reggeli dicséret

“…hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.” Timóteusnak írt második levél 4. fejezet 2. vers Amikor gyerek voltam, egy gyülekezetben egyik testvér elmondta, hogy valamelyik nap találkozott egy másik felekezetbe tartozó szomszédjával. A beszélgetés gyorsan abba az irányba terelődött, hogy ez a szomszéd rossz helyen van, és beadta a derekát Sátánnak. Amikor megkérdeztük, hogy miért ezt mondta neki, a fenti igével válaszolt. Nekem valahogy sosem stimmelt ez a válasz. A kulcs megint a folytatásban van. Pál nem csak annyit ír, hogy vágd a másik ember fejéhez a szerintem összetartozó, általam értékesnek tartott részleteket a Bibliából (és egyéb irodalomból). Azt mondja, hogy mindig legyél kész Istenről beszélni, akkor is, ha épp kellemes, akkor is ha épp kellemetlen (neked). Használd ezt arra, hogy rámutass a buktatókra, és segítsd a másikat Isten felé. Vedd elő, és bíztass vele. A kérdés ugyanaz, mint a jól

 "Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" Máté evangéliuma 10. fejezet 16. vers A mesékben az ordas ragadozó sokszor felcseréli árulkodó bundáját egy álruhára. Az egyik mesében a nagymama ruháját húzza magára, míg a másik mesében báránybőrbe bújik. A gonosz már csak ilyen: eladja magát a legpozitívabb színben, és jóként tetszeleg. Hiszen a bárányról és a nagymamáról mindenkinek csak a szelídség és a kedvesség jut eszébe! A farkas persze ragadozó, és minden csak nem kedves... Sokszor mondják, hogy Jézus országa feje tetejére állított királyság. Egy olyan hely, ahol a szegények gazdagok, ahol a sírók az örülők, és az éhesek a jóllakottak. Talán nem meglepő ezek után, hogy Jézus felcseréli a mesebeli álruhát - jobban mondva álbundát: a juhokat küldi a farkasok közé! Nem épp életbiztosíték. A napokban olvastam egy érdekes bejegyzést egy agrárszakos angol egyetemistától, akit különösen érdekelt

"Istenünk, büntesd meg őket! Mert tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt; nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk!" A krónikák második könyve 20:12 Júdeát az ellenség hadserege fenyegeti. Annyian vannak, mint a sáskák, ellepik a belátható horizontot. Ha rájuk néznek, a félelem a legjobb harcosoknak is a csontjáig hatol. A hírt szélsebesen viszik Jósafát királynak, aki tehetetlenül áll az országára leselkedő veszély előtt. Egy évszázados, kezeletlen probléma újra, meg újra felüti a fejét az edómiak, ammóniak és moábiak személyében, és a fenyegető veszély most is, ahogy megannyiszor, megoldhatatlannak tűnik. Jósafát jó király volt, "az Úr Jósáfáttal volt, mert ősének, Dávidnak a korábbi útjain járt" ( A krónikák második könyve 17:3 ). Egész Júda területén az Istenbe vetett hitet erősítette a népben, lerombolta a bálványoknak állított oltárokat, és a szent fákat tövestül kivágatta. ( A krónikák második könyve 17:6 ; 19:3 ) Új

„Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.” ( Jelenések könyve 3 . fejezet 5 .vers ) 1944 ősze, Krakkó. Az Emalia nevű zománcgyárat tulajdonosa, Oskar Schindler épp átköltözteti a morvaországi Brünnlitzbe. De mi lesz a munkásokkal? Azzal a több, mint ezer zsidóval, akik addig a plaszow-i koncentrációs tábor szörnyű körülményei helyett az üzemben leltek menedéket? Schindler asszisztenseivel, Itzhak Sternnel és Mietek Pemperrel egy névsort állított össze, melyben a mintegy ezer zsidó kényszermunkást úgy tűntették fel, mint a náci Németország számára nélkülözhetetlen munkaerőt, megmentve őket ezzel biztos pusztulástól. Ez a sokak által ismert névsor  ’Schindler listája’-ként vonult be a történelembe. Elképzelted már, micsoda vívódás lehetett számukra ennek a listának az összeállítása? Hogy ki kerüljön fel és ki az, aki már nem fér fel a listára? Micsoda felelős

„Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékban lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatos lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” Ézsaiás könyve 57.fejezet 15.vers   Hanna összetört. A 15 éves lány nem igazán tudta, hogy kihez fordulhatna bánatában. Egyik este, a sötét szobában lerogyott az ágya mellé és becsukta a szemét. Újra és újra lejátszotta a fejében az elmúlt évek képkockáit. Azokat a képkockákat, amelyek egyáltalán nem szívderítőek. Hanna könnyezni kezdett.  Heves szívdobogással, könnyeivel küszködve, összekulcsolt kézzel szavakat intézett Istenhez. Megkérdezte tőle, hogy miért kell ez a sok szenvedés? Miért halnak meg azok, akik még élhetnének? Miért kell a sok könny, a gyász, a fájdalom és az elválás? Miért vannak bántalmazó emberek? Miért nincs béke? Annyi ehhez hasonló kérdés futott át a gondolatain. Észre sem vette és a szíve még hevesebben kezdett dobogni. Nyugtalan lett. A könn

"Jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése. Jobb türelmesnek lenni, mint kevélynek."  Prédikátor könyve 7. fejezet 8. verse Nagyon leegyszerűsítve az életben vannak jó és rossz dolgok, amiket átélünk. Mindannyian szeretjük az egyiket és alig várjuk, hogy megtörténjenek velünk, míg a másikat elkerülnénk, ha lehetne. A legtöbb esetben azonban ez nem lehetséges. Az élet halad előre, a napokat megállítani nem lehet, bármi legyen is, annak mindig lesz kezdete és vége. Miért gondolhatja azt a bölcs király, Salamon, hogy minden dolognak jobb a vége, mint a kezdete? Hiszen, ha jó dolgok várhatóak, alig várjuk a kezdetüket, türelmetlenek vagyunk és azt szeretnénk, bárcsak sohasem lenne vége. Míg a rossz dolgokat egyáltalán nem várjuk és azt szeretnénk, ha mielőbb véget érnének. Dávid fia, a Példabeszédek szerzője jól ismerte minden dolog természetét. Tudta, hogy mindkettő hozhat az életünkbe ezt is, azt is. Mert a rossz dolgokból is jöhet jó, ha megtanítanak a számunkra valamit é

„Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap, mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg. Hallgass rám, fiam, légy bölcs, és irányítsd szíved a helyes útra! […] Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!” Példabeszédek könyve 23:17-19, 26. Rettegtem az autóvezetéstől. Elkönyveltem magamban, hogy én erre képtelen vagyok, és nem is akartam megtanulni. Aztán jött a muszáj, és nekem el kellett kezdenem a tanfolyamot. Egy végtelenül kedves, pozitív, talpraesett női oktatót kaptam, aki felszínre hozta bennem a túl mélyen szunnyadó képességeket, és megtanított vezetni. Sosem felejtem el, amikor egyik alkalommal róttam a köröket a kis Fiat Puntojával a rutin pályán. Valami nagyon nem ment aznap, lehet, hogy a szlalom? Erre már nem emlékszem, de az biztos, hogy sosem tartozott a kedvenc feladataim közé. Sokadjára próbálkoztam a feladattal, amikor megszólalt mellettem az oktatóm: Ne az autó orráig nézz, hanem nézz előre! Oda, ahova menni szeret