szerda, május 14, 2014

Bűnbocsánat, megigazítás



„Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata: És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul.”
(Apostolok cselekedetei 13. fejezet, 38-39. vers)

Egy fiatalembert „a bűntől való szabadulás és az Istennel való megbékélés utáni mélységes vágy arra késztetett, hogy kolostorba vonuljon, és szerzetesi életet éljen.

A legmegalázóbb munkát kellett végeznie. Megkövetelték tőle, hogy házról házra járva kolduljon. Ezek az alantas szolgálatok mélységesen sértették természetes érzéseit. De türelmesen elviselte ezt a megalázást, mert azt hitte, hogy erre bűnei miatt szükség van.

Minden percet, amit napi feladatai megengedtek, tanulással töltött. Inkább nem aludt, és még a szűkös étel elfogyasztására is sajnálta az időt. Mindennél nagyobb örömet talált Isten Igéjének kutatásában.

Rábukkant egy Bibliára, ami a kolostor falához volt láncolva, és ide sűrűn eljárt. Amikor még inkább meggyőződött a maga bűnös voltáról, arra törekedett, hogy saját cselekedetei által bűnbocsánatot szerezzen, és békét találjon.

Szerfölött önmegtartóztató életet élt. Böjtöléssel, virrasztással és önsanyargatással igyekezett megzabolázni bűnös természetét, amelyen a szerzetesi élet semmit sem javított.

Igazán kegyes szerzetes voltam - mondta később. Szigorúbban követtem rendem szabályait, mint azt ki tudnám fejezni. Ha egy szerzetes egyáltalán elnyerheti a mennyet szerzetesi cselekedetei által, én minden bizonnyal jogot szereztem rá... Ha ez még sokáig tartott volna így, halálra sanyargattam volna magam.

Kis idő múlva a pápa egyik rendelete bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik térdelve megmásszák "Pilátus lépcsőjé"-t, amelyen a legenda szerint Megváltónk leereszkedett, miután távozott a rómaiak tárgyalóterméből, és csodaképpen Jeruzsálemből Rómába került.

Fiatalemberünk egy napon áhítatosan kapaszkodott fel ezen a lépcsőn, amikor hirtelen mennydörgésszerű hangon ezt hallotta: "Az igaz ember... hitből él" (Róm 1:17). (E.G.White; Nagy küzedelem 111-113.o.)

Igen, ez a történet Luther Mártonról szól, akinek lelkében ezután ez az Ige soha nem szűnő súllyal élt. Ettől kezdve tisztábban látta, mint valaha, milyen nagy tévedés az emberi cselekedetek üdvözítő erejében bízni, és milyen nagy szükség van a Krisztus érdemeibe vetett állhatatos hitre.

Így szólít fel ma Isten Igéje arra, hogy hagyd abba az önsanyargatást, és hit által kapaszkodj bele Jézus feléd nyúló megbocsátó kezébe.