csütörtök, január 02, 2014

Isten lehelete

„De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi.”
Jób könyve 32:8

Jób könyvének 32. fejezetében föltűnik egy Elihú nevezetű fiatalember, aki eddig egyáltalán nem szerepelt. Saját beismerése szerint mindezidáig az idősek iránti tisztelet fékezte meg nyelvét, és csak figyelt, hogy mit mondanak Jób barátai, Elifáz, Bildád és Cófár, illetve, hogy hogyan védekezik a vádaskodásokkal szemben maga Jób. Mikor azonban azt érzékeli, hogy a barátok tapasztaltságuk és előrehaladott koruk ellenére sem mondanak bölcs dolgokat, nem bírja magába fojtani a szót. A bölcsesség – állapítja meg Elihú – a közhiedelemmel ellentétben nem feltétlenül jár együtt az idős korral.
Móra Ferenc Aranykoporsó című regényében Hierocles, Alexandria kormányzója Diocletianus, a császár elé járul, hogy elmondja neki zavaros elméletét világról és istenről, amelyet – vélekedik a kormányzó – ha elfogadna a császár, meg lehetne menteni vele a Római Birodalmat. Az író szemléletesen mutatja be az elvont filozófus és a gyakorlatias császár találkozását:
„[Hierocles] szájából megállíthatatlanul ömlött a császárnak érthetetlen szavak zuhatagja: a nusz, amely nemzé a pneumát és az aetont, az ennoia, a genesiurgnak nevezett csíra, a Jamblichus, Philo, Plotinos istenkereső iskoláinak nyomorú zagyvaságai. Amennyire bámulta, annyira unta a császár ezt a kimeríthetetlen tudományt, amellyel a művelt városkormányzó meg akarta menteni a birodalmat. A császár nem volt ilyen művelt, de okosabb volt.”
A Biblia több helyen is beszél arról, hogy a műveltség nem feltétlenül jelent bölcsességet is. Az ember sokszor hamis tényezőkhöz köti a bölcsességet. Ilyen lehet az idős kor, a sok tapasztalat, magas iskolai végzettség, vagy tekintélyes tisztség munkahelyen, vallási közösségekben. Ezek közül egyik sem rossz vagy megvetendő, de amikor az ember az élet nagy kérdéseivel szembesül – fájdalom, bántás, elmúlás, stb. – akkor többre van szükség az ezek által nyújtott ismeretnél.
Éppen Jób esete jó példa erre. A három barát, Elifáz, Bildád és Cófár rendelkeztek minden műveltséggel, amelyet egy jól képzett teológus, egy tapasztalt vallási vezető a hosszú évek során elsajátíthatott. Mégis Jób így jellemzi őket: „Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!” (Jób 12:2) Miért? Mert büszkék voltak saját bölcsességükre, miközben hiányzott belőlük az az „isteni lehelet”, amiről Elihú is beszélt. Tudásuk egy egészen egyszerű képlet bizonygatásában, alapos körüljárásában merült ki: ha jó vagy, Isten szeret és megjutalmaz; ha rossz vagy, Isten nem szeret és megbüntet. Ez jól hangzik ugyan, de nem igaz. Jób barátai műveltek voltak talán, de nem okosak. Isten irántunk érzett szeretetét nem befolyásolják tetteink, ő feltétel nélkül szeret.

Új év kezdődött. Vegyél egy mély levegőt, és kérd, Isten töltsön be avval az „isteni lehelettel”, mert egyedül csak az adhat eligazítást életedben 2014-ben is.