csütörtök, október 27, 2011

Isten lát és hall téged


"Íme nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadítana, és nem olyan süket, hogy meg ne hallgathatna" Ésaiás könyve 59:1


Láttál már fél kezű embert? Aki megváltozott képességei miatt többszöri segítségre szorul? Milyen nehezen lehet átállni egy régi, megszokott, két kezes életről egy másikra, ahol minden más. Olvasva Joni életrajzát, aki egy rossz ugrás miatt lebénult és tolókocsiba került, bele pillanthattam egy kis időre, hogy milyen nehézségekkel járt megtanulni enni, inni, feküdni, festegetni, ami magától ment addig, most újra kellett tanulni.

Nehéz, ha már nem tehetjük meg azt, amit régen oly könnyen. Feladjuk, mielőtt eljutnánk a célhoz, mert már nem érezzük képesnek magunkat rá. Annyira megszoktuk már azt, hogy a régi szép időkben milyen könnyű volt minden, hogy Istenről is azt hisszük, hogy régen Izrael idejében tudod csak vizet fakasztani a sziklából. Elhisszük, hogy igen, Jézus megáldotta a kenyeret és a halat aztán mindenki jól lakott 5000 férfi, a nőkön és gyerekeken kívül! De, hogy ma, mennyi megmagyarázhatatlant tesz azt nem vesszük észre.

Megtagadjuk Istent, mert elveszítjük a munkahelyünket, átkozzuk őt, mert ráfizettünk valamiben... És mert imáinkat nem válaszolja meg olyan gyorsan, mint ahányan lájkolják a friss fotóinkat, képesek vagyunk zúgolódni?

Isten keze, ma sem rövidebb! Nem változik meg soha! Fülére nem süketült meg, pedig Öröktől fogva való! Tegnap, ma és holnap után is, én hiszem, hogy Isten ott van velem. Tudom, hogy most nem látod, nem érzed, és süketnek, vaknak hiszed, de Isten ma is olyan hatalmas, mint amikor bezárta az oroszlánok száját (Dániel könyve 6:22), megmentette Jézust Heródes kezéből (Máté evangéliuma 2:13) vagy kiszabadította tanítványait a börtönből (Apostolok Cselekedete 16:19-36)!

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,

mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,

villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)