szerda, február 17, 2016

Isten szeretete bennünk



Az Istent soha senki nem látta; Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.
(János apostol első levele 4. fejezet 12. vers)

Meglátni az Istent… mily sokan vágytak rá. A pátriárkáktól kezdve, Mózesen „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.” (2Móz.33:18), Filepen „Uram, mutasd meg nékünk az Atyát!” (Ján.14:8) keresztül egészen korunkig, „ha van Isten, mutasd meg hol található!”

Az ismeretlen Isten

Tegnap láttam az Istent.
Egy koszos pályaudvaron
áldó kezét kérdőn
nyújtotta felém.

„Nem volt szép alakja,
sem ékessége”,
de fodrozta ruháját
a bársonyos napsugár.

Szelíd szemében
kétezer éves
szenvedés feszült.

És én lehajtott fejjel
rohantam tovább.

Bizony a mindennapi nagy rohanásban, nem, vagy csak alig vesszük észre társunkban Isten jelenlétének lenyomatát. Pedig oly világos a példázat:

„Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?”

„És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:37-40)