hétfő, január 17, 2011

Istenhez fordulni a bajban

„De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.”
Zsoltárok könyve 107:19

Nyomorúság – ima – szabadítás. Nem hiányzik valami a sor végéről? Igen, a hálaadás.

A nyomorúság sokféle lehet. Egy részét magunknak köszönhetjük, más részét másoknak, vagy a bűn következményeinek. Az imádságunk is lehet egy jajkiáltás, vagy kitartó, hosszas könyörgés is. A szabadítás történhet gyorsan, látványosan, vagy szinte észrevétlenül. A hálaadást is elmondhatjuk magunkban, de még jobb közösségben megtenni.

A bibliai események sorozatát olvasva könnyen felismerhetjük ezt a visszatérő formulát (különösen a bírák korában). Az is megfigyelhető, hogy a nyomorúságot többnyire saját bűnei következményeiként tapasztalta meg Isten népe.
Ne bántsuk szegény Izraelt, mi is ebben a körforgásban élünk.
Egy kérdést azonban jó lenne átgondolni: MIÉRT?
Miért követjük el újra és újra ugyanazokat a hibákat? Miért keveredünk bele újabb és újabb bajokba? Miért élünk vissza olyan gyakran Isten kegyelmével és szabadításával?

A kérdés Istenhez is szól. Miért szabadít meg, mikor látja és tudja, hogy csak idő kérdése, és újra bajba kerülünk, újra hozzá fohászkodunk és újra szükségünk van rá?
Miért ilyen kegyelmes, hosszan tűrő, irgalmas… Isten?

A válaszok valahol ott vannak a jellemben, az ember és Isten természetének lényegében. Az ember lázadó, esendő mivolta és Isten hatalmas szeretete mozgatja ezt a körforgást.

Amíg Isten kegyelme tart, csak azt kérem, ne feledkezzünk meg a hálaadásról miden szabadító tette után. Másrészt azt se feledjük el, hogy kegyelme végtelen, de mégis van időbeli korlátja (lásd: Jelenések 22:11-12). 

Kérjük Istent, hogy ne csak a bajból, hanem a bűnből szabadítson meg. Akkor lesz igazán okunk a hálaadásra.