szombat, július 09, 2016

Testvérek


"Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek gyöngédek, tiszteletadás dolgában legyetek előzékenyek."
Róma 12,10

Amikor gyerek voltam, olyan szerettem volna lenni, mint a bátyám. Ő nagy volt és erős és bátor. Olyan igazi vagány. Emlékszem, hogyan védett meg másoktól, akik meg akartak verni. Arra is emlékszem, hogy igyekeztem a nyomában lenni mindig, ha a nagyfiúkkal játszott, mindig bele akartam férni a csapatba. Ha focizott, fociztam, ha csatázott csatáztam, ha madárlesre ment, vele mentem. Emlékszem arra, amikor megkergették a darazsak, de engem is megszurkáltak, mert akkor is a nyomában futottam. Az egyik télen sítalpakat kaptunk a szüleinktől és nagy volt a boldogság. Ő hamar megtanulta, hogyan kell lecsúszni a domboldalon, de nekem nem ment. Emlékszem, felmentem a tetőre és magam mellé tettem a léceket és az egyiket épp felcsatoltam, amikor látom, hogy a másik nincs sehol. Ez idő alatt ugyanis lassan megindult, majd felgyorsulva siklott le a lejtőn. A bátyámnak kiabáltam, hogy hozza fel nekem. Úgy emlékszem, ez többször is előfordult, de ő csak negyedjére unta meg. Nem voltam túl jó öccse. Nyafogtam, a nyakán lógtam, mindig azt szerettem volna, ha velem törődik. Három évvel volt nagyobb nálam és amikor jött az ifjúkor, én még sokáig gyerek maradtam. Akkor egy kicsit eltávolodtunk egymástól arra az időre. Hogy verekedtünk-e egymással? Ki nem? Volt-e közöttünk vita? Természetesen. Van egy mondás, ami valahogy úgy szól, hogy: "A testvérek arra valók, hogy emlékeztessenek arra, te is követtél el őrült dolgokat." Hát mesélhetnék még... De biztos neked is ezer ilyen és ehhez hasonló történeted van, ha voltak, vannak tesóid. Mindezt mégis egy dolog miatt írtam le, a testvéri szeretet miatt. Nem olyan rég volt a névnapom és ő keresett engem telefonon, de úgy alakult, nem tudtunk beszélni. Teltek a napok, talán még egy hét is, és akkor végre utolért. Beszélgettünk, majd egyszer csak megjegyezte: "Amúgy boldog névnapot!" Megköszöntem és még tovább beszélgettünk.

Nem egyszerű a testvért szeretni. Mert őt nem mi válasszuk, csak úgy kapjuk, ha akarjuk, ha nem. Nem olyan, amilyennek mi szeretnénk, hanem olyan, amilyen. A szüleink tanítanak rá először. Apánk, anyánk mondja: "Szeresd őt, mert a testvéred!" - és mi úgy érezzük, ez kötelesség. A kötelességet pedig nem mindig teljesítjük szívesen. Majd telnek az évek és a kötelességből, az illemből megtett dolgok átalakulnak szeretetté. Azzá a szeretetté, ami végül megmarad és elkísér az életünkön át.

Amikor tagja leszel egy közösségnek, ott sem mindig te választasz. Ilyen a családon kívül az óvoda, az iskola, a templomi, gyülekezeti közösség is. Ottani társaidat sem magad választod, és ők is olyanok, amilyenek. Azért, hogy minden rendben legyen, hogy boldog légy és mindig megtaláld a közösségben az örömöt és a támogatást, Pál apostol két tanáccsal szolgál nekünk. Gyengédség és tisztelet. Csak úgy, mint a jó családokban, a jó-testvérek között...