szombat, október 17, 2009

Vigasz fásultság ellen

„Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.”
Zsolt. 23.3-4

Itt az ősz, most már végérvényesen. Borongós, hűvös időben, szürke esőben még a kedvünk is fagyos. Sajnos nem érkeznek jó hírek hozzánk életünk gondjaival kapcsolatban sem. A válság tovább tart, a megszorítások éreztetik hatásukat, itt az új influenza és nagy a kilátástalanság mindenfelé. A fásultság érzése úgy telepszik ránk, mint hideg októberi éjszakákon a köd. Vidámságból, gondtalan életörömből mostanában igencsak hiányt szenvedünk. „Minek is örülhetnék?” – gondoljuk. – „Most volt az éves-elszámolás, és rá kellett fizetni! Nagy a létbizonytalanság.”

Mekkora őrültség ilyenkor ezt olvasni: Isten, lelkemet felüdíti, vagy ahogyan a régi Károli-féle fordítás mondja: megvidámítja. – Hát ki tud ilyenkor nevetni? – És: kész bármikor megvédeni, még akkor is, ha közelít a gonosz halál. – Hisz életveszély egész életünk!

Vajon valóban elég a nyugodt lelkiismeret, az igaz úton vezetettek lelki békéje? Elég lenne Isten állandó, megnyugtató jelenléte a legnagyobb próbák idején? Bízhatunk a nagy pásztor botjában, ami ha kell, véd; vagy éppen terel? Vajon mindez elég lehet, és a hit nem valami gyenge, csendes őrület?

Hacsak… Hacsak nem a tapasztalat mondja ezt.
Restás László