pontosan itt lesz a normális időben. Normális ugyebár az az idő, amit én számoltam ki: az út oda, az elintéznivaló, és visszafelé újból. Nem is olyan sok. Nem tudom, hogy mi tart eddig, főleg, hogy megígérte, hogy siet. Persze ez sem először történik. A múltkor is számítottam rá, de cserben hagyott: egyáltalán nem az történt, amit szerettem volna. Sokszor nem is értem... Az út oda-vissza sokkal rövidebb! Talán történt vele valami? Vagy tán nem is jön vissza? Legalább is ma este nem. Ennek így nincs értelme!
Meguntam nézni a kilincset. Akár el is mehetnék az ágyamba, a friss, puha ágyamba, és aludhatnék. Minek is ez a várakozás! Úgysem fog örülni, ha megjön. "Ez nincs meg, meg az nincs meg." Én is ezt mondanám a helyében! Jól tudom a hibáimat. Szeret még egyáltalán? Meguntam a várakozást. A szemhéjam, mintha ólomból lenne. Minek is töröm magam?!"
Ismerős? Nekem igen. Vártam már így...
Most Jézust várom. És be kell vallanom: fáradt vagyok - de most nem szeretnék elaludni! A kulcs nála van, és én szeretnék kijutni ebből a szobából!

szerda, június 27, 2012

Megismerni Jézust


„Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához.”
Filippibeliekhez írt levél 3. fejezet 10. vers

Nemrég egy idős testvérnőt kerestem fel otthonában. Beszélgetés közben egyszer csak nyílt az ajtó és a néni kis unokája toppant be, gondolván, hogy az iskolából hazafelé meglátogatja a nagyit.

A szokványos kérdések (mi volt ma az iskolában?) után hamar kibukott a fiucskából, hogy rohannia kell, mert rengeteg a tanulni való. S hogy nyomatékosítsa mondandóját, elkezdte kipakolni a táskájából a több kilónyi könyv és füzet halmazt.

Ekkor eszembe jutott, hogy kisiskolásként mennyire utáltam a tanulást, sokkal szívesebben futkároztam, játszottam barátaimmal a játszótéren semmint fenn a szobában biflázni azt a mérhetetlen információt.

Később, a középiskolában, a főiskolán csak még inkább rájöttem, nemcsak mérhetetlen, hanem értelmetlen információval akarják bombázni a szürkeállományomat. És milyen nehéz volt figyelni azon a tanórán, ami úgy kezdődött: „Bár erre nem lesz szükségetek az életben, de nem árt, ha tudjátok.”

Most pedig látom, hogy míg a szülők a második, a harmadik egyetem elvégzésére bátorítják gyermekeiket, ’több lábon kell állni’ címszóval, a harminc, negyven éves korú diplomások mégsem tudnak elhelyezkedni, mert bár sok mindent tudnak, de a munkahelyre gyakorlat kell.

Bizony nincs ez másképp Isten országával kapcsolatban sem. Sokan a vallást csupán egy intellektuális rituálénak tartják. Kívülről megtanulják a Szentírás szavait, kisujjukban van az egyházi jogszabálygyűjtemény, éjjel-nappal bújják a próféciák beteljesedésének forgatókönyveit. Ezek a személyek elméletben már tökéletesek, elméletben sikeres lélekmentők, elméletben tanítók, elméletben…

De ha a tudás nem lesz ismeretté, nem leszünk mások csak jó farizeusok. Ahogy az apostol Saulusként csak tudott Jézusról, megtanították neki Jézus szavait, hogy miként tudja majd azokat megcáfolni. Paulusként pedig meglátva az elmélet és a gyakorlat között feszülő ellentétet, saját maga tapasztalta, ismerte meg a Megváltót.

Szavai arra ösztönöznek bennünket a tudásunkat ültessük át gyakorlatba: Ne csupán a homloklebenyünk láthatatlan részét képezze a „Szeresd az Urat”, „Szeresd embertársadat”, hanem legyen ez életed látható része.

kedd, június 26, 2012

Ballábas cipők




„Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.” Filipi  2:1,2





Tegyél egymás mellé egymillió ballábas cipőt és utána próbálj meg keresni közülük egy párt. 
Nem fog sikerülni. „Az egyformaság az egység megrablása” – mondta  Jakob Bökme.

Isten nem azt szeretné, hogy egyformák legyünk. 

Voltam olyan gyülekezetben ahol a nőtestvérek nagy része ugyanúgy hordta a haját, mint a karizmatikus vezetőjük, mégsem voltak egyek a szeretetben.

Az egység nem egyformaságot jelent, hanem közös célt. „Egyet akarva ugyanarra törekedjetek” írja Pál apostol.  Tiszteljük egymás hitét, meggyőződését még ha nem is egyezik a mienkkel. Vegyük észre egymásban az értéket és tanuljunk egymástól.

Egy pár hete beszélgetek valakivel, aki teljesen másképp gondolkodik a természetfeletti dolgokról, mint én. Ismerve Jézus Krisztus tanítását nem tudom elfogadni azt amiről ő meg van győződve. Tudom, hogy volt már olyan ember, aki messzebbről jött Jézushoz mint az ismerősöm, és mégis megtalálta Őt. Jézus számára minden ember fontos, mindenkit egyformán szeret. Nekem is így kell közeledni a felebarátomhoz.

