szombat, május 29, 2010

Együttérzés
"Mert hogyan tudnám nézni azt a nyomorúságot, mely érné az én nemzetségemet, és hogyan tudnám nézni az én atyámfiainak veszedelmét?"
Eszter 8,6
Amikor vasárnap, a budapesti tisztviselő értekezlet után, Diósgyőrbe siettem a soron következő, élő rádióadásra, megdöbbentő kép fogadott. Miskolc városában mindenfelé szirénázó rendőr- és tűzoltó autók siettek a dolgukra. Az Ady Művelődési Ház utáni villamosvégállomásnál az úttesten levő csatornafedlapok lyukain félméter magasságban spriccelt ki a víz. A stúdióban azzal fogadtak, hogy a polgármesterünk kihirdette a vészhelyzetet. A Szinva patak elöntötte a Kilián lakótelepet, egy fenti szakasza mellett a sáros hegyoldal megcsúszott és maga alá temetett egy édesapát két gyerekkel. A tűzoltók a gyerekeket mentették elsőként. Ők túlélték, de az apán már nem lehetett segíteni. Kommunikáció a házasságban. Ez volt az aznapi témánk, de én magam is alig tudtam figyelni. A beszélgetés szüneteiben az internetet bámultuk, meg a helyi tévét. Baj van egész Borsodban. Árad a Bódva, a Szinva, a Sajó, a Hernád... Szinte minden. Mi lesz velünk? A belvárosi kamerák mutatták, hogy a Szinva-terasz, a fiatalok közkedvelt randi helye, szinte már teljesen víz alatt van. Csak egy kicsi kell még és a patak elhagyva medrét, elönti a sétálóutcát; olyan lesz, mint ’74-ben. A színház épületén máig van egy jel, hogy akkor meddig ért a víz. „Rosszabb, mint a tűz” – jegyzi meg valaki. „Azt legalább meg lehet állítani, de ez minden kis repedésen utat tör magának.” Izgatottan vártuk a hétórai sajtótájékoztatót. Kint még mindig szakadt az eső, mi az egyik munkatárs által készített felvételeket néztük a számítógépen Alsó- és Felsőhámorról, meg a Majálisparkról. Nem patakot láttunk, dühöngő folyamot, ami elvisz mindent, ami az útjába kerül. „Azon gondolkodnak, hogy átrobbantják a Hámori tó gátját.” –érkezett vissza Balázs a hírekkel. „Így próbálják megakadályozni, hogy ne legyen akkora a baj, mintha magától törne át.” Csak hallgattam. Több, mint ezer ember lakik a víz útjában arra. Mi lesz velük? Bernadett, a műsorvezető, mosolyogva folytatja a beszélgetést velem, de a szemei könnyesen csillognak. Nemrég égett le a szülei háza, a garázsban az új autóval. Mindenüket elvesztették – a biztosító meg avultat -, szinte egy egész élet munkája lett oda. Ő tudja, mit jelent most ez az ottaniaknak. Gondalataimban állandóan imádkozom. Nincs pár napja, hogy egy testvér házát már elöntötte a hegyoldalt lezúduló víz. Ő most még nagyobb bajban lehet. Ekkor még nem tudtam, hogy Sátoraljaújhelyen kedves barátainkat, testvéreinket is ki fogják telepíteni az éjjel. Az emelt alapzatú, újépítésű házukban is fél méterre, sőt még a fölé emelkedik majd a vízszint. Amikor hazaértem, láttam, hogy a földes pincénkben már sár van. Csak átázott, mi megúsztuk. A baj nem nézett senkit. A víz utat tört mindenhová. Hívő és hitetlen egyaránt kárt szenvedett, de egyaránt küzdött és segített másokon. Az ADRA önkéntesei és a gyülekezeti segítők egész héten együtt dolgoztak a többi kivezényelt, vagy önkéntes segítővel az átszakadt gátak mentén. Mi még most is a károkat mérjük fel Miskolcon, Boldván, Kazincbarcikán. Hála Istennek, még sok a segíteni kész, együttérző ember.
Restás László

péntek, május 28, 2010

Baráti jókívánság

"Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek."
3János 2.

