hétfő, január 21, 2013

Az Úrban bízók áldása


„De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, és akinek bizodalma az ÚR. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, levele zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
Jeremiás 17:7-8

Mennyit ér egy üveg víz? Az attól függ hol vagy, és milyen körülmények között. Sajnos, van úgy hogy annyira el vagyok foglalva dolgaimmal, hogy elfelejtek inni. A szervezetem persze aztán jelez, és bepótolom a hiányzó folyadékmennyiséget. Kimegyek a konyhába inni egyet, vagy ha úton vagyok előveszem a flakonomat a táskámból, vagy az autóban az ülés alól… és iszom. A víz ma Magyarországon szinte mindenhol kiváló minőségben elérhető.

Amikor volt alkalmam végigjárni Palesztina tájait, megtanultam értékelni a vizet. Amikor a pusztai forróságba kiszálltunk a buszból, minden korty vizet beosztottam és értékeltem. Ott a víz nem magától értetődő és nem mindig és mindenhol elérhető. Ott, akkor kincset ért ugyanaz a flakonnyi víz, amit itthon észre sem veszünk.

A mai útravalónk kétféle emberről beszél. Az előző néhány vers azt mondja, hogy aki az emberekben bízik olyan, mint „a cserje a pusztában, amely nem látja, hogy jó következnék, hanem sivár helyen lakik a sivatagban, kopár és kihalt földön.” (6.v.) 

Az Úrban bízó férfi (és nő, és gyermek, és fiatal…), ezzel szemben olyan, mint egy folyóvíz mellé ültetett fa. A legnagyobb szárazságban is zöld marad, mert gyökere képes a mélyről felszívni az életadó vizet.

Amíg nincs „szárazság” – válságok, nehézségek, próbák, addig nem látszik lényeges különbség. De eljön az idő mindenki életében, amikor a maga erejére nem számíthat – és amikor más ember sem segíthet. Egy fa is, talán egy ideig megáll víz nélkül, de aztán menthetetlenül elszárad, és egy nagyobb viharban kidől.

Ma gondolkozzunk el komolyan azon, hogy kiben bízunk a leginkább. Mire alapozzuk az életünket, a jövőnket? Milyen mélyen gyökereztünk meg Krisztusban? Magunkba szívjuk-e naponta Isten „élő vizét”, a Szentlélek megújító erejét?