Ítélet szeretettel



"hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára,..."

Filippi 1,10

Mi emberek könnyen ítélkezünk. Persze nem mindenki és nem mindenkor, mert vannak kivételek és tanulunk a hibáinkból is. A mai leckénk is pontosan ebben szeretne segíteni nekünk.

Pál elmondja, hogy óvatosnak kell lennünk, mert az ítélkezésünk, a döntéseink hatással vannak a jellemünkre és így a jövőnkre is. Azt már máskor is olvastuk, hogy a jó dolgok pozitívan, a rossz dolgok negatívan hatnak ránk, de itt most többről van szó. Arról, hogyan befolyásolja a jellemfejlődésünket az, hogy mit tartunk igaznak,  mit helyesnek, mit tisztának és mit nem.

Sokan, főleg azok, akik keresztény háttérrel rendelkeznek, gyorsan rávágják, hogy ez egyszerű. Minden jó, amit Isten igéje annak mond és minden rossz, ami ebbe nem tartozik bele. A törvény, a tízparancsolat, az egyházi szabályok segítenek bennünket. Mai korunk embere azonban nem tudja elfogadni ezt az érvelést hiszen világunkban nincsenek abszolútumok, mert minden érték viszonylagos. Mindenki maga tudja, hogy neki mi a jó, a szép, az igaz és sorolhatnánk. Sőt, már Jézus korában is baj volt az ítélkezéssel. Lásd a parázna nő esetét... Ezért egy kicsit bajban vagyunk, de ne csüggedjünk, nem maradunk tanács nélkül. Pál szerint van valami, ami ezen is átsegít minket.

Ez pedig nem más, mint a szeretet. A 9. versben a következőket mondja: " imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel". Vagyis nem csupán a szeretet érzése, hanem annak megismerése, megtanulása, gyakorlatának elsajátítása, ami megértő, együttérző emberekké tesz bennünket.

Megítélni a dolgokat, megítélni az embereket csupán a szeretet szemüvegén keresztül szabad. Ha hiányzik belőlünk mindez, akkor az igazság alkalmazása lelketlen kemény módszereket hoz magával. Akkor ítéleteink eltorzulnak, használhatatlanná válnak. A megítélésünk, ami alapján tájékozódunk félrevezet bennünket. Könnyen a farizeusok székében találhatjuk magunkat, akik bőszen hajtogatták az igazságot, de alkalmazni leginkább csak másokkal szemben tudták, önmagukra nézve sohasem. Ha így teszünk vakok maradunk. Szerettünk szemrehányásában - Hol voltál ilyen sokáig! - nem látjuk meg a ragaszkodást - Hiányoztál, nem voltál itt, úgy vártalak! Ha csupán a zsörtölődésből ítélünk, elveszíthetjük azt is aki közel áll hozzánk. Nézzünk mindig mindent a szeretet szemüvegén át! Akkor a sokat fecsegőben megtaláljuk az elesett magányos embert; a csendes, visszahúzódó, bizalmatlanban a valamikor megbántottat; a cinikus kételkedőben a kiábrándult, reményvesztettet; az arrogáns, erőszakosban azt, akinek kevés önbizalma van. Tatiosz* szavaival: "Az igaz ember felismeri a lepkét a hernyóban, a sast a tojásban, a szentet az önző emberben."

(*Tatiosz~ görög bölcs, Kr.e. III. sz, Chiosz szigetén élt, életéről keveset tudunk. A szeretetről írt könyve nyomán tisztelői neki tulajdonították a klasszikus görög emberszeretet tanának megalkotásárt.)