szombat, szeptember 03, 2011

Mindenkor

Már régen megtanultuk, hogy amikor az állandóság jelzőit használjuk, a mindig-et és a soha-t, csínján kell bánnunk a szavakkal. Soha ne tegyük ezt negatív előjellel, például a házasságban: „Te soha nem viszed le a szemetet, soha nem dicsérsz meg… Te mindig első helyre teszed az anyádat helyettem…” És még sorolhatnánk. – Mert ez mindenkor rombolni fogja a kapcsolatunkat.

Ugyanakkor tegyük ezt pozitív előjellel, mert az megerősítő! Mint például: „Mindig szeretni foglak, amíg csak élek… Soha többé nem akarlak megbántani…” Ezek a szavak is túlzónak tűnhetnek, de ha teljesen komolyan gondoljuk, varázslatosak.

Érdekes az is, hogy a mindennapi rutint is állandóan végezzük. Mindig felkelünk reggel, mindig tisztálkodunk, étkezünk, munkálkodunk, foglalkozunk magunkkal és mindig pihenünk is, és végül minden nap alvással végződik. Ez azt jelenti, hogy ezek a dolgok is nagyon-nagyon fontosak az életünkben.

Sokan, akik a rossz dolgokat látják, állandó szokássá tették az Isten szidását az életükben. Vajon mi; akik az élet jó oldalát figyeljük, keressük, akik igyekszünk mindig meglátni mindenben a jót; állandóvá tettük-e életünkben Istenünk dicséretét?

„Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.” Zsoltár 34,2

péntek, szeptember 02, 2011

Az ember értéke


„Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél”

Zsoltárok 8:4-7.

Lovas nemzet lévén, jellemző ránk, hogy hol a ló egyik oldalán, hol a másikon landolunk. Legritkábban ülünk a helyünkön.

Felnézve a csillagos égre – valóban parányinak érezhetjük magunkat. Hallhatunk előadásokat a távolságokról, a Föld, a Nap, a Hold és más bolygók egymás közti távolságáról. Elhisszük, de még elképzelni sem tudjuk, hogy az mekkora. Vajon lát onnan fentről valaki? Fontos vagyok valakinek? Végeredményben én csak egy porszem vagyok a nagy mindenséghez képest.

Ez a ló egyik oldala.

„Mert megérdemled!” „Ébreszd fel a magadban rejlő istennőt” – hallhatjuk a reklámszövegben, TV-ben, rádióban. Minden azt sugallja körülöttünk, hogy mi milyen borzasztóan fontosak vagyunk, istenek, istennők – az igazi Istenre már egyáltalán nincs szükség, elboldogulunk mi nélküle is. Mindent meg tudunk oldani.

Ez a ló másik oldala.

És hogy lát minket Isten?

Értékesnek.

Azonban ezt az értéket csak egy bizonyos módon látja. Mégpedig úgy, ha Jézus Krisztus kitárt karjának árnyékában állunk. A kereszt árnyékában. Jézussal értékesek, nélküle – sajnos – értéktelenek vagyunk.

Vegyük komolyan értékünket, és ne váltsuk aprópénzre, holmi értéktelen kacatra azt, hogy Isten gyermekei lettünk Jézus Krisztus által.

csütörtök, szeptember 01, 2011

Béke és nyugalom

"Az igazság békét teremt, és az igazság a békét és a biztonságot szolgálja örökké."

Ésaiás próféta könyve 32:17




Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: "Nem haragszom!"

Néha rángatom, cibálom: -
tudja hogy csak őt kívánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristenőriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!




szerda, augusztus 31, 2011

Isten a kőszikla

„De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
(73. Zsoltár 23-26. vers)


Ha nyitott szemmel járunk a világban és igazán őszinték vagyunk, Aszáf eme Zsoltárának sorait, ha nem is ugyanezen szavakkal, de már mindannyian elmondtuk, elsírtuk az Istennek.

