Reménykedj!


"Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet."
Zsoltár 71,12

Néha úgy tűnik nekem, mintha a reményt csupán valami végső, utolsó esélyként hagynánk meg magunknak. valahogy úgy, mint középiskolában, amikor nem készültem és kiderült, hogy dolgozat jönne és az egyik osztálytársam odaszólt: Reménykedj, hátha nem írunk!

Vannak, akik azt gondolják, hogy a remény a gyengék és a gyávák végső mentsvára, pedig nem így van. Ha annak tekintenénk, magát a reményt ölnénk ki a saját szívünkből. Mert ha csak akkor van szükségünk rá, amikor nincs esély, akkor mi erősít majd meg minket? A véletlen? A szerencse? Akinek nincs reménye az lesz babonás, vagy hisz a végzetben, de szinte soha Istenben.

Éppen ezért mi keresztények legyünk erősek, bátrak, vagy elesettek, rászorulók a remény mindig kell nekünk. A remény ugyanis nem más, mint Istenbe vetett bizalom alapja, vagy más néven a hitre vezető út. Hát nem úgy kezdődött, hogy elfogadtunk valamit Isten nekünk tett ígéretéből és az teljesedett? Ez a valóra válás indított el bennünket a hit útján. Aztán jött a következő ima, majd az azt következő és a sok imatapasztalat biztos alapokra állított minket. Megértettük, hogy Megváltónkra mindig számíthatunk. A hívő ember számára a remény mindennapi kenyér, állandó tapasztalat, ami hálát csepegtet a szívébe és ez ösztönöz bennünket arra, hogy dicsérjük érte Istent.

Hiszen minden reményünk végül Jézusban vált valósággá!
https://www.youtube.com/watch?v=8Wvt6El2NOY