csütörtök, március 05, 2015

"Erőszakkal vannak tele az ország távoli zugai is!"

„Ne dobd oda gerlicédet a vadaknak, elesettjeid életéről ne feledkezz el végképp! Tekints szövetségedre, mert erőszakkal vannak tele az ország távoli zugai is!”
Zsoltárok könyve 74:19-20


„Erőszakkal vannak tele az ország távoli zugai” – ez a mondat akár egy helyi sajtótermékből is származhatna. Ukrajnában a tűzszünetet nem képesek betartani. Szíriában és Irakban az Iszlám Állam emberei végzik kegyetlen akcióikat keresztyének és siíta muszlimok ellen. Moszkvában a minap lelőtték az ellenzék vezetőjét, Borisz Nyemcovot. Nigériában civilek ezreit ölik meg a Boko Haram tagjai – legutóbb egy kivégzésről videót is föltettek az internetre. Vasárnap merénylet volt Kairóban. Észak-Korea két rakétát lőtt ki az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatozókra, és háborúval fenyeget. A januári Párizsban 12 ember lőttek le – egy szatirikus hetilap dolgozóit. Az esetet nemrég Koppenhágában is megpróbálták utánozni. És mindez csak egy gyors válogatás abból, ami 2015 első két hónapjában történt – „erőszakkal van tele az ország”. És a legtöbb esetben az erőszak áldozatai ártatlan, dolgozni akaró, békés polgárok, akiket vagy nemzeti hovatartozásuk miatt, vagy világnézetükből kifolyólag üldöznek. Ezek azok a szerencsétlen „gerlicék”, akiket a történelem a „vadak” elé vet zsákmányként.
Hova tart ez a világ? Hol van Isten, amikor ennyi borzalom történik mindenfele? Miért nem lép közbe, hogy megakadályozza ezeket a tragédiákat?

Philip Yencey 2007 áprilisában több száz diák előtt állt Virginia állam (USA) egyik egyetemén, akik egy eszét vesztett diák vérengzését éltét át néhány héttel korábban. Sueng-Hui Cho 32 diáktársát és egy tanárát lőtte le, végül pedig magával is végzett. Mit mondjon ilyenkor a lelkész, amikor az emberekben a harag, a gyűlölet, a fájdalom, a gyász és a torokszorongató sírás keveredik? Yencey ezt mondta:
„Az ember bizony néha szeretne bosszút állni, amikor sérelem éri. Egyik kedvenc szerzőm, Frederick Buechner íjra: »Nem én vagyok a mindenható Isten, de ha én lennék, akkor talán irgalomból megszüntetném a világ kimondhatatlan fájdalmát, vagy szintén irgalomból szanaszét rúgnám a világot nagy fájdalmával együtt.« Isten egyiket sem tette. Ehelyett elküldte Jézust és társunk lett ebben a világban a kimondhatatlan fájdalom között”.

Nincsenek válaszaink az „ország távoli zugait” is elárasztó „erőszak” által felvetett kérdésekre. De azt soha ne feledjük, Jézus eljött, hogy részese legyen a fájdalmas emberi sorsnak, és hogy biztosítsa ezáltal, ha másodszor is meglátogat bennünket, véget vet minden rossznak.