szerda, október 01, 2014

A szabadulás ígérete



„Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol.”
 (Ézsaiás könyve 51. fejezet 6. vers)

Ézsaiás próféta könyve Isten népe hitehagyásának felvázolásával indul: „Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!” (1:2-3)

S ahogy haladunk tovább, fejezetről fejezetre a következmények miatti ítélet még sötétebb képét kapjuk: „fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és főemberei éhen halnak, és sokasága szomjú miatt eped meg; Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba.” (5:13-14)

S ami ebben a legtragikusabb, hogy bár a próféta mindezt több, mint száz évvel a babiloni fogság előtt leírta, a nép nem vette komolyan a figyelmeztetést és így szakadt rájuk a szörnyű büntetés.

Persze, ahogy Salamon mondja; „nincs semmi új a nap alatt”, hiszen korunk keresztényeinek többsége az ókori Izraelhez hasonlóan, megalkuvó módon behódol az istentelen világnak, miközben látszatvallásosság ruhájában tetszeleg.

Ézsaiás könyve azonban az ítélet mellett rögtön megemlíti az evangélium, a szabadulás, a visszatérés ígéretét. Mert jönnek a borzalmak, az elkerülhetetlen csapások, de a cél azoknak, akik mindvégig hűek maradnak, nem más, mint a helyreállított Éden.

Éppen ezért, mikor Jézus visszajövetelének előjeleit tárja tanítványai elé, Ő is Ézsaiás bátorítását idézi: „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” (Luk.21:28)

Így hívlak ma reggel, hogy felemelt fővel adjunk hálát Szabadító Istenünknek megannyi ígéretéért, mely közt a legcsodálatosabb:

„Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejükön; vígasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj!” (51:11. vers)