Mikor mindenütt azt látjuk, hogy istentelen emberek háborítatlanul bántalmazhatják embertársaikat, gúnyolhatják az Örökkévalót, ez kérdőjelet karcol szívünkbe: „Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.” (3.vers)

„És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem? Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!” (11-12.vers)

Látszólag, jelen körülményeink között, a hívő élet egy végeláthatatlan, kilátástalan küzdelem a világ minden sötét elemével, másokkal és önmagunkkal, melyben úgy tűnik, csak vesztesek lehetünk.

Igen, úgy tűnik, ennek a világnak bolondjai, vesztesei vagyunk egészen addig, „Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.” (17.vers)

A Szentírás beteljesedő próféciáit és ígéreteit szemlélve rá kell eszmélnünk, hogy minden emberi megoldást romba dönt (Dán.2:44) az, „A kő, a melyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává” (1Pét.2:7)

Jézus, aki sokak számára ma is csak kis jelentéktelen ’kavicsnak’ tűnik, az a változhatatlan Kőszikla, aki egyetlen menedék a világunkat elnyelő nyomorúság vihara ellen számodra is.

„A leggyöngébb is rábízhatja magát, és akik a legerősebbnek képzelik magukat, a leggyöngébbnek fognak bizonyulni, hacsak nem választják Krisztust erősségüknek. "Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét" (Jer 17:5). Az Úr "Kőszikla, cselekedete tökéletes!" (5Móz 32:4) "Boldogok mindazok, akik őbenne bíznak!" (Zsolt 2:12)”
/E.G.White; Jézus élete 350.o./

kedd, augusztus 30, 2011

Édentől Édenig….


„Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók„ Jel.22,2.


Mióta az Ember kiűzetett az Éden kertjéből, csak magányosan bolyong ezen a földön. Egy kielégítetlen vágy van szívében, keresve az elveszített boldogságot. Bár mindent megtesz annak érdekében, hogy otthonra találjon valahol az élet sivatagában, ezt az érzést mégsem leli meg. A különböző pótszerek nem helyettesítik azt a békességet, amelyet csak Isten közelében élhetünk át.
Miután az Ember a függetlenséget választotta az Isten akaratától, és szabadon dönthetett sorsa felől, Isten az iránta való szeretetből megengedte, hogy az emberiség kipróbálja az általa választott utat. „És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját.” 1.Móz.3,24.

A szeretetet nem lehet kikényszeríteni! Bármennyire is fájt Istennek a lázadás a mennyei rend ellen, mégis megengedte, hogy az emberiség saját maga döbbenjen rá hibás döntésére és önként, az iránta való szeretetből térjen vissza hozzá. Természetesen mindezt nem nézte tétlenül a Világegyetem Teremtője! Mielőtt kiűzte volna az édeni otthonukból, megígérte a Szabadítót, aki majd visszavezeti őket az elveszített Édenbe!
Ezt mondta a kígyónak: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” 1.Móz.3,15.

Megígérte, hogy fog jönni Valaki, aki a kígyó fejére tapos! Legyőzi a gonoszt, aki rávette az embert az Istentől való elszakadásra, és az Édenből elkószált ember újra visszatalálhat oda…. Ezért kellett Jézusnak emberré lennie, hogy az első Ádám helyére állva győzelemre vigye az emberiség ügyét! Szívem örömmel van teli attól az érzéstől, hogy ez sikerült Neki ott a Golgotán, ahol kivívta a győzelmet Sátán felett!
A Jelenések könyve pedig arról számol be, hogy nemsokára befejeződik a bolyongás és visszakapjuk az elveszített Éden! Jézus nemsokára visszajön dicsőségben, hatalommal és mint Királyok Királya és Uraknak Ura így szól mindazoknak, akik visszavágynak Isten közelébe: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” Máté 25,34.

Ezek a szavak nemsokára hallhatók lesznek Jézus szájából! Addig is emeljük fel fejünket és lássuk be, hogy csak az Isten közelében, a Vele való kapcsolat által van jövőnk! Ezen a mai napon is keressük Őt! Tárjuk elé kívánságainkat, beszélgessünk vele! Ha szívünkbe költözik már ma, akkor az Ő visszajövetelekor barátként köszönhetjük Őt….

