csütörtök, október 22, 2015

Az Úr nevét viselni

„Ha rátaláltam igéidre,
eledelemmé váltak;
igéd nekem örömöm
és szívem vidámsága lett;
mert a te nevedet viselem,
Uram, Seregek Istene!”
Jeremiás könyve 15:16
        (Neovulgata)

A neveknek az ókorban – épp úgy, mint az indián-regényekben – különös jelentőséget tulajdonítottak. Ádám „ember” jelent; Jákób születésekor a „csaló” jelentésű nevet kapja, de ezt Isten Izraelre, „győzőre” változtatja; Jézus neve „szabadítót” jelent – és még hosszan lehetne folytatni a sort. Jeremiás próféta arról beszél, hogy az Úr nevét viseli. Jirmöjáhú annyit tesz „Jahve alapít”, vagy „Jahve létrehoz”. Vajon hogy viszonyult a próféta a nevéhez? El tudom képzelni, hogy szülei már gyerekkorában elmagyarázták Jeremiásnak, hogy a név, amit visel, felelősséget is jelent, melyről sosem szabad elfeledkeznie.

Egy történet jut erről az eszembe. Nagy Sándor egy éjjel nem tudott aludni, így elhatározta, hogy végignéz a táboron. Ment őrhelyről őrhelyre, és mindenhol röviden elbeszélgetett a strázsáló katonákkal, akik boldogok voltak, hogy a nagy hadvezér megszólította őket. Az egyik poszthoz érve azonban azt látta Nagy Sándor, hogy az őr alszik. Mérgesen rákiáltott:
– Hogy hívnak téged katona?
A katona fölriadt álmából, és rémülten látta, hogy hadvezére áll előtte. Remegő hangon válaszolt:
– Sándor a nevem.
Nagy Sándor még erélyesebben kérdezett vissza:
– Nem hallottam katona, mi a neved?
A katona összeszedte összes bátorságát, és hangosabban válaszolt:
– Sándor.
– Katona! Két választásod van. Vagy megváltoztatod a neved, vagy pedig olyan életet élsz, amely méltó ehhez a névhez!
Úgy tartják, hogy ez a katona lett később Nagy Sándor egyik legbátrabb harcosa.
        Keresztyénként Krisztus nevét hordozzuk. Vajon érezzük ennek a súlyát? Vajon úgy válaszolunk, úgy cselekszünk, ahogyan Jézus tenné a hegyünkben? Legyünk magunkhoz őszinték, nem mindig. Sokszor megfeszülünk, és próbálunk jók lenni, és talán sikerül is egy-két órára, vagy egy-két napra, de aztán egy váratlan helyzetben – magunk sem tudjuk miért – olyant mondunk, vagy olyant teszünk, ami egyáltalán nem méltó Krisztus nevéhez. Miért nem megy ez nekünk? Lehetséges, hogy rossz fronton küzdünk?

        Jeremiás nem a viselkedésről beszél az Úr nevének hordozása kapcsán, hanem Isten szavainak élvezetéről. A bűn elleni küzdelem legrosszabb módszere, ha megfeszülve, erős akarattal megpróbálunk jól viselkedni. Az ilyen hozhat némi változást, de legtöbbször csak külsőségekben, a probléma gyökeréig nem juthatunk el. Egy dolgunk van, ha meg akarunk szabadulni jellemhibáinktól, kutatni, olvasni és élvezni Isten igéjét. Jeremiás nem csak arról beszél, hogy tanulmányozzuk a Bibliát, hanem hogy az olvasást tegyük bensőséges tevékenységgé (váljon az ige „eledellé”), és találjuk meg benne azt, ami motivál minket (legyenek „örömteli” és „vidám” felfedezéseink Isten szavában). Röviden mindezt úgy lehetne kifejezni, hogy legyen élő kapcsolatunk Istennel. Ha ezt tesszük, Isten fog harcolni bűneink ellen, mi pedig szívből örülni fogunk a keresztyén életnek.