János úgy írta leveleit, mintha „tollát a szeretetbe mártotta volna”. „Kedves Barátom!” Igaz, hogy ez Gajusznak – barátjának szól – de neked is és nekem is.
Jó ezt így ma reggel hallani – nem igaz? Próbálj meg ma három embernek valami hasonlóan kedveset, kedvesen és mosolyogva mondani!
„Kívánom, azaz őszinte vágyam, hogy úgy a lelked, mint a tested egészségben legyen!” – írja János.
Képzeld el, hogy TE kapod ma ezt a levelet Jánostól! „Ó, de kedves ez az én János barátom! Ott, a szigeten – Pátmoszon – ahova, mint börtönszigetre vitték fogságba, még onnan is ilyen szeretettel gondol rám és aggódik testi és lelki egészségem iránt! Hát igen! Ő már csak ilyen! Tudja, hogy igazán csak akkor lehetek jól, ha lelkemben béke van és fizikailag is jól érzem magamat. De hát mire is gondolhatott, amikor ezt írta nekem? Ja, biztosan szükségem lenne egy kis mozgásra a friss levegőn, hogy jobban fogjon az agyam, meg hogy jobb kedvem legyen. Megyek is egy kicsit gyalogolok itt a háztömb körül az utcában. Aztán a lelkemért is tennem kell valamit. Vajon mit ajánlana nekem János? Ó, hát már tudom is! Biztosan azt mondaná: Olvass a Bibliából, imádkozz, beszélgess az Úrral, mint Barátoddal, és beszélj másokkal a hitedről! Hát igen – végülis ’mozgásra’ van szükségem mind a testi mind a lelki jó egészséghez!” Köszönöm János Barátom!

csütörtök, május 27, 2010

Örök uralom

"Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart."
Zsoltárok könyve 145:13

Királyok jönnek és mennek, de Isten még mindig ugyanaz. Még élet sem volt a Földön - sőt még a Föld sem létezett - Isten már akkor is Uralkodója volt a Világegyetemnek.

Isten végigkíséri az eseményeket, Lucifer bukásától kezdve az ember bűnbeesésén át, a megváltáson keresztül egészen az idők végezetéig. Isten együtt szenvedett Ádámmal, amikor el kellett hagynia az Édenkertet, vigyázott Noéra a bárkában, megmutatta Magát Jákóbnak, amikor bátyja haragja elől szaladt idegenbe, Józseffel volt a börtönben, de a palotában is, tűzben jelent meg Mózesnek egy csipkebokorban, felhő és tűzoszlop alakjában kísérte népét az Ígéret Földjére. Szólt Gedeonhoz és Sámuelhez, prófétai intést küldött Dávidnak és Akhábnak, figyelmeztette népét a kegyelmi idejükre, melyet 490 évben szabott meg. Amikor eljött az időnek teljessége, kibocsátotta a Fiát, hogy a Megváltónk legyen. Isten ott volt, amikor Jézus tanítványait a hitükért kivégezték, amikor az inkvizíció áldozatai Hozzá kiáltottak segítségért, amikor minden korok megvetettjei az Ő nevében mondtak áldást az átokért cserébe.

Egyetlen bolygó van a végtelen Világegyetemben, ami kilóg a sorból, mert nem akarta Isten uralmát elfogadni az életében. Az emberiség az egyetlen, aki Istentől függetlenül akar élni, mert úgy gondolja, hogy valami jót veszít, ha Istennel tart. Bár a Földön sem lehet kitérni Isten uralma elől - pl. az életünk ideje nem a mi hatalmunkban van, az időjárást és a természeti jelenségeket sem tudjuk irányítani -, azaz nem tarthatjuk csak a saját ellenőrzésünk alatt az életünket. Így az jár jobban, aki maga belátja, hogy úgyis veszít Istennel szemben, mert Ő az erősebb. Ha viszont Vele tartunk, akkor a legtöbbet és a legjobbat adja nekünk, amit még el sem lehet képzelni. Bár ezen a Földön nem minden sikerül úgy, ahogyan szeretnénk, sok szenvedés és könny lehet osztályrészünk - még akkor is, ha Istennek adtuk az életünket -, de a végső állomás az az örök élet, amelyben a rossznak árnyéka sem mutatkozik.

