Igazság és kegyelem


„Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orcád előtt.”


Lebuktam. Elkaptak. Tetten értek. S most itt, a templom udvarán az egész nép füle hallatára kimondják rám az Isten törvénye által meghatározott büntetést, mely megkövezés, halál.

A földre rogyva, rongyaimba burkolózva hallgatom bűnöm részletezését, azt, ahogy a paragrafusokat idézik, ahogy egymástól kérdezgetik: „Mózes könyve azt írja; megkövezés. Te mit mondasz?”

Nevem és bűnöm állandó emlegetésére lényem csak zsugorodik és zsugorodik. Milyen jó lenne most oly apróra töpörödnöm, hogy beférjek egy homokszem alá, és így eltűnhetnék, láthatatlanná válhatnék.

De nem. Egy kéz. Igen, egy kezet látok. Kezet, mely írni kezd a porba. Nevek, dátum, helyszínek. Még több részlet. Olyanok, melyekről azt gondoltam, hogy nem derül ki soha. Mögöttem morajlás, léptek zaja, árnyak jönnek, mennek. Mindjárt záporoznak a kövek. Itt a vég!

De a vég helyett egy szelíd hang: „Asszony, hol vannak a vádolóid? Senki sem kárhoztat téged?”

Félve nézek körül. Álmodom? Vagy ez már a halál? Nem ez a valóság. Mindenki eltűnt. Csak én maradtam és ez a fiatal Rabbi. Aki szelíden szemembe nézve csak annyit mondott: „Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” (Ján.8:11)

Még ma sem értem igazán, gyarló emberi szívemmel próbálom felfogni, naponta ismételgetni: Jézus számomra az Igazság és a kegyelem.

Igen, számomra Jézus az Igazság és a kegyelem. Mindent tud rólam, titkos gondolataimat, tetteim indítékait, gyengeségeimet, bűneimet, függőségemet. Jézus személye olyan igazságot képvisel, amivel szemben minden magyarázkodás, minden hárítás hiábavaló.

Jézus személye olyan igazság, amely kendőzetlenül, ferdítés nélkül feltárja a bűnt, szembesít annak következményével, DE nem kárhoztat, nem minősít, és nem kényszerít változásra. Új esélyt ad, és rám bízza, mit kezdek a kegyelemmel.

És igen, míg mások menekülnek tőle, mint ott a farizeusok, engem ma is vonz ez az igazság, ez a kegyelem, az én Megváltóm.