Isten a szabadító



„Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem; Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg.”
(44. Zsoltár 7-8. vers)

A véráztatta földi történelem során sosem leselkedett annyi veszély az emberiségre, mint manapság. Az egyre több háború, növekvő bűnözés, terrorizmus, a globális felmelegedés következtében egyre gyakoribb és egyre súlyosabb természeti katasztrófák, fajok kipusztulása, ökológiai válság…

Nem csoda, hogy mindenki szeretné tudni, hogy hol van, és mi a megoldás. Fegyvervásárlás? Önvédelmi tanfolyam? Elvonulva élni a vadonban? Építeni, vagy vásárolni egy világvége bunkert? Esetleg a mars utazás?

A probléma, hogy ezek, mind csak pillanatnyi megoldást nyújtanak. Mert még ha sikeresen védekezünk is a külső támadásokkal szemben, de saját rossz természetünkkel, jellemhibáinkkal, bűneinkkel nem bírunk leszámolni, sőt, továbbörökítjük azokat.

Éppen ezért jó lenne felismerni és elismerni, hogy az igazi ellenség, nem a másik ember, „nem test és vér” (Ef.6:12), de még csak nem is az Ősellenség, hanem mi magunk. Ahogy Pál írja: „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” (Róm.7:18-19)

Így, amit igazán tehetünk, hogy vele együtt kiáltunk fel: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm.7:24)

Legyen válaszunk a ma viszontagságaiban és mindörökké:

„Szeretlek Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem.” (18. Zsoltár 3-4. vers)