Számos király ült úgy trónjára, hogy az általa megalapítandó rendszer örökké fog tartani - de egyik sem sikerült. Az örökké tartó rendszer nem az elnyomottak véréből és könnyeiből épül, hanem abból a szenvedésből, amit Isten Fia élt át értünk, hogy Isten örök uralmából mi, bűnös emberek is részesülhessünk.

Isten akkor is örökké uralkodni fog, ha mi nem akarjuk ezt elfogadni. De Isten velünk szeretné megosztani örökkévaló uralmát, velünk, akik a bűn áldozatai és elkövetői vagyunk, hogy a Világegyetem előtt bemutassa azokat, akikért mindent odaáldozott Fiában.

Legyünk ott mi is ezen a hatalmas bevonuláson, hogy ne legyen hiába Isten Fiának áldozata!

szerda, május 26, 2010

Miért nem kell félni

„Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem jelentem előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!”
(Ézsaiás könyve 44. fejezet 8. vers)
A deutero- kanonikus Sirák fia könyve úgy beszél a félelemről, mint az egész emberiséget markában tartó érzésről, mely álmunkban is kísért:

„Amikor pedig ágyán megpihen, éjjeli álom zavarja gondolatait, alighogy egy múló pillanatra nyugalmat talál, máris rémképekkel küszködik, megzavarodik lelke látomásától, mintha háború napján menekülnie kellene, s amikor megmenekül, felébred, és csodálkozik, hogy nincs mitől félnie.” (Sirák 40:4-7)

Ó, hányszor ébredünk így! S valóban, kinek hiányzik a félelem? Úgy vélem, senki sem sajnálná, ha a viszolygás, a szorongás eltűnne a földről.
S valóban, a félelem egyik fajtája eltűnőben van. Egyre kevesebben félnek, amikor rosszat tesznek, amikor vakmerő dolgokat visznek végbe.

De van pozitív félelem is. Ez az, amikor Isten megpróbálta megtanítani az első emberpárnak a bűn iszonyatos voltát és következményeit. Félni az engedetlenségtől kellett volna, nem pedig a Teremtőtől.

Manapság is, sokan a Biblia „ne féljetek” bíztatását, Ézsaiás korának kiválasztott népéhez hasonlóan úgy értelmezik; „ne féljetek” - Isten úgy szeret, ahogy vagytok, nem kell megváltoznotok; „ne féljetek” - Isten szeret, és nem fogja engedni, hogy szenvedjetek.

De Ézsaiás a „ne féljetek” szavakat nem azoknak szánta, akik bűnt bűnre halmoztak, akik bálványokat rejtegettek, akik elnyomták a szegényeket, akik nyomorgatták az özvegyeket. Sőt, kemény ítéletet mondott ki felettük, amiből persze nemigen okultak. És amitől nem is féltek.

És később, mikor már körülvették Jeruzsálemet Nabukodonozor seregei, a hamis próféták még akkor is azzal hitegették a népet, hogy nem kell félni, minden rendben lesz, az Isten megint csodásan megszabadítja őket. Ez fog megismétlődni nemsoká: „Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok” (1Thessz.5:3).

De, akik tisztelik az Örökkévalót, és törekszenek úgy élni, ahogy Ő szeretné, azoknak nem kell félni, nem kell elrejtőzni, mikor Jézus megjelenik.

Kívánom az a nap számodra is az örök öröm napja legyen!

kedd, május 25, 2010

Otthon

„Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük;„

(Jelenések 21,3)