Kormos Tivadar

hétfő, augusztus 29, 2011

A Teremtő Isten szól


"Ezt mondja megváltód, az Úr, aki az anyaméhben formált: Én az Úr, alkottam mindent, egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet.”
Ézsaiás könyve 44:24

Mai Igénkben Isten emlékeztetni szeretne bennünket két rendkívül fontos tényre: ő a mi Alkotónk és a Megváltónk. De miért is olyan fontos ez a kérdés? Mi történik, ha nem vesszük komolyan?

Isten mint megváltó mutatkozik be, de amire hivatkozik az a teremtői hatalma, mellyel bennünket is formált Ádámban és Évában (persze a születés csodája is Isten teremtői erejének megnyilvánulása). Akár tudatosan tagadjuk, akár elfeledkezünk róla, a teremtés ténye Istenhez köt bennünket. Jó érzés azt tudni, hogy létezésünk oka, nem a véletlenek sorozata, vagy a természet túlélési törvényeinek eredménye. Azért vagyok, mert Isten jónak látta. Az a tény pedig, hogy vagyok, Istent arra készteti, hogy megváltson a bűntől és végső következményétől a haláltól.

Lehet filozofálni és elméleteken, bizonyítékokon vitatkozni, de az a tény, hogy Jézus legyőzte a halált (és ezzel megmentett bennünket), méltóvá teszi őt az imádatra. Gondoljuk csak végig: lehet, hogy Darvin logikusnak tűnő elméletet állított fel eredetünkkel kapcsolatban, de a végső sorsunkkal, a halállal ő sem tudott mit kezdeni. Életünknek csak akkor lesz értelmes vége, ha elfogadjuk az értelmes kezdetet, Isten gondviselő, megmentő hatalmát.

Érdekes és elszomorító, ahogyan Ézsaiás leírja az Istentől eltávolodott ember értelmetlen viselkedését. Fog egy darab fát: Felét eltüzeli, ennél a felénél pecsenyét süt, megeszi a húst, és jóllakik; közben melegszik, és ezt mondja: De jól megmelegedtem, amíg néztem a tűz fényét! A fa többi részéből istent készít: bálványszobrot. Leborulva imádja, és így könyörög hozzá: Ments meg engem, mert te vagy az istenem! Nem tudnak és nem értenek semmit, mert szemük nem képes látni, és nincs eszük, nem értenek.” (Ézsa 44:16-18)

Mi egy olyan Istent imádhatunk, aki tudatos döntésével megalkotott, és végtelen szeretetével megváltott Sátán rabságából. Betölti minden szükségletünket, reményt, jövőt kínál. Tegyük hát életünkben az Őt megillető helyre!

vasárnap, augusztus 28, 2011

„Várj, míg felkel majd a nap!”

„Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.”
Ézsaiás könyve 38:17

Tudod, hogy bűnös vagy, és nem állhatsz így meg Isten előtt. Bűnös vagy, mert ebbe születtél bele, mert ezt adták át neked, és mert te is ezt az utat választottad. Ember vagy, és nincs erőd a jobb úthoz. És ott a fájdalom, a lelkedben, a testedben; a betegség, amit nem kértél magadnak, és nem lenne, ha az Ember nem szakít a tiltott gyümölcsből, ha az Ember Istent választja akkor és azóta minden alkalommal.

Ma reggel még dönthetsz másként. Ma reggel van egy újabb esélyed, hogy Istent válaszd, és ne a tiltott gyümölcsöt. Ma reggel még megállhatsz előtte, és bevallhatod neki: Elbuktam, Atyám! Emelj fel a porból, és adj egy új esélyt veled! Ne tartsd számon, mit vétettem! Adj kegyelmet!

És meglátod, Isten felemel. Elveszi bűnöd terhét, és meggyógyít. Lehet, hogy a betegség nem múlik el, lehet, hogy viselned kell továbbra is, de lelkedben béke van, mert szívedben felkelt a nap, mert találkoztál Istennel.