hétfő, szeptember 21, 2009

Védelmet ígér az Úr

„Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhová mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítettem, amit megígértem neked.”

Mózes 1. könyve, 28:15

Ahhoz, hogy ne értsük félre Isten szavát, sokkal nagyobb rálátással kell néznünk egy-egy ígéretet. Jelen estben én visszamennék egészen a 12. fejezet első verseihez: (1Móz. 12.1-4a) „Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki…”

Az emberiség történetének még az elején vagyunk. Ádámtól és Évától kezdve kis túlzással név szerint ismerjük az embereket. Túl vagyunk a bűneseten, a gonoszság és a gonoszok elszaporodásán és az özönvízen. Majdnem elkészült a bábeli torony, az emberek szétszéledtek a földön.
Noé egyik fiának, Sémnek a nemzetségét olvasva (1Móz. 11. fejezet) találkozunk először Abrám (később Ábrahám) nevével. A családfa részletezése után találjuk Abrám elhívásának történetét.

Isten elhívott egy embert, akivel különleges terve volt. Nagy nép atyjává szerette volna tenni. Isten a bűnnel fertőzött világban egy népet akart magának, akik őt tartják a Mindenható Istennek, akik őt követik, imádják, neki szolgálnak. Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, melyben biztosította áldásáról, és arról, hogy ő is Isten áldásának közvetítője lesz.
Az áldás és az ígéretek tovább szállnak Izsákra, a megígért késői gyermekre, majd Izsák és Rebeka gyermeke, Jákób lesz az áldás további hordozója. Ezek az ősatyák egyszerre voltak hazug és csaló emberek, ugyanakkor hithősök és példaképek.

Isten szuverén joga, hogy kit milyen feladattal bíz meg. Ő dönti el mikor, hová küld valakit, és milyen helyzeteket tervez útjába, melyekkel próbára teszi. Egy dolgot mindenképpen látni kell. A szövetségnek két fele van. Isten állja a szavát, az ember nem mindig. Isten áldást ígér, de az a döntés, a hit a mi részünk. Ha Ábrahám elbukik hitpróbájában, ha Jákób nem fogadja el Isten szövetségét és nem tesz fogadalmat Istennek, akkor ők sem élvezik minden körülmények között Isten oltalmát.

Bár Jákób visszatérhetett hazájába, meg kellett vívnia a maga harcait becsapott testvérével, Ézsauval, saját lelkiismeretével és végül Istennel. Győzött a küzdelmeiben és nem állt útjába Isten tervének. Isten nem üdvösségre és örök életre választotta ki (bár nyilvánvaló Isten szándéka), hanem feladattal, küldetéssel látta el, és ehhez adta ígéretét.
Ha Isten útján járunk, velünk marad és megoltalmaz. Ebben bízhatunk.