Aki volt már cserkésztáborban, az tudja, hogy anyaga, formája és funkciója szerint sokféle sátor létezik. A párezer forintos beázóstól kezdve, a méregdrága profi hegymászó sátorig mindenfélével találkozhatunk a tábor területén.
Emlékszem, minden alkalommal, amikor „nomádkodtam” biztonságot adott egy bizonyos sátor létezése. Ha esetleg nem is volt a tábor mértani középpontjában a parancsnoki sátor – mindenki tudta – onnan várhatjuk tábori életünk irányítását. A tábor vezetői lelkiismeretesen a gyerekek érdekét előtérbe helyezve alakították ki a napirendet, szabályokat. A parancsnoki sátorban mindig rend és fegyelem kell, hogy uralkodjon, hiszen nagy bizalom, amikor egy szülő több napra ránk bízza gyerkőcét.
Bár tudom, ez egy János apostol korabeli kifejezés, mégis annyiszor elképzeltem már, vajon milyen sátorban is lakhat Isten. Persze nem ez a súlypontja ennek az igének, de bennem gyerekkorom óta ezt a gondolatot indította el az említett szakasz.
A válaszról annyit, hogy ez nem igazán fontos. A lényeg az, és maga az ige is ebbe az irányba mutat, hogy Isten (értsd: az Atya, Jézus és a Szentlélek) velünk akar lakni. Az egyszerű fordítás éppen ezért így fogalmaz: „Isten otthona most már az emberek között van. Ezentúl Isten együtt lakik az emberekkel, akik népévé lesznek. Ő maga lesz velük, Istenükké lesz,”.
Nincs annál kívánatosabb, amikor Isten a házam vendége. Amikor vele kezdjük és zárjuk napjainkat. Amikor a család életét átjárja az Istenből származó gyengéd, figyelmes szeretet légköre. A család tagjai lesik egymás kívánságát, s az jár a fejükben, hogyan tudnának egymásnak örömet szerezni. Így válnak az elvégzendő feladatok alkalommá a gyermek, anya, apa, iránti szeretet kimutatására, egymás építésére. Ahol Jézus jelen van, ott e szerint a „szabályzat” szerint folyik az élet.
Az amiért annyi csatát vívunk nap, mint nap, amiért olyan sokat küzdünk, az egyszer, nem sokára az isteni kinyilatkoztatás szerint valósággá válik. Mindez nem olyan természetes, mint ahogy kimondjuk. A lehetőség, hogy napjaink ne egymás utáni kudarcok láncolata legyen kizárólag Isten azon döntésén múlik, hogy nem engedi el a kezünket, hanem meghal értünk a Golgotán, s végül befogad a saját otthonába, ahol ez a természetes.
Hogy mit tehetünk mi a Isten jelenlétéért? Egy lelkes csapat filmet készített erről.
Legyen ez a befejezés…
http://www.youtube.com/watch?v=Kqr9tYztGT4&feature=player_embedded

vasárnap, május 23, 2010

Valaki melléd áll

"Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled."
Mózes ötödik könyve 31:6

Jó reggelt, Kedves Olvasó! Miután elolvastad ezt az igét, kérlek, hunyd le a szemed (nem kell visszamenni az ágyba, csak a szemedet kell néhány pillanatra becsukni), és emlékezz vissza a magad mögött hagyott hétre! Milyen óriásokkal kellett megküzdened? Milyen kihívást, problémát, feladatot, gondot rótt ki rád a nagybetűs élet? Némelyiken túljutottál, némelyik talán nem is volt olyan hatalmas, amikor a közelébe értél, mint amilyennek korábban gondoltad. Volt, amelyik legyőzött, de volt, amelyik csak a fegyverszünetet tudta kiharcolni tőled, és vár rád jövő héten egy újabb összecsapás.

És most igen, gondolj a következő hétre. Milyen óriások állnak szembe veled előreláthatóan? Mikkel kell még megküzdened? Talán munkahelyi problémák, talán anyagi gondok; esetleg saját magaddal, vagy társaiddal nem vagy békés helyzetben. Nem tudom, de egyet igen. Nyisd ki újra a szemed, olvasd el a fenti igét, és Te is tudni fogod: nem vagy egyedül. Az élet nehéz, sokszor értelmetlennek, irreálisnak tűnik, de Valaki ma reggel és minden reggel melléd áll, és nem marad el tőled.

Ma reggel Isten, a Hatalmas, a Győztes, a Mindenható biztosít arról, hogy nem kell egyedül harcolnod életed óriásai ellen. Ő veled megy az úton, melletted küzd a csatában, és nem kell attól félned, hogy lemarad valahol félúton. Ő nem fog soha az óriások pártjára állni, minden nap melletted indul a harcba. Ma reggel Ő szól hozzád ezen az igén keresztül! Hát hallgass rá, ne félj! Légy erős és bátor!