szombat, szeptember 21, 2013

Az intelem haszna

Az intelem haszna
Aki szereti az intelmet, szereti a tudást, aki pedig gyűlöli a feddést, az ostoba marad.”
(Példabeszédek könyve 12:1)


Van egyáltalán valaki, aki szereti az intést, a fenyítést? Van valaki, aki alig várja, hogy megfeddjék, megintsék őt mások? Aligha. Hogyan mondhatta azt Salamon, hogy „aki szereti az intelmet” – éppen Salamon, akiről úgy tudjuk, hogy rendkívül bölcs ember volt?
Lehet ezt a szöveget másként is érteni, mégpedig úgy, hogy az ember nem az intésben gyönyörködik, hanem alapvetően a tudás, az ismeret, az értelem után szomjúhozik. Tudja azonban, hogy ennek eléréséhez sok tanításra, intésre van szüksége. Az intelem csak eszköz a tudás eléréséhez, egyfajta nevelő.
»A legenda szerint a vadgalamb a szarkát kérte meg, hogy tanítsa őt meg fészket építeni. A szarka örömmel igent mondott, hiszen ki lehetett volna jobb tanítómester a fészeképítés tudományában, mint éppen ő, akinek a fészke igazi mestermű. Amint elkezdődött a tanítás, a vadgalamb rázendített: „túúúdom, túúúdom, túúúdom”. Egy darabig a szarka türelemmel viselte madártársa okoskodását. Nem sok idő után, azonban beelégelt a vadgalamb „túúúdományától” és mielőtt a fészeképítés végére ért volna, ezt mondta szürketollú barátjának: „Hát hat tudod, akkor csináld egyedül” – s magára hagyta társát. A népi hagyomány szerint ezért olyan szerény, befejezetlen a vadgalamb fészke.«
A történet képletesen ugyan, de jól bemutatja, hogy aki nem fogadja el a tanítást (legalább is a szarka így értelmezte a vadgalamb turbékolását), az buta marad. A tanulás folyamatához szorosan hozzátartozik a feddés, intelem, kiigazítás is. Aki tanulni szeretne, az legyen alázatos, s fogadja el a nálánál többet tudó, bölcsebb, tapasztaltabb ember tanítását.
Isten is időnként megfedd bennünket. Nem azért, mert öröme telik abban, ha bántást szenvedünk el, hanem a javunkra. A zsidókhoz írott levélben így beszél erről Pál apostol: „Testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” (Zsidókhoz írott levél 12:9-11).
A fenyítés, intés nem örvendetes, de szükségszerű. Nélküle nem jutunk el a gyümölcstermésre. Az előbbi szakaszban Pál apostol így ír: „Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, … fattyak vagytok, nem pedig fiak” (Zsidók 12:8). A fattyúhajtások nem hoznak termést, tehát haszontalanok.
Jézus ezt tanácsolja nekünk, akik a föld történelmének utolsó felvonásában élünk: „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg” (Jelenések könyve 3:19). Ebből az igéből megértjük, hogy a feddés nem ítélethirdetés felettünk, hanem egy újabb kegyelmi lehetőség számunkra az irányváltásra, életünk megjobbítására. A feddés, dorgálás, intés értünk van, és nem ellenünk szól!
Legyél buzgó te is és térj meg Istenhez! Lásd meg, ha lábad letért a helyes útról. Térj vissza arra az ösvényre, amely Isten igéje szerint helyes, és az örök életre visz! Imádkozz ma reggel ezért! Én is ezt teszem érted.