szombat, április 21, 2012

Két ország

„Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába,”
Kol 1,12-13

A Biblia nem kendőzi el a tényeket, nem szépíti az ember helyzetét, nem tünteti fel jobb színben jellemét. Ezért vádolják olyan sokan azzal, hogy túlságosan fekete-fehér, és mi, emberek, a színeket szeretjük.

Az ember Isten nélkül a sötétség, a halál országában él, ami azt jelenti, hogy lelki értelemben halott. Az ember életének nem természetes része a világosság, sőt, alkalmatlan a világosság megismerésére, a fényben való életre. Ha éreztük már azt valaki mellett, hogy milyen parányiak vagyunk, mert a másik annyira kiváló és rendkívüli, valamelyest érthetjük a különbséget, ami elválaszt bennünket Istentől és az Ő országától.
Isten kegyelme kétféle módon is megnyilvánult felénk, emberek felé, amiért hálásak lehetünk. Az első, hogy megszabadított bennünket a kárhozat világától azáltal, hogy Fiát adta értünk, Aki vállalta, hogy az elveszettek halálával hal meg helyettünk. Így a mi büntetésünk Istent magát sújtotta, megmutatva az Ő csodálatos szeretetét irántunk.

A második, hogy Isten maga tesz alkalmassá bennünket az Ő országára. Nincs könnyű feladata, mert a sötétségből az út nem vezethet azonnal a tündöklő fényre, különben megvakulnánk. Először pirkadnia kell, csak aztán hág delelőre a nap. Így a Szentírás fénye is először mécses, csak aztán válik egyre nagyobb világossággá. Időt adva nekünk, hogy amiként Isten fénye növekszik bennünk, úgy növekedjen engedelmességünk által jellemünk.