csütörtök, február 13, 2014

Isten ajándékai


„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”
(Jakab levele 1:17)

Az élet telis-tele van ellentmondásokkal, és minél inkább belegondol az ember, minél inkább megpróbálja megoldani a rejtélyeket, annál inkább belebonyolódik, és annál inkább nehezedik rá a kétségbeesés és a kilátástalanság súlya. Abszurd módon szemlélteti ezt az amerikai író, Joseph Heller (1923-1999), aki A 22-es csapdája című regényében a 2. világháború borzalmairól ír. No nem arról, amit a németek követtek el, hanem arról amit az amerikai pilótáknak a feletteseiktől kellett elszenvedniük. A főhősnek, Yossariannak rá kell jönnie arra, hogy nemcsak a német légelhárítás tör az életére, hanem saját ezredese is, aki az előléptetés reményében újra és újra felemeli a katonáitól megkövetelt bevetések számát. A 25-ből először 30, aztán 40, végül pedig 60 kötelező bevetés lesz. A véget nem érő véres akciók során Yossarian sorra veszti el barátait, és a főhősben tudatosul, számára sincs menekvés. Vagy lelöveti magát a németekkel, vagy parancsmegtagadásért saját honfitársai végzik ki. A század doktora árulja el Yossariannak a titkot, hogy hogyan lehetne megszabadulni a 22-es csapdájából: aki őrült, azt leszerelik. Semmi mást nem kell tennie, mint kijelentenie, hogy őrült. Ámde aki kéri, hogy szereljék le, mert őrült, az nem lehet őrült. Tehát még sincs menekvés…

        Keresztyénként is sokszor a 22-es csapdájában érezhetjük magunkat. Jakab arról beszél levelének 1. fejezetében, hogy „tartsuk örömnek a kísértést” (2. vers), meg hogy „tökéletesek és hibátlanok legyünk” (4. vers). Ezen felül pedig sosem szabad „kételkednünk” (6. vers), mert az ilyen embert Isten sem tudja megsegíteni (7. vers). Ezek a kérések igencsak elbizonytalaníthatnak bennünket, hiszen nem nyújtanak örömöt a kísértések; nem értük el a tökéletességet; és mindezek hatására sokszor tele vagyunk kétellyel és bizonytalansággal. Megpróbálunk harcolni az ördög ellen, de kétkedéseink és akaratgyengeségeink miatt kudarcot vallunk. Hitetlenségünk miatt – úgy érezzük – Isten elfordul tőlünk, és így újabb lelki vereségeket élünk át. Sátánt nem tudjuk legyőzni, Istennek nem tudunk megfelelni – ki szabadít meg bennünket a lelki háború 22-es csapdából?

        Hála Istennek Jakab nem fejezi be itt a gondolatmenetét. A 17. versben azt írja, hogy a tökéletesség nem tőlünk van – hogy is lennénk mi arra képesek –, hanem Isten ajándéka az. Majd a 18. versben így folytatja: „Az ő [Isten] akarata szült minket az igazság igéje által”. Így már egészen másképp hat a dolog. Isten legnagyobb ajándéka saját fia. Jézus Krisztus, aki tökéletes volt, vállalta, hogy bűnössé legyen, ezáltal mi pedig Isten szemében tökéletessé lettünk (2Kor 5:21). Ha elfogadjuk ezt, akkor ez kiment bennünket a 22-es csapdájából, vagy – bibliai nyelven – újjászül. Jakab tehát nem a mi teljesítményünkről (a mi hitünkről, a mi akaratukról, a mi tökéletességünkről, a mi kísértésben való megállásunkról) beszél, hanem Isten ajándékairól, ami magában foglalja a hitet, az akaratot, a tökéletességet és a kitartást: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Efézusi levél 2:8-10).