Ha valaki szót fogad, örömet szerez



"Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét."


Pál szíve tele volt aggodalommal ahogy várta vissza barátját és egyben fiatal munkatársát, Tituszt. Vele küldte ugyanis a feddő szavakat is tartalmazó levelét. Vajon lesz-e foganatja? Megfogadja-e a gyülekezet, amit üzent nekik? Nem haragszanak-e meg rá, nem fordulnak-e el tőle, vagy ami még rosszabb, Istentől?

Szülőként, vezetőként sokszor érzünk hasonlót. Vajon a módszer, amit használtam, eléri célját? Nem voltam túl határozott? Nem okoztam fájdalmat, nem estem túlzásokba? Legyünk őszinték, előfordul, mert emberek vagyunk. Mindannyian tudjuk, hol hibáztunk. Ezért vagyunk annyira bizonytalanok és várjuk, hogy a jövő igazoljon bennünket. Vajon elég lett-e az idejében adott atyai figyelmeztetés? A szigorúságunk megóvta-e őt a veszélyek elkerülésébe, vagy átbillentette, hogy rosszabba hajszolja bele? Sokszor érezzük, mintha a penge élén táncolnánk manapság. Tele a világ a nevelésről, a vezetésről szóló szakkönyvekkel, tanfolyamokkal mégis sok a neveletlen ember, a cél nélkül, vezető nélkül kallódó. Ezért olyan jó, amikor valami beválik, vagy szleng szóval kifejezve, amikor végre valami bejön.

Pál örült, mert Titusz is örült és a gyülekezet is jól volt. Úgy látszott, minden rendben, a levél elérte célját. Ritkán megadatnak ezek a pillanatok, amikor megnyugszunk, megpihenünk és ilyenkor békesség van egy darabig. Tanuljunk meg ilyenkor örülni neki! Nem azonnal továbbrohanni, hanem élvezni az elért eredményt! Gyönyörködjünk a gyermekben, a munkánkban és adjunk hálát Istennek, hiszen mindez csak vele vált lehetségessé!