hétfő, augusztus 17, 2009

Az erőtlen ereje

„De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.”

(2Korinthus 12:9)

Áldott lehetőség az írott szó, mert befolyása olyan messze ható, hogy fel sem fogjuk. Pál írásaiért azért is vagyok hálás, mert intelligensen őszinte és amikor magáról beszél, akkor is Istent dicsőíti. Szavait talán méltatlanul ritkán idézzük. Pedig lenne mit, és lenne miért. Pál egy megtért ember. Megváltozott gondolkodásának megújulása által. A megtért ember még a saját terheiben, töviseiben, keserveiben is meglátja Isten jó szándékát.

Pál egy sok-tálentumos szolgája volt Istennek, és mint ilyen embernek rendkívüli megtapasztalásai és próbái is voltak. „Öreg harcosként” többet élt meg egyedül, mint egy tucat hívő együttvéve. Tudta ezt ő is, tisztában volt vele. Nem gondolta azt, hogy szolgálata az ő érdeme, az ő dicsősége. Porba rogyott a vakító fényességben rejtőző Krisztus előtt, és ez megtette újra és újra.

A keresztség rivaldafényben történik, de a megtérés, a napi szolgálat sokszor sötétben és egyedül. Isten jól ismeri zabolátlan emberi természetünket, ezért mielőtt igába fogna „betör” bennünket, hogy erejét és irányítását értékelni tudjuk. Istennek biztosan van egy külön tövis raktára, melyeket személyre szabott csomagba rendezve ad nekünk. Testi-lelki gyengeségeinken keresztül , körülményeken és embereken keresztül kijózanít, ha szükség van rá. Isten ereje nem ér célhoz, ha mi erőlködünk.

Azt is észre kell vennünk, hogy nem elsősorban Isten erejére van szükségünk, hanem az Ő kegyelmére.
A kegyelemben ugyanakkor mérhetetlen erő van, mert megtérésre, üdvösségre vezet. És mi igényel nagyobb erőt a világon, mint egy ember énjének a legyőzése?