vasárnap, szeptember 19, 2010

Egy falat kenyér

"A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek."
Példabeszédek könyve 22:9

Szeretnél hinni az emberi jóindulatban, de annyi csalódás ért már. Valaki odajön hozzád, és kér kereken öt forintot, adsz neki egy húszast, és ő buzgón áldat téged az Istennel, hogy megvan a napi felese, és még pénze is marad. Állsz a pályaudvaron a sorban, hogy jegyet vegyél a vonatra. Odalép valaki, és hozzád esdekel. Te a kezébe nyomsz egy gyönyörű, hatalmas almát, amit otthon szerettél volna a méltóságteljes nyugalomban elfogyasztani, de ő közli veled, hogy megvár, míg megveszed a jegyet, mert neki nem a gyümölcs kell, hanem az a papír, az a fém... Végül egy férfi közli veled a buszmegállóban, hogy nem kertel, nem hazudik, ő alkoholra gyűjt; ki tudnád segíteni?
 
Legszívesebben kiáltanál, hogy ez nem lehet igaz! Mi lett veled, EMBER? Hol van a méltóságod? Hol a józanságod? Hová lett az életed? Nem mondhatom meg, és nem is akarom, hogy adj-e pénzt a koldusnak, vagy sem. Ez is olyan kérdés, amire nem lehet fekete-fehéren igent vagy nemet mondani.
 
Csak arra kérlek, mondj egy imát velem együtt, hogy ma és holnap, és azután is jóságosak tudjunk lenni! Imádkozz velem együtt azért, hogy Istené legyen a szívünk, hogy áldására legyünk ennek a világnak, hogy legyünk fény a sötétben, és tudjunk adni a kenyerünkből az éhezőnek! Imádkozz ma velem együtt azért, hogy legyen vége a gonoszságnak, és végre jöjjön el az Isten országa!
Ámen.