Merj kérdezni!

„de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!”
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5:21-22

Szép lassan elkezdődött a „Miért?” korszakod. Eygszer csak azt vettem észre, hogy már jóval többször kérdezed azt, hogy „miért?”, mint azt, hogy „mit csinál?”. És csak gyűlnek, gyűlnek napról napra a kérdések. Néha még azzal kapcsolatban is visszakérdezel, hogy “miért”, amit pont te mondtál, és én reagáltam rá. 

Őszinte leszek hozzád, nem mindig van kedvem válaszolni. Néha inkább szeretném rávágni, hogy „csak”, és öltözzünk végre, vagy csináljuk a dolgunkat, esetleg aludjunk már, mert nagyon késő van. De az eszem tudja, hogy szükséged van a válaszokra. Mert mindent meg akarsz érteni a magad módján, mert kíváncsi vagy, és bűn ezt a kíváncsiságot kiölni belőled. Mert nyitott vagy a világra, és szeretném, ha ezt a nyitottságot meg tudnád őrizni magadban. 

És mert igazad van. Szükséges, hogy mindent megvizsgáljunk, hogy rákérdezzünk, hogy a dolgok mögé nézzünk. Isten is ezt tanácsolja ma nekünk. Bizonyosodjunk meg a dolgokról! Ne azért tegyünk vagy ne tegyünk valamit, mert a lelkész/rokon/barat/ismerős ezt mondta. Ne azért gondoljunk valamit jónak vagy rossznak, mert ezt hirdetik az óriásplakátok. 

Kédezzünk és merjük megkeresni a válaszokat! Kutassunk, és ne féljünk a felfedezéstől! Forduljunk Istenhez, kérjük az Ő útmutatását, az Ő tanácsát, és hozzuk meg döntésünket! Aztán ami jó, tartsuk meg. Ami pedig nem ebbe a kategóriába tartozik, attól határolódjunk el, mert arra nincsen szükségünk. 


Isten ma arra kér minket, hogy merjünk gondolkodni, merjünk felelősségteljesen élni, és ne menjünk a tömeg után. Merjük feltenni ezredjére is, hogy „miért?”, éljünk bölcsen a mindennapokban, éljünk Isten bölcsességével!