Atyánk, Istenünk
„Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.”
(Ézsaiás könyve 63. fejezet 16. vers)
Ézsaiás könyvének 63. fejezete egy panaszének Jeruzsálem pusztulása felett. A próféta jó száz évvel a végzetes ostrom előtt siratja el a szeretett várost és a templomot, ami figyelmeztetés és bíztatás is egyben.
Figyelmeztetés, hogy Isten nem hagyja büntetlenül azt a sok igazságtalanságot és gonoszságot, mely a falakon belül történt. S a visszaéléseket, melyek a legszentebb helyet, a templomot és a papi szolgálatot is beszennyezték.
Bátorítás, hogy még van lehetőség arra, hogy változtassanak a jövő alakulásán. Ne emberektől várják a segítséget, ne az atyák jócselekedeteire hivatkozva igényeljék az üdvösséget, hanem jöjjenek az egyedüli segítőhöz, a Megváltó Istenhez.
Bizony mai világunk sem jobb a négyezer évvel ezelőtti világtól, a mi életünk sem jobb, mint az akkor Jeruzsálemben élők élete. Sőt, a gonoszság inkább egyre nő. Ahogy Jézus megjövendölte „a szeretet sokakban meghidegül” (Máté 24:12)
Sokan keresik majd a lelki nyugalmat, a vigasztalást, de nem az élő Istennél. Az ókori gyakorlathoz hasonlóan halottidézőkhöz és jósokhoz mennek. Mint ahogy akkor a lovak erejében, úgy ma is véges emberi erőben bíznak.
Még mi hívő emberek is sokszor el vagyunk telve elődeink hittapasztalataival, saját érdemeinkkel. S nem jövünk rá, hogy az örök élet elnyerése abban áll, hogy megfogadjuk az Atya hazahívó szavát.
Hiszen a laodíceai üzenet rólunk és hozzánk szól, akik Jézusról beszélünk, Hozzá imádkozunk, s mégis sokszor Nélküle élünk. Ezért mondja:
„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel.3:20)
Figyelmeztetés, hogy Isten nem hagyja büntetlenül azt a sok igazságtalanságot és gonoszságot, mely a falakon belül történt. S a visszaéléseket, melyek a legszentebb helyet, a templomot és a papi szolgálatot is beszennyezték.
Bátorítás, hogy még van lehetőség arra, hogy változtassanak a jövő alakulásán. Ne emberektől várják a segítséget, ne az atyák jócselekedeteire hivatkozva igényeljék az üdvösséget, hanem jöjjenek az egyedüli segítőhöz, a Megváltó Istenhez.
Bizony mai világunk sem jobb a négyezer évvel ezelőtti világtól, a mi életünk sem jobb, mint az akkor Jeruzsálemben élők élete. Sőt, a gonoszság inkább egyre nő. Ahogy Jézus megjövendölte „a szeretet sokakban meghidegül” (Máté 24:12)
Sokan keresik majd a lelki nyugalmat, a vigasztalást, de nem az élő Istennél. Az ókori gyakorlathoz hasonlóan halottidézőkhöz és jósokhoz mennek. Mint ahogy akkor a lovak erejében, úgy ma is véges emberi erőben bíznak.
Még mi hívő emberek is sokszor el vagyunk telve elődeink hittapasztalataival, saját érdemeinkkel. S nem jövünk rá, hogy az örök élet elnyerése abban áll, hogy megfogadjuk az Atya hazahívó szavát.
Hiszen a laodíceai üzenet rólunk és hozzánk szól, akik Jézusról beszélünk, Hozzá imádkozunk, s mégis sokszor Nélküle élünk. Ezért mondja:
„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel.3:20)
