A megkeseredés veszélye
"A lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl. És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat: Vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedve, megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek."
Zsidókhoz írt levél 12:12-15.
Emlékszel még arra az ízre, amikor gyerekkorodban le kellett nyelni valamilyen orvosságot, ami nagyon keserű volt? Érdekes, hogy a sót és a cukrot a nyelved első részén, míg a keserűt leghátul, egészen a torkodban érzed. Már szinte nem tudsz tőle szabadulni. Kiköpnéd – nem lehet. Lenyelnéd – szinte lehetetlen. És nagyon sokáig megmarad az ’utóíze’.
Nagyon jó a hasonlat a megkeseredett emberre. A keserűség valahol mélyen gyökerezik. Rosszízű annak, aki rendelkezik vele és sokszor elviselhetetlen annak, akire a megkeseredett ember nyilai záporoznak. Nehezen lehet megszabadulni tőle. Mérgező. Mérgezi a légkört.
Hogyan lehet ezt a mérgező kórt elkapni?
Úgy, hogy Isten kegyelmétől elszakadunk.
Hát ezt meg hogy kell tenni?
Egy példával szeretném szemléltetni.
Barátnőddel sétálsz éppen, amikor hirtelen elered az eső. Ekkor ő kinyitja nagyméretű esernyőjét, ami alatt bőven elfértek mindketten. Ez a kegyelem.
De te kilépsz az ernyő alól, kinyitod a magad kis kínai boltban vásárolt ernyődet, és azt mondod, ez épp jó nekem, te csak menj a te esernyőddel. Közben a vihar kicsavarja a kezedből, kifordul és szinte semmit nem tart. Bőrig ázol.
Isten kegyelmétől elszakadni azt jelenti, hogy a saját igaz és jó cselekedeteinkben bízunk.
Maradj Isten ernyője – kegyelme alatt. Ne engedd, hogy bármilyen keserű gondolat hatalmába kerítsen!
