Mit kíván tőled Isten?


„Megmondta neked, ó ember, hogy mi a jó, és mit kíván az Úr: Csak azt, hogy igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot és alázatosan járj Isteneddel.” 
(Mikeás 6:8.)
Mit kíván az Úr?

CSAK AZT! És felsorol három nagyon fontos dolgot. Gondolkodtam azon, mit jelenthet „cselekedni az igazságot”. Megnéztem két másik fordítást, és ezt találtam;
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. (Új prot.)

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” (SzIT)

Tehát az első, amit az Úr kíván, hogy tedd kézzel foghatóvá az igazságot, élj törvény szerint. Számomra ez azt jelenti, hogy ne csak a számmal valljam, hogy vallásos vagyok, hanem teljes szívemből váltsam tettekre a hitpontokat. Más szóval, ne vallásom legyen, hanem hitem. Pedig sokkal könnyebb valamilyen valláshoz tartozni, aztán mell döngetve vallani: Én ilyen és ilyen vallású vagyok – mint hittel megélni, amire a Szentírás tanít. Az Úr ez utóbbit kívánja tőled.

A második, hogy szeresd az irgalmasságot. Az irgalmasság lehajoló szeretetet jelent. Szeretve hajolni a másikhoz, úgy, hogy közben megesik rajta a szívem. Jézus tökéletesen bemutatta, hogy ezt hogyan kell tenni. Figyeljük Őt, és kövessük példáját.

A harmadik, amit vár tőled az Úr, hogy légy alázatos. Nem könnyű! Nem azt kéri, hogy légy alázatoskodó, mert az könnyen megy! De folyamatosan alázatosan járni, a másikat különbnek, fontosabbnak tartani magadnál, nos, ez valóban nagyon nehéz. Ó-emberünk kegyetlenül tiltakozik ez ellen.

Mindannyian szeretnénk boldogok lenni, és a környezetünkben is jó lenne minél több boldog embert látni. Íme, a titok:
Élj törvény szerint, váltsd tettekre az igazságot, és járj alázatosan a te Isteneddel.