kedd, augusztus 18, 2009

Áldás

És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy” Ésaiás 58,11

Olyan sokszor halljuk és mondjuk egymásnak, hogy „Az Úr áldjon meg”.

Mit kívánunk ilyenkor?

A Biblia tanítása szerint az áldás minden testi és lelki jó, amit Isten az embernek adhat. Minden áldás forrása maga Isten. Az Ő végtelen szeretetéből nekünk mindenféle jót akar ajándékozni. Tehát nem mi adjuk az áldást, mi csak hirdetjük, hogy Isten áldást akar adni. Mi csak kívánhatjuk egymásnak, hogy Isten áldja meg, és kérhetjük az áldást a magunk számára, de az áldást mindig Isten adja.

A ma reggeli igénkben nincs benne az áldás szó, de amikor elolvassuk szinte látjuk, hogy Isten felemeli a kezét és megáld bennünket. Ő ezen az augusztusi napon bátorít, erősít Téged. Egy olyan képet használ, ami így nyár végén elég gyakori. Valamennyien tapasztaltuk már, hogy eső nélkül minden kiszárad, a föld kicserepesedik, a növények, még a fű is megsárgul.
Én is átélem ezt gyakran a hétköznapokban. Néha úgy érzem semmihez nincs kedvem, teljesen kiszáradtam. Úgy érzem, mintha minden ellenem fordult volna. Ilyenkor Isten az Igén keresztül szól hozzám, mint ma is. Olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízfolyás, melynek vize el nem fogy. Magamat nem tudom kihúzni a gödörből. Ekkor a figyelmem az ige első szavára irányul. „És” – mintha folytatna valamit. Vajon mit üzen az előtte lévő igében Isten?
A 10. versben ezt találjuk:
„Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És ….”

Így már teljes fényében ragyog előttem a mai ige!
Megyek keresek valakit, aki még inkább „kiszáradt”, akit erősíteni, vigasztalni kell. Keresek valakit akinek bátorításra van szüksége, és tudom azt, hogy jön a frissítő zápor.