Az önuralom értéke

„Jobb a hosszútűrő az erősnél; és aki uralkodik a maga indulatján, annál, aki várost vesz meg.”
Példabeszédek könyve, 16:32

Nem akarsz ’állatként’ élni, akit csak ösztönei hajtanak? Rossz szokásaid, vágyaid megkötöztek? Szabadulni akarsz?

Akkor mondd utánam: Erős vagyok! Menni fog! Meg tudom csinálni!

Érzed az erőt? Nem? Akkor ismételgesd még 10 percig: Erős vagyok, erős vagyok… Aztán végy elő egy papírt és az egyik oldalára írd rá, mivel fogod megjutalmazni magad, ha sikerül, a másik oldalra pedig az elbukás esetére határozz meg büntetéseket.

Emellett keményen zabolázd meg a testedet! Zéró édesség, semmiféle fűszer, csak olyan és annyi élelmiszer, amennyi a ’túléléshez’ szükséges. Mindehhez következetes edzésmunkát társíts!

Így sem megy? Nem tudod megváltoztatni magad? Újra és újra visszaesel?

Ne csüggedj, és ne add fel!

Ábrahám, Mózes, Dávid király és a hit hősei mind úgy tudtak győzni, hogy elismerték gyengeségüket, a bennünk lakozó bűn elleni tehetetlenségüket, és külső, isteni segítséget igényeltek.

Ahogy Pál, aki farizeusként még úgy gondolta, hogy a szabályok aprólékos külső betartása a belső átalakulásához vezet majd, de a Jézussal való találkozás után felismerte:

„tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.” (Róm.7:18) „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm.7:24)

Az önmagával való sziszifuszi küzdelem és az önszuggesztiós módszerek helyett elfogadta és megvallotta, hogy őt csak az Isten képes megváltoztatni:

„Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.” (2Kor.12:9)

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil4:13)