Szemtől szembe Istennel


„És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz.”

A teremtéstörténet (képére és hasonlatosságára teremtett bennünket az Isten) kapcsán a hittanos gyermekek, vagy akik újonnan ismerkednek a Bibliával, gyakran nekem szegezik a kérdést: Hogyan néz ki az Isten? Neki is ugyanolyan lábai, kezei, szája, füle, stb. van, mint nekünk? És milyen színű a szeme, a haja, a bőre?

A válaszom: Nem tudom. De annyi bizonyos, hogy Jézus, miután felvette emberi formánkat, és áldozata révén eggyé vált velünk, Neki mindvégig emberi alakja lesz.

Viszont, Isten kinézeténél sokkal fontosabb kérdés; Mi lenne, ha ma kéne szemtől szembe odaállnod Jézus elé? A szemébe mernél nézni?

Többektől hallottam már; ’Ó, én ma még nem vagyok készen erre, sőt talán nem is leszek soha.’ ’Félelem és rettegés tölt el, ha arra gondolok, hogy Isten elé kell állnom.’ ’Legszívesebben szemlesütve elbújnék, mint Ádám és Éva.’

Ha benned is hasonló érzések kavarognak, akkor ma neked szól az Ige; „látják az ő orcáját”. Nem valami kiváltságos, különleges képességekkel rendelkező csoportja az emberiségnek, hanem paráznák, gyilkosok, csalók, akik nem magukra, nem a bűneikre, és főleg nem mások bűneire tekintenek, összemérve sajátjukat amazokkal, hanem azt a könyörülő Istent szemlélik, aki „azért jött, hogy megkeresse és megmentse, aki elveszett” (Lukács 19:10)

„az Ő neve homlokukon van”, azaz gondolataik nem saját boldogulásuk, földi jólétük körül forog, hanem azon, hogy minél többet időzzenek és közelebb kerüljenek Megváltójukhoz, mint Mária, aki a jobb részt választotta.

Akik az örökkévalóságban Jézussal lesznek, olyan visszaeső bűnösök, akik nem futnak el Isten tekintete elől, sőt elesettségüket felvállalva, őszintén megvallják, rajtuk csak Jézus segíthet.

Ők az igazán „Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Máté 5:8)