szerda, március 21, 2012

Zákeus megtérése

„Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.”
(Lukács evangéliuma 19. fejezet 8-10. vers)


Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy Jézus ma áthalad településünkön. Már régóta vágytam, hogy láthassam, de álmodni se mertem volna, hogy együtt fogunk vacsorázni.

Igen, már régóta vártam erre a találkozásra. Bár mindenem megvolt, vagyon, hírnév, ám mindez lelki béke, belső megelégedettség nélkül. Minden nap szolgák hada leste kívánságomat, emberek sokasága kereste kegyemet, miközben titokban irigykedve megvető pillantásokat intéztek felém.

Magányos voltam az érdekbarátok gyűrűjében. Senki sem látta mennyire üresnek éreztem magam.

Csak az az idegen. A Názáreti. Bár lehetőségem lett volna az első sorból nézni Őt és követői csapatát, én egy fa ágai között bújtam meg vágyakozó szívemmel. Meghallotta néma kiáltásomat. Leleplezte rejtekhelyemet. Nevemen szólított.

Azt kínálta fel, amire titokban mindig is vágytam; új, tiszta szívet. Örömmel vártam, hogy belépjen életembe, és ezért minden akadályt félre akartam tenni.

Érdekbarátaim összesúgtak mögöttem; „Bolond. Szétosztja a vagyonát és visszaadja, amit másoktól jogtalanul kizsarolt!” „A csúcson volt.” „Ezzel a gyermekei jövőjét veszélyezteti.” „Más barát után kell néznünk.”

Ám engem mindez nem zavar többé, nem keresem az emberek tetszését. Csak azon gondolkodom, hogyan mondhatnám el leghitelesebben a bennem levő boldogságot, amit megelőző szeretete jelent számomra?

Elhatároztam, olyan akarok lenni, mint Ő, úgy akarok élni, úgy akarok szeretni, úgy akarok megbocsátani, ahogy Ő. Megkeresni és megtartani, ami elveszett.