vasárnap, december 16, 2012

Az élet játéka


„Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.”
Pál második levele Timóteushoz 2:5

A játékszabályok rég a dobozban maradtak, és már senki sem gondol rájuk. Dobnak és lépnek, ütnek és fizetnek, büntető kártyát húznak, és már megint eléd kerülnek. Hatosok sora egymás után a cinkelt kockával, és te persze megint kimaradsz a dobásból. 

Talán belefáradva a szinte értelmetlennek tűnő játékba, belefáradva az igazságtalanságba, úgy gondolod, hogy Ő csak nézi ezt az egész szabálytalan küzdelmet, és mint a játék megalkotója, fejét csóválva konstatálja, hogy nem erre számított. Vagy esetleg kaján vigyorral arcán tenyerét dörzsöli, hogy te veszíteni fogsz. 

De Ő nem ilyen. Tudod, barátom, Isten nem maradt ki a körből. Beállt közénk, és engedte, hogy helyetted és helyettem üssék ki. Engedte, hogy helyetted és helyettem érjék szabálytalanságok, hogy hátrányba szoruljon, és veszítse el látszólag a játékot. Mert talán egy ponton úgy tűnt, hogy veszít, hiszen milyen győzelem az, ahol a főhős meghal? 

És igen, Ő ezzel aratott mindent elsöprő győzelmet. Megnyerte érted, neked a játékot, és a te bábúd már biztosan célba fog érni, mert Ő ezt kiharcolta neked. A győztesek között állhatsz, mert Ő végigvitte helyetted a pályát. 

A kérdés ma reggel az, hogy te is akarod-e ezt? Akarsz győzni? Akarsz célba érni? Ha igen, akkor fogadd el a Helyettes játékát, és hálából vedd elő újból a játékszabályokat: játssz, élj azok szerint. Ha igazán megérted, mit tett le Isten helyetted és érted az asztalra, akkor másként fogsz a néha hátráltató utasításokra nézni. Ha megérted igazán Isten érted hozott lépéseit, akkor te is beállsz önként a szabályos játékosok sorába, mert Isten Fia már győzött helyetted!