Biztos?

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.”
Pál levele a rómaiakhoz 8:28 

Őszinte leszek hozzád. Ezt nem mindig vagyok képes meglátni. Nem tudom, milyen javunk származik abból, amikor beteg vagy, és egész éjszaka alig alszunk valamit. Nehéz meglátni a jót abban is, amikor a lemerült autó akkumulátor miatt nem tudunk elmenni egy régóta várt rendezvényre. Nem tudom, milyen előnyünk származik abból, hogy örökölted apuci ételallergiáját, és időről időre orvoshoz kell emiatt járnunk. Nem tudom, mi jó származhat abból, ha elveszítünk valakit, aki hozzánk nagyon közel állt. 

De ahogy Te megengeded nekem, hogy minden délben beadjam a 10 csepp C vitamint, annak ellenére, hogy borzalmas íze van, én is próbálom átengedni Istennek a vezetést. És kapaszkodok. Kapaszkodok értetlenül is Belé, vagy legalábbis megpróbálok, és az eszemmel tudom, kettőnk közül Ő a mindentudó.  

Te eljössz velem minden alkalommal a doktornénihez, annak ellenére, hogy nagyon nem szereted a rendelőt, és félsz a vizsgálattól már előre. De bízol bennem, hogy egyszer túlleszünk ezen a kellemetlen procedúrán is. Bízol a gondviselésemben, hogy nem akarok neked rosszat, hanem pont a legjobbat szeretném. Bízol a jelenlétemben, hogy nem hagylak magadra, és ott leszek, amikor szükséged lesz rám. Én is ezt a bizalmat tanulom Isten iránt. 

Igyekszem bízni Benne, hogy tudja, mit miért enged meg az életemben, és abban, hogy ezeket valami jóra is fel tudja használni. Igyekszem bízni abban, hogy tudja, mit csinál, hogy a javamat akarja, és szeret engem. Igazán. Igyekszem bízni a láthatatlanban, a sokszor érthetetlenben, abban, hogy egyszer majd mindent megmagyaráz nekem. 


Akkor már nem lesz kérdés ez a fenti ige. Akkor látni fogom, hogy tényleg minden a javamra vált. Addig pedig kapaszkodok. Néha erősen, néha könnyek között, néha kételkedve, dühösen, néha igazi hittel. És szeretném őszintén kimondani: „legyen meg a Te akaratod!”