vasárnap, december 26, 2010

Ima, mint eddig soha

"Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgy hogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
Apostolok Cselekedetei 16:25-31

Néhány szelet beigli maradt már csak a tálcán egy-két törött lábú mézeskalács-figurával. Az ünnep utolsó napja, és már te is kezdesz némán visszalépni a hétköznapok világába. Magad mögött hagyod az advent csendjét és békéjét; mész, mert menned kell tovább. Vár rád a következő akadály, egy újabb hét, nemsokára pedig egy újabb hónap, egy következő év.

Mielőtt fejest ugranál a tengerbe, kérlek, állj meg néhány percre. Ma reggel, mielőtt innen tovább indulnál az agyadban lévő terveket és a mindennapok kihívásait követve, énekelj velem! Egyszerű szavaiddal, az ének dallamán keresztül imádkozz a menny Istenéhez!

Énekelj Istennek úgy, mint még soha. Énekelj arról, ami a szíveden van, amit érzel, amit gondolsz, aminek örülsz, amitől rettegsz. Énekelj a vágyaidról, titkos álmaidról, arról, amit iránta érzel, és arról a helyzetről, aminek a kellős közepén állsz némán és értetlenül.

Énekelj, és Isten nem hagyja válasz nélkül! Falak, akadályok, börtönök omolhatnak le körülötted, és ha fizikailag nem is történne semmi, a szívedben akkor is érzed: szabad vagy. Szabad vagy, hogy higgy az Ú Jézusban, hogy érezd az ölelését, a jelenlétét, a vele való közösséget az életedben. Szabad vagy, hogy rábízd az életed, és bármit hoz az a bűvös 2011, te tudsz majd énekelni. Lehet, hogy a fájdalom csal közben könnyeket a szemedből, vagy az örömtől nevetsz, de énekelsz Istenhez, és Ő válaszol!