...egészen idáig!
"Sámuel pedig fogott egy követ, felállította Micpá és Sén között, és elnevezte Eben-Háézernek, mert ezt mondta: Az Úr segített el bennünket egészen idáig!"
Az embernek véges a memóriája, és ezt mindenki nagyon jól tudja, éppen ezért több módszert is kitalált, hogy hogyan tudja ezt a véges memóriát megtámogatni. Ilyenek például az évfordulók, ünnepek, de ilyenek azok az emlékoszlopok is, melyeket az Ószövetségben Izrael népe alkalomról alkalomra felállított a fontosabb helyeken. Ilyen emlékoszlopot állított Sámuel is, melyet a Biblia tanúsága szerint “Eben-Háézernek” nevezett el, magyarul “a segítség kövének”. A mi életünkben is vannak ilyen emlékoszlopok, “segítség-kövek”, csak sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni őket.
Olyanok vagyunk, mint az a fiatalember, aki az ünnepi hétvége előtt még gyorsan be szeretne vásárolni a helyi bevásárlóközpontban, de ahogy ez lenni szokott, neki sincs sok ideje. Így hát autójával a parkolóba érve Istenhez fohászkodik: “Istenem, kérlek adj egy üres parkolóhelyet, közel a bejárathoz, hogy gyorsabban végezhessek a bevásárlással!” És még alig fejezte be az imáját, a bejárat melletti parkolóhelyről egy autó állt ki, ő pedig így folytatta: “Köszönöm, már nem kell, közben találtam egyet!”
Mi történik akkor, ha elfelejtjük, hova állítottuk fel az életünk “Eben Haézerjeit”? Ha elfelejtjük, hogy hány alkalommal kaptuk már meg Isten segítségét akár kértük, akár nem, vagy egyszerűen nem Istennek tulajdonítjuk a segítséget, mint ahogy az anekdotában szereplő fiatalember tette, akkor egy következő alkalommal, amikor nehézségekkel kerülünk szembe, könnyen úrrá lehet rajtunk az aggodalom.
Mert az aggodalom nem más, mint annak beismerése, hogy én kevés vagyok egy feladat megoldásához, sőt, mi több, senki más sem képes befolyásolni az eseményeket: ha abból mi negatívan jövünk ki, akkor az elkerülhetetlen és megoldhatatlan. Ha azonban emlékezünk Isten nagy tetteire, melyeket a múltban tett értünk, akkor elmondhatjuk Sámuellel együtt, hogy “Az Úr segített el bennünket egészen idáig” és ahogyan eddig tette, úgy fog tenni ezek után is.
Az emlékek legfőbb célja, hogy visszatekintve azt mondhassuk: Isten ott is velünk volt, és így tudhatjuk, hogy itt és most is velünk lesz. Nem a saját erőnkre vagyunk utalva, hiszen “egészen idáig” Isten kezében voltunk. Ezután is az ő kezébe tehetjük az életünket. Csak a következő alkalomról se felejtsünk emlékoszlopot állítani!