Az egységnek különböző véleményű és gondolkodású emberek között kell, létrejönni és ha ez létrejött, akkor egy cél felé fogunk törekedni, hogy Jézust követve, örökké élhessünk. 

hétfő, június 25, 2012

Bolondságnak látszó örömhír


"Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket."

Korinthusbeliekhez írt 1. levél 1:26-27

A fő kérdés itt valójában az, hogy kik és hogyan üdvözülhetnek. Természetesen mindenkinek meg van rá a lehetősége, ha hittel elfogadja Jézus megváltói ajándékát. Jézus keresztje, annak az áldozatnak a jelképe, amely a bűnös ember számára menedék a végső haláltól, ami a bűn következménye. A kereszt eredetileg nem egy útszéli dísz, kegytárgy, vagy ékszer volt, hanem egy szörnyű kivégzési eszköz. Egy ilyen kereszten halt meg Jézus értünk.

Ez a megváltás lényege. Nem nekem kell meghalni, nem kell reménytelenségben, bizonytalanságban élnem, mert még ha a sírba szállok is, Krisztusnak van hatalma feltámasztani, és örök élettel megajándékozni. Mindezért nem kell tennem mást, mint hinni, bízni Istenben.

Ja, hogy ez túl egyszerűnek hangzik? Ez talán túlságosan "könnyű" az örök élet megszerzésének? Lehet, hogy bolondságnak tűnik, de ez az egyszerű "bolondság" dönti el örök sorsomat. Nem a holnapomat, vagy a következő éveket. Nem a karrieremről, a sikereimről vagy csalódásaimról van szó, hanem az életemről. Arról az életről, amelyről döntenem kell, mihez kezdek vele, mi lesz itt a célom. De hadd menjek tovább, mi a végső cél, amit szeretnénk elérni? Ha nem az örök élet Isten országában, akkor életünk nem más, mint egy időzített bomba, és csak Isten tudja mikor robban szét darabjaira.

A szó szerinti élet-halál kérdésében nem a tudósok és bölcs professzorok fognak megoldást hozni, hanem egyedül Jézus. Ezt a "bolondságot" kell elfogadnunk ahhoz, hogy igazi békesség lakjon szívünkben származásunktól, iskoláinktól, életkorunktól függetlenül.

Ahhoz, hogy még jobban megértsük mai üzenetünket, olvassuk el Pál szavait egy kicsit bővebben:

"Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus. Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság! A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a maga bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják. A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik. Mi azonban egyedül Krisztusról beszélünk, akit keresztre feszítettek és meghalt. Ő a zsidók számára botrány, a nem zsidók számára
pedig ez az egész bolondságnak tűnik. Krisztus azonban minden meghívott számára — akár zsidók, akár nem zsidók — Istentől származó erő és bölcsesség. (20-24.v., Egyszerű fordítás)


vasárnap, június 24, 2012

Egyedül nem megy...

„Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába. Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?”
Pál levele a galatákhoz 3:1-5

Tudod, nem megy ez egyedül. Nem tudsz magadtól jó lenni, és kiérdemelni, hogy szeressen, elfogadjon, és bízzon benned. Azt hiszem, ideje beletörődni, hogy egyedül nem tudsz megfelelni mind a tíz pontnak, akármennyire is szeretnél. 

Igen, rossz érzés szembesülni azzal, hogy vannak határaid, hogy nem vagy, nem lehetsz mindenre képes, pláne nem erre. Hogy igazán jó legyél. Hogy úgy élj, ahogy érdemes, szeretve, önzés nélkül, a társadalom számára hasznosan, felelősségteljesen. Nem, barátom, egyedül ez nem fog menni. 

De ne keseredj el, hisz van megoldás. Lehetsz jó, lehetsz igazán jó Vele. Isten oldalán, Istennel minden sikerülhet. Egyedül nem tudod felvenni a küzdelmet rossz szokásaiddal, kényszereiddel, szenvedélyeiddel. De vele győztes lehetsz, mert Ő már győzött helyetted. 

Isten Fia a kereszten végérvényes diadalt aratott a Gonosz felett, és azért, mert a sírja üres, ez a győzelem a tiéd is, ha elhiszed. Ha elhiszed, hogy egymagad képtelen vagy a jóra, de az Ő oldalán már más a történet. Ha elhiszed, hogy nem tudod kiérdemelni soha a szeretetét, mert Ő már ezt sokkal előbb neked adta. Ha elhiszed, hogy neki nem kell megfelelned, mert úgy jöhetsz hozzá, ahogy vagy, összetörve, őszintén. 

Hát ragadd meg az egyetlen lehetőséget, Isten kezét! Tapasztald meg, milyen, amikor Ő értékel téged, bízik benned, pedig te nem tettél ezért semmi jót. Tapasztald meg milyen, amikor valamit nem kényszerből teszel, hanem hálából, mert miatta majd te is ott állhatsz a győztesek